8. Fejezet

Ah Ri kétségbeesetten rohangált fel-le a lakásban; jobban hasonlított egy mérgezett egérre, mint egy emberi lényre.
- Úristen! Ez egy nagyon fontos dolog... mit fogunk csinálni? - fogta fejét már a kanapén ülve.
- Muszáj minden dolgot ennyire túlparáznod? - értetlenkedett lakótársa.
- Nyugi Unnie. Mindent megszerveztem. - rakta vállára kezét Seo Hee, de semmit sem használt. A szavak amiket kiejtett a száján el sem jutottak a célszemélyhez, hiszen a lány agyát teljesen lefoglalták a zavaros gondolatok. Nem csak a gyűjtés miatt volt ideges. Olyan előérzetféléje volt, a rosszabbik fajtából. A gombóc a torkában arra késztette, hogy ki se menjen otthonról, mert odakint valami nagyon kellemetlen dolog várja, az előkészületek, és a pontos tervezés hiánya csak egy ürügy volt a részéről. - Ha gitárt fogsz a kezedbe, tuti, hogy sok pénzt gyűjtünk.
- És, ha hyung énekel, akkor már kétszáz százalékos a siker! - Myung Soo erre a mondatra azonnal felkapta a fejét. Hogy énekelnie kell? Arról nem volt szó, hogy neki is közben kell járnia a gyűjtés során. Azt hitte csak meg kell jelennie, és kész, de most még tennie is kell valamit?
- Ki van zárva! - mondta ki hangosan is, amit gondolt. - Nem énekelek többé ezt te is tudod...
- Oh... a traumád hyung. Elfelejtettem. - vakargatja tarkóját zavartan Hyung Seok.
- Milyen trauma? - kérdezte egyszerre a két lány, szemükben kíváncsiság csillant meg. Még Ah Ri-t is érdekelte a dolog pedig jelen pillanatban el tudta volna ásni a másikat egy evőkanállal.
- Semmi közötök hozzá! - állt fel a fotelből. - Nem énekelek és kész. - beviharzott a szobájába, és ledobta magát az ágyra. Furcsa szorító érzés kerítette hatalmába szívét, ahogy visszagondolt a nemkívánatos rossz emlékekre. Az a sok ember, a szavak, amiket képtelen volt kimondani, és a dalszöveg, ami azóta is mindig eszébe jut, de akkor, ott mindet elfelejtette. Mai napig sem értette, hogy történhetett ez vele. Hogy alázhatta meg saját magát ennyire? Ennek a bakinak köszönheti a mostani munkáját... legszívesebben darabokra tört volna mindent azon a kínkeserves napon, de nem tehette; azóta is hordozza magában a fájdalmat.
Emlékeiből egy kopogás rántotta ki.
- Hagyj békén! Nem megyek veletek! - kiabálta ki, bár nem is tudta ki áll az ajtó túloldalán.
- Ez nagyon fontos Unnie-nak. Nem tudnál...
- Nem! - szakította félbe. - Hidegen hagy, hogy mi a fontos annak a hisztis libának!
- Kérlek... - mondta halkan. Mivel ez volt az utolsó próbálkozása, ezért csalódottan,de otthagyta a fiút. - Nem fog jönni. - hajtotta le fejét.
- Oh, hercegnőm! Ne keseredj el... szerintem jönni fog, csak most előtörtek az emlékei. Ilyenkor mindig elvonul egy kicsit. - karolta át vállát a playboy, és egy puszit nyomott a homlokára. - Menjünk, majd csatlakozik. hagyd a hűtőn címet. Úgy is az lesz az első dolga, hogy inni megy.
Egy papírdarabkára felírta a park nevét, és, hogy melyik busszal tud eljutni oda - csak a biztonság kedvéért, majd kimentek a lakásból. A lépcsőn lefelé haladva az idősebb lány így szólt:
- Amúgy... meglepetést okoztatok nekem. - mosolyodott el. - Mindketten kibírtátok ilyen sokáig, úgy, hogy nem jöttetek össze senkivel. Büszke vagyok rád Seo Hee, és rád is Hyung Seok. - veregette meg a vállát, hiszen ez már tényleg nagy előrelépésnek számított a lánynál, és valószínűleg Hyung Seok-nál is.
