22. Fejezet

- Ah Ri! – nem érdekelte, hogy ő volt az, aki elment, nem érdekelte, hogy megbántotta a lányt, nem érdekelte, hogy magára hagyta, hallgatott a szívére, és olyan szorosan ölelte magához, mint még soha. – Hiányoztál! - kúszott mosoly az arcára, miközben ölelte őt. Olyan erősen, mint még soha.

A lány azonban a kezdeti döbbenet legyűrése után ellökte magától Myung Soo-t, és dühösen nézett fel rá.

- Mégis mit képzelsz? – szórtak villámokat szemei, amitől a fiú nagyon elkeseredett. Elképzelte, hogy ez mennyivel boldogabb pillanat lehetne, ha akkor azt mondja neki, külföldre költözik, de amint tud, visszajön érte.

- Hát… tudod, mivel megláttalak, és annyira hiányoztál… - harapott bele alsó ajkába.

- Azt hiszed, még van jogod hiányolni engem? Van jogod, megölelni? – szorította ökölbe markát, és próbált úrrá lenni a haragján, de nem sikerült neki. – Két éve még egy rohadt SMS-t sem tudtál küldeni. Sőt! Még annyi sem volt benned, hogy szemtől szemben közöld, hogy a rövid kapcsolatunknak annyi! Mégis mi a fenéből gondolod, hogy neked van bármi jogod is?

- Én… sajnálom. – gyűltek könnyek a jégherceg szemében,amikor szembesült a tényekkel, és Ah Ri utálatának hangjaival. – Csak… - azonban a lány hátat fordított neki, és elsétált, viszont ő ezt nem hagyhatta annyiban. Utána futott, és megragadta csuklóját; nem akarta újra elengedni. – Hagyd, hogy megmagyarázzam!

- Hah! – rántotta ki karját a fiú szorításából. – Nem vagyok kíváncsi a kifogásaidra. – nézett bele kegyetlenül a vele szemben álló szemeibe. – A bocsánatkérésedet pedig tartsd meg magadnak! – megigazította vállán a táskáját, és ismét indulni készült, de Myung Soo megint megragadta a karját. Az, hogy végig kell néznie, ahogy elsétál, olyan lett volna számára, mint egy öngyilkosság. Nem lenne képes végigcsinálni.

- Kérlek! Két év alatt folyamatosan arra gondoltam, hogy mekkora hülyeséget csináltam, és most itt vagy, megint… én nem tudlak elengedni… - könnyezett be ismét a fiú szeme, de nem csak az övé. Ah Ri érezte, ahogy egyre jobban elönti az a sok fájdalom, amit eddig sikeresen elnyomott a szívében. A könnyek, amiket ismét egy valaki miatt ejtett előhozták dühét, és egy jól irányzott mozdulattal felképelte a szívtörőt.

- Ha két éve ezt mondod… talán érdekelt volna, még annak ellenére is, hogy darabokra törted a szívem, de most, most csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak itt lenne Baekhyun, és megmentene tőled, mert egyszerűen rosszul vagyok ettől az egész helyzettől. Ha valaha újra összefutnánk… tégy meg egy szívességet, és ne ismerj meg! – remegett minden porcikája a dühtől, és a csalódottságtól. A jégherceg kővé dermedve hallgatta ezeket a szavakat. Nem akarta elhinni, hogy legnagyobb félelme teljesült; hagyta, hogy az a nyálas srác megkaparintsa magának az egyetlen lányt, akit valaha is szeretett, s ráadásul úgy, hogy ő maga nyújtotta át neki arany tálcán.

-Ah Ri-yah! – hallottak meg egy hangot a fiú háta mögül, s ekkor végleg összetört. A lány ugyanis elfutott mellette, egyenesen barátja karjaiba. Amikor meglátta, hogy nyugtatásként, a másik srác puszit nyom a homlokára, inkább elfordult, mert könnyei előtörtek. Mikor újra visszanézett, mintha az egyik rémálma elevenedett volna meg. Ah Ri kézen fogva sétált el tőle Baekhyunnal vissza sem nézve; tenyerét a szívére tette, mert úgy érezte, mintha az épp most szakadna ki a mellkasából; tekintetét az égre emelte, s próbált állva maradni, de a lábaiból kiszökött az erő, s ő a földre rogyott. Ekkor ért oda Matt, aki aggódva szólongatta barátját.

- Are you okay, L? – guggolt le barátjával szembe, aki csak nézett maga elé, elernyedt karokkal. – Ki az a lány?

- Nem vagyok jól… Ah Ri… nem is hagyta… - motyogta maga elé értelmetlenül a szavakat. – Ottoke? – nézett fel Matt-re, aki ledöbbent a látványtól. Vörös szemek, amikből áradnak a könnyek, üveges tekintet, s kétségbeesett arc; nem az a magabiztos srác volt, akit eddig ismert. Ilyen lenne, amikor valakit reménytelenül szeret?

- Haver, nem értettem az utolsó szót, de… hazaviszlek, mert nagyon pocsékul festesz. – felkaparta barátját a földről és hazakísérte. Amint beléptek az ajtón Myung Soo a szobájába ment, és ledőlt az ágyára; fel sem fogta mi történt vele az imént, egyszerűen csak szakadatlanul hullottak könnyei. – Látom, hogy padlón vagy, és bármilyen furcsa át is érzem, mert egész eddig erről a lányról meséltél, és elhiszem, ha azt mondod, hogy szereted őt, mert… az utcán sírtál, mint egy lány. – huppant le az ágyra Matt is. – De… mi történt pontosan?

- Én… - szólalt meg szipogva. – Nem is hagyta, hogy megmagyarázzam, hogy elmondjam, mit gondolok. Azt mondta, hogy tartsam meg magamnak a bocsánatkérésem, és ha valaha újra találkoznánk… ne ismerjem meg őt. Hogy tudnék megtenni ilyesmit? Két év alatt sem tudtam kiverni a fejemből úgy, hogy nem volt itt. Most, hogy tudom, bármelyik sarkon újra összefuthatunk, és nem szabad megismernem őt… úgy érzem, mindjárt összeroppanok. – túrt bele hajába kétségbeesetten.

- Nálatok ez így megy? Ha az egyik fél ilyesmire kér, akkor…

- Igen. Mivel tiszteljük az emlékeket, amiket együtt szereztünk, megtesszük azt, amit a másik fél kér, de… képtelen vagyok erre!

- Akkor most mi lesz? – sóhajtott fel a gitáros; ahogy barátjára nézett láthatta, miként jelenik meg egyre több elszántság a szemébe.

- Nem fogom hagyni! Nem hagyhatom veszni Ah Ri-t… Ő az enyém, csak az enyém! Újra el kell nyernem a szívét! – kulcsolta össze ujjait, ahogy körvonalazódni kezdett fejében a terve. A terv, ami előbb vagy utóbb pozitív hatást kell, hogy elérjen.

- Ha kitaláltál valamit, ami minden csajnál bejön… gondolj arra, hogy ő nem egy a sok közül… ő A Lány. Nem akárki. – paskolta meg a vállát, miközben felállt, s kisétált a szobából, de az ajtóban még egy mondat erejéig visszafordult. – Estére összeszeded magad?

- Igen. De nektek is lesz szerepetek a tervemben… készüljetek fel. – bólogatott Myung Soo. Minden, ami most a fejében motoszkál egyetlen célt szolgál: elérni, hogy Ah Ri végighallgassa őt. Legalább egyszer. Hogy akkor mit fog mondani neki, amikor eljön ez a pillanat? Mindent, amit ez alatt a hosszú idő alatt érzett, gondolt, remélt, és eltervezett. – Hyung Seok-ah! – hívta fel barátját. –El sem hiszem, hogy itt van! Hogy lehetséges ez?

- Itt van! – visította bele kétségbeesetten a telefonba Ah Ri, amikor Bakehyun egy kicsit magára hagyta, és fel tudta hívni Seo Hee-t. – Hogy lehet itt?

- Nyugodj meg, Unnie! – mondta a dongsaeng. – Úgy tűnik nektek még van okotok találkozni egymással.