- Köszi Unnie! - örült meg a hallottaknak a másik kettő. - Köszi.
- Mióta gitározol? - érdeklődik a fiú.
- Hát, még anyukámmal tanulgattam, de miután Ő meghalt teljesen belevetettem magam, és nem is érdekelt más azon kívül. Szóval eléggé jól megy. - húzza ki magát még jobban Ah Ri. - Régen nagy rocksztár akartam lenni. - nevetett saját álmán.
- Tényleg? Akkor, hogy jött a kávézó ötlete? - torpant meg a járdán a fiú. - Mert ez a két dolog nagyon messze áll egymástól. - Seo Hee jól hasba vágta kijelentése miatt, amitől egy kicsit meggörnyedt, és nehezebben vette a levegőt.
- Igaz. Egyszerűen magával ragadott a Bell's, és egyik reggel úgy ébredtem fel, hogy én is ilyen módon akarom boldoggá tenni az embereket. A zene csak a "B" terv.
- De a "B" terved inkább "A" legyen, és ha nem jön be, akkor...
- Nem fér bele a munka mellett, hogy meghallgatásokra járjak, és egyéb dolgot csináljak. Tudom, hogy hülyeség feladni mielőtt elkezdtem volna, de ha megnyitom az éttermem minden sokkal egyszerűbb lesz, és...
- Miért félsz elmenni egy meghallgatásra, ha ennyire biztos vagy abban, hogy jó vagy?
- Eggyen voltam... - mondta halkan, szinte alig volt érhető. - De egyetlen akkordot sem tudtam lejátszani... azóta csak kivételes alkalmakkor játszom, és...
- Hihetetlen, hogy ti mennyire összeilletek! - döbbent le teljes mértékben a fiú.
- Hogy érted ezt Oppa?
- Áh, semmi Seo Hee-yah. - vakargatta tarkóját zavarában; Myung Soo nem örülne neki, ha megtudnák a kis titkát - életének ezen sötét foltját; ezért inkább hallgat.
- Itt vagyunk. - Szólalt meg a "rendezvény szervező".
- Bandát hívtál? - lepődött meg Ah Ri, amikor meglátta a három srácot. Egyikük a dobverőivel játszott, a másik kettő pedig hangolt. Egyetlen baj volt...
- Tudjátok énekest nem kerestem, mert Oppa azt mondta, hogy Myung Soo-ra számíthatunk, de nem jött el, úgyhogy sajnálom Unnie.
- Tudod mit? Nem dől össze a világ csak azért mert nincs itt az az önimádó barom. Majd én énekelek! - ezzel odaviharzott a srácokhoz, és vadul magyarázni kezdett nekik. - J-min-től a Stand Up-ot el tudjátok játszani? - mivel a srácok bólogattak, a lány nagyon megörült, hisz ez a dal mindig erőt adott neki a rossz időkben, és előszeretettel énekli, ha lehangolt - most is az egyesek miatt. - Akkor kezdjük!
- De várj! - kapta el a karját egy fekete hajú álompasi. - A csaj, aki felkért minket azt mondta, hogy egy srác fog énekelni. Te egyértelműen nem vagy az. - mérte végig a lányt. - Hogy is hívnak? Randizhatnánk. - csábos mosolyát a lányra villantotta.
- Song Ah Ri, és még meggondolom. - rántotta ki kezét a másik ujjainak szorításából. - Nem kell aggódnod, nem csak a gitározásban vagyok jó.
A lány felrohant a színpadra, és felkapta a hangszert, várakozóan tekintett az őt bámuló srácokra, akik azonnal utána mentek. Mivel itt mindig rengeteg ember járt - Szöul egyik legforgalmasabb helyén sikerül lefoglalni ezt a szabadtéri színpadot - azzal nem volt probléma, hogy nem nézik meg sokan őket. A pénz gyűjtés kérdését pedig Seo Hee egyszerűen oldotta meg - ő és a fiú közösen jártak a tömegben egy kalappal.
A dobos beszámolt, és már bele is kezdtek. A lány nagyon rég érezte magát ilyen jól. Utoljára akkor, amikor édesanyjával magánkoncertet adtak a kórházban nagyapjának, és az osztályon fekvő betegeknek.

Senki sem vette észre Myung Soo-t, aki egy fa mögött megbújva leste a színpadon ácsorgó együttest. Mivel nagyon régóta felvágyik már oda észre sem vette, hogy lábai önálló életre keltek, s egyenesen az első sorba sétált, ahol felnézett az énekesre, és apró mosoly kúszott ajkaira. Eszébe jutott, hogy mennyi mindent nem is tudnak a másikról, mert el voltak foglalva a saját sérelmeikkel, és makacsságukkal. Talán ideje lenne nyitni a másik felé? A következő pillanatban a szám véget ért, s mielőtt bele kezdtek volna a következőbe a fiú

felsétált a színpadra, és biztató mosollyal az ajkain átvette a másiktól a mikrofont.
- One Ok Rock-tól a wherever you are következik. Menni fog a japán dalszöveg? - lépett oda hozzá zavartan a lakótársa.
- Nem. Azt neked kell énekelned. Duett lesz. - nézett mélyen a szemébe. Sosem hitte volna, hogy pont egy ilyen dalt fog énekelni egy olyannal, akit ki nem állhat, bár arra se számított, hogy egyáltalán énekelni fog - ha már ez a meglepetések napja, akkor csinálják profi módjára.
Ah Ri belefogott az első akkordokba. Amikor azonban meghallotta a fiú mézédes - bár kissé remegő - hangját egy pillanatra még a lélegzete is elállt, de aztán jött az ő része, és énekelni kezdett. Valahogy a nagy tömeg sikoltozása, és a hangszerek gyönyörű dallama mellett szívük egy furcsa erő hatására egyszerre dobbant meg, s egészen a dal végéig egy szívként dobogott, s a két lélek összeolvadt.
A dal végét pár másodpercig néma csend követte, majd hatalmas tapsvihar következett a tömeg részéről. A két fiatal értetlenül meredt a másik szemébe. Fogalmuk sem volt róla, hogy mi történhetett velük. Mindketten érezték, hogy ez most valahogy más; egy jelentőségteljes pillanatot teremtettek viharos kapcsolatukban bár még nem tudhatták, hogy milyen fontos is lesz ez számukra.
De aztán újabb, és újabb dal következett. Egy órán át övék volt a színpad tehát jó pár számot eljátszottak, s a pénz csak gyűlt.

Két óra elteltével már az egész csapat Ah Ri lakásában számolgatta a pénzt.
- Rengeteget sikerült összeszednünk, és ma mindenki nagyot lépett előre az életében - szólal meg Hyung Seok, de mindenki tudta, hogy utolsó szavait csak és kizárólag legjobb barátjára értette. - De ez sem volt elég. Sajnos még hiányzik 100.000 won a teljes felújítási költségekből Ajjushi pénzével együtt is. - sóhajtott fel a mondandója végén.
- De még nincs minden veszve... jövő hónapban...
- Addigra már másnak fogják adni az üzlethelyiséget... - állt fel az idősebbik lány a helyéről, és besétált a szobájába; amikor visszajött egy nagy doboz volt nála "Dream's" felirattal. Letette a tárgyat a kis asztalra. Minden szem Ah Ri-ra, majd a dobozára meredt.
- Unnie, nem teheted! - Kapta el a lány elől az álmaira szánt pénzt tároló eszközt, s maga mögé rakta. - Annyit dolgoztál azért a pénzért. Semmiképp nem veheted ki ebből!
- Tényleg? Akkor van más ötleted? - meredt a másikra; mindenki feszülten figyelt.
- Inkább... kiveszem a tandíjamból, amit a szüleim küldenek utána pedig azt mondom, hogy kiraboltak, és nincs elég rá! - dobta fel az ötletet.
- Utálsz hazudni, mellesleg nem is tudsz. - szúrós szemeket meresztett barátnőjére. - Ráadásul, ha a szüleid megtudnák, hogy kiraboltak, a magánrepcsijükkel már utaznál is haza Pusan-ba! Add azt ide! Én melóztam érte, én döntöm el mi legyen vele. - kikapta a dobozt a másik karmaiból, s kiszámolta a pénzt, amire szükségük van, s Seo Hee-nek nyújtotta, azonban eléggé nehezére esett elengednie azt.
- Unnie... - húzta meg még egyszer a köteget, de feleslegesen, mert a másik tartotta, mintha az élete múlna rajta.
- Ezt egy hónap alatt simán megkeresed Ah Ri-yah... semmi gond. Engedd el szépen... - mondogatta magának, míg végül sikeresen kicsusszant ujjai közül a papírpénz.

Estére a csapat szétszéledt. A lakás tulajdonosa a banda utolsó tagjait tuszkolta ki az ajtón.
- Figyelj Noona... Ha gondolod itt a számom, és beszállhatnál a bandánkba. A srácot is hozhatod. Nagyot alkottunk ma, és kár lenne ezt annyiban hagyni. Remélem igent mondasz! - nagy mosollyal az arcán távozott, amit a lány nagyon furcsállt, hisz egy rossz fiú nem rohangál mosolyogva az utcákon - hacsak nincs betépve.
- Hát ez hihetetlen. Ezen a héten felkértek modellnek, és egy bandába is akarnak tagként... mi történt a világgal? Eddig láthatatlan voltam... - gondolkodott hangosan; azonban arra nem gondolt, hogy ezt más is hallhatja.
- Nem lehet, hogy eddig te voltál az aki elrejtőzött? - állt fel Myung Soo a kanapéról, s szobájába ment aludni, teljesen magára hagyva a döbbent lányt. Az álom azonban nem jött a szemére hiába is próbálkozott. Fél óra elteltével feladta; kipattantak szemei, és inkább kiment a konyhába inni egy pohár kakaót - mert attól mindig elálmosodik.
Töltött magának tejet, s jó sok kakaóport szórt a bögrébe, majd bevágta a mikróba. A pultnak támaszkodott, s ekkor vette észre, hogy nincs egyedül.
- Te is kakaót iszol, ha nem tudsz aludni? - mosolyodott el a lány, de csak egy bólintást kapott válaszul. Tekintetük a félhomályban a mai nap során többszöri alkalommal is összefonódott; sosem ismerték volna el, de valahogy közelebb kerültek egymáshoz, s a fiú életében először tapasztalta meg azt a furcsa bizsergető érzést a gyomrában, amit mások csak "pillangóként" emlegetnek.