- Nem érted? Megölelt, és mindenféle hülye dolgot mondott nekem. Miért kéne meghallgatnom? Ő ment el! Miért kéne megkönnyítenem a dolgát? Ottoke?

- Mint mondtam… nyugodj le, és lehet, hogy tényleg adnod kéne neki egy esélyt. Elmondja, amit szeretne, és utána nyugodt szívvel válhatnak el útjaitok, de legalább megkapnád a magyarázatod, amit már olyan régóta vársz.

- Nem. Nem akarok vele lenni, még egy percre sem! Miért nem érted meg, hogy mik az indokaim?

- Unnie! Ez nem miattad van… nem vagyok ellened, és értem is, hogy mit mondasz, de úgy gondolom…

- Már nem csak magamra kell gondolnom… Baekhyun szíve is játszik ebben a dologban, és nem törhetem össze. – sóhajtott fel, s leült az ágyra.

- Úgy gondolod, ez megtörténhet? – kérdezett rá a nyilvánvalóra; barátnőjétől is hallani akarta.

- Itt már minden megtörténhet! Ez abszurd! Miért pont ide kellett utaznunk? Ezt én nem bírom! – kezdett el hisztizni a telefonban, egészen addig még meg nem hallotta, ahogy a barátja beüti az ajtót nyitó kódot. – Persze, minden tökéletes Seo Hee! Ettem igazi amerikai palacsintát is, képzeld. –váltott témát.

- Áh… szóval megérkezett Baekhyun. Hwaiting Unnie! – ezzel vonalat bontottak, vége a nagy beszélgetésnek.

- Meghoztam a süteményt. – kiabálta el magát a fiú, hogy barátnője mindenképp hallja, aztán kipakolta az összeset az asztalra, hogy meg tudják enni.

- Wow! Ez nagyon sok fajta süti! – csillantak meg Ah Ri szemei. Nagyon örült a meglepi édességnek; a fiú mindig bebizonyítja, hogy nála jobban senki nem képes felvidítani. Ám, amint elcsendesedtek, és enni kezdték a finomságokat, a lány szemei előtt bevillant Myung Soo könnyes szeme, s azon kezdett elgondolkodni, hogy látta-e valaha is sírni őt, de egy alkalom sem jutott eszébe. Ez volt az első alaklom.

-------------****-------------

- Egyszerre hívtak minket. – mosolyogva ölelte meg Hyung Seok Seo Hee-t. – Megmondtam, hogy találkoznak, ha még van egymással dolguk, és úgy tűnik… tényleg nincs még vége ennek a történetnek. Egyre kíváncsibb vagyok, mi fog történni.

- Még én! – nyomott egy puszit a fiú arcára, aki ettől mosolyogva pirult el. – Ilyet még egy exedtől sem kaptál ugye? Mind olyan…

- Nem akarok róluk beszélni… Te túl tökéletes vagy, hogy melletted más lányokra tudjak gondolni. – hajolt egyre közelebb a lány ajkaihoz.

- Szerencséd! – hagyta, hogy megcsókolja őt.

-------------***-------------

Myung Soo idegesen járkált a színpad mögött, miközben azon agyalt vajon jól gondolta-e, hogy Ah Ri el fog jönni erre a fellépésre.

- Biztos, hogy jön? Ha nem, akkor nem énekelheted ezt a koreai dalt, oké? – lépett elé a dobos.

- Megegyeztünk, nyugi! Csak akkor, ha meglátom őt itt! Addig nem. - tartotta fel tenyerét a másik pedig belecsapott.

- El sem hiszem, hogy segédkezünk a szerelmi drámádban, annak ellenére, hogy a húgom ex-pasija vagy! – lépett oda hozzá Matt, aki eddig csak távolról figyelte hogyan lesz egyre idegesebb barátja. –Mielőtt bocsánatot kérnél, nem gond! Már mondtam.

- Tudom, de mégis mindig felemlegeted! – rázta a fejét zavartan a Jégherceg.

- Egy dologban biztos vagyok. Te egyáltalán nem szeretted, sőt, még csak nem is kedvelted a húgom. Az egyetlen lány, akit egész idő alatt szerettél az az a valaki, aki felképelt az utca közepén, és padlóra küldött. Srácok! Azt hiszem nemsokára tanúi lehetünk milyen az, amikor Myung Soo barátunk igazán küzd valamiért! –senki nem értette mire gondol, ezért hát egy bizonyos pontra mutatott, ahol egy lány épp belekortyolt a koktéljába.

- Oh, my God! –hangzott el az egyöntetű döbbenet a banda többi tagjától. –Ez az a csaj?

- Szólj a hangfelelősnek kérlek! Addig csinálom, amíg van rá lehetőségem! – fújta ki a bent rekedt levegőt a fiú, ahogy felsétált a színpadra. Valamit mondania kellett volna, de képtelen volt rá. Csak nézte, ahogy a lány, akit szeret, boldogan mosolyog fel a vele szemben ülő srácra, és hirtelen elöntötte a fájdalom. Tudta, ha most nem kezdi el, akkor valószínűleg soha többé nem lesz rá lehetősége, hogy bármit is lépjen, ezért intett a Dj-srácnak, aki elindította az alapot. Azonnal csend borult a teremre, amint elkezdte a koreai dalszöveget énekelni, s Ah Ri is felé fordult, mert felismerte a hangját.

A tekintetük találkozott, s a világ megszűnt kettőjük között, a szavak, amiket kimondott, olyanok voltak, amiket soha senki másnak nem mondott volna, olyat érzett, amit soha senki iránt, és ez tette még különlegesebbé az egész fellépést. A végére a közönség már tombolt, bár alig értettek a dalszövegből pár szót. Azonban az aura, amit Myung Soo árasztott magából tökéletesen megadta az alaphangulatot.

Emma a sarokban ülve rájött, hogy miért is nem kellett ő többre a fiúnak, csak szexre. Az a lány többet ér neki mindennél, és ezt pontosan látta a szemében, ahogy mindenki.

Ezt adja elő. Katt, és nézd!^^

21. Fejezet

Hevesen dobogó szív, görcs a gyomorban, nyugtalan percek. Ezek jelzik, hogy valami fontos előtt állunk.

Ah Ri amióta csak felszállt a repülőre úgy érzi valami nincs rendben. Semmi rosszra nem szeretett volna gondolni, de az alatt a 19 óra alatt már tényleg minden az eszébe jutott. Attól kezdve, hogy törlik a gépet, addig még végül lezuhan, de még sem ez volt a legrosszabb forgatókönyv, ami csak történhetett vele. De még várnia kellett a katasztrófa robbanásásig...

- Figyelj csak, szívem! – kulcsolta össze ujjaikat Baekhyun. – Egy nagyon pöpec kis apartmant béreltem ki erre a három hónapra. – mosolygott rá, amint beléptek a lépcsőházba. Bőröndjeikkel megmászták a négy emeletet – Baekhyun hősiesen cipelte mindkettőt egészen a harmadikig, de aztán le kellett ülnie, mert nagyon nehezek voltak a csomagok. – Milyen pasi vagyok én? Még a negyedikre se tudom felcipelni ezeket?

- Milyen pasi vagy? – ült le mellé a lány mosolyogva. – Hát az enyém! Ennél több nem is kell. – nyomott egy nagy bátorító puszit a csalódott fiúnak, aki ettől szinte új erőre kapott, s felcipelte a holmikat még egy emeletet.

- Ez az! Igazi férfi vagyok! – bokszolt a levegőbe diadalittasan a fotós. „Hát persze, hogy az vagy!” –mosolygott saját gondolatán a lány, s lenyomta a kilincset; belépett a helyiségbe és a szája tátva maradt a látványtól. A modern keveredett az antik stílussal pont, ahogy azt Ah Ri szerette.

- Ezt meg…

- Az egyik fotós körbenézett pár helyen, és én ezt választottam, mert tudtam, hogy imádnád. – hagyta az ajtóban a bőröndöket, és ő is barátnője mellé sétált.

- Mennyi az a pár? Ugye nem sok? – kapta szája elé kezét.

- Öhm… hát, csak pár. – ezzel lezártak is tekintették a témát, hisz Ah Ri tudta, hogy valószínűleg rengeteg apartmanról, és lakásról van szó. Biztosan az idegeire ment barátja a fotós munkatársának a folytonos nemleges válaszokkal. - Akkor… nem vagy éhes? – lengette meg kulcsait a lány szeme előtt.

- De! Menjünk! – csillantak meg szemei, és már rohant is az ajtó felé. – Mindig is akartam igazi amerikai palacsintát enni! – ugrált le lépcsőfokonként, akár egy kisgyerek.

- Hát ez nagyon fincsi! – ízlelgette nagy mosollyal arcán az íncsiklandozó falatokat. – Már csak ezért is megérte ide jönni!

- Csak ezért? Azért nem, hogy velem töltsd az egész nyarat? – durcizott be azonnal Baekhyun, amin Ah Ri jót kuncogott.

- Az természetes! Miért kéne mondanom? Szeretek veled lenni. – simított végig karján, s látta, ahogy ujjbegyei után libabőrös lesz, s ettől ismét mosolyognia kellett. Ilyen erős érzelmeket kiváltani valakiből egy év után is… nagyon boldoggá tudja tenni az embert.

- Ne-nem kell mondanod… - nevetett zavartan Baekhyun, és kissé el is pirult. Mintha még soha nem feküdtek volna le egymással… - Maradj távol tőlem! – mutatott rá a lányra. – A munkára kell koncentrálnom holnaptól egy hétig! –tette karba kezeit.

- Kész vagy? – húzta fel egyik szemöldökét a lány, s hátradőlt a székén. – Úgy sem fogod kibírni… - féloldalas mosollyal ajándékozta meg barátját, akit ettől kirázott a hideg.

- ÁH! Ne csináld! – simogatta karjait, miközben összekuporodott a széken. – Meg fogok őrülni… - rázta fejét miközben a „megőrülök” szót hajtogatta, mintha szellemet látott volna. Ezeken a cselekedeteken Ah Ri mindig is jót nevetett, hisz tudta, hogy barátja nem húzza sokáig, mert annak ellenére, hogy bizonyos dolgokban nagyon is türelmes szokott lenni, abban, hogy vele töltsön egy kis időt egyáltalán nem. Ez mindenhogy értendő. A lány olyan könnyen lázba tudja hozni őt, mintha cukorkát adna egy gyereknek, aki már évek óta nem volt édesség közelében.  Viszont azt is tudja, hogy bár nehezen áll ellen neki, ha fotózásról van szó, akkor teljesen ki tud kapcsolni, és csak arra fókuszálni. Ezért is volt büszke rá annyira. Senkit sem látott még, aki ennyire komolyan vette volna a dolgát. „Még Myung… ne! Nem gondolhatsz rá! Különben is… ő utálta a munkáját!” – megrázta a fejét, mert nem hitte el, hogy így a semmiből eszébe jutott a Jégherceg. Nem is sejtette, hogy a gondolataiban szereplő alak épp öltönyben, nyakkendőt igazgatva rohant el mellette egyenesen a munkahelyére, ahonnan már elkésett.

- Mennünk kéne! Még be kell ugranom az ideiglenes stúdiómba… tudod ki lesz a modellem a nyáron? – Baekhyun annyira belemerült a magyarázatba, hogy észre sem vette merrefelé tartanak, csak akkor amikor már késő volt. A focipálya közepén állva érezték meg a locsolóból áradó hideg víz nem épp kellemes hatásait. Ah Ri felsikoltott, Baekhyun pedig felkapta őt, és rohanni kezdett vele a park felé, ahol már nem kell hideg-zuhanyt venniük.

Mivel L.A-ben mindig süt a nap, nem volt miért aggódniuk, folytatják útjukat vizes hajjal, és nedves ruhákkal, természetesen a nemrég történteken nevetve. Ha ez nem lett volna elég a fiú még egyszer félre is nyelte az üdítőjét, amitől kis híján megfulladt.

- Ez egy nagyon eseménydús két hét volt! –léptek be egy kisebb kávézóba, azonban arcáról lehervadt a mosoly, amikor megérezte a helyiségben terjengő illatokat.

- Mi a baj? – aggodalmaskodott rögtön barátja, aki nem értette mi történt hirtelen.

- Olyan az illata, mint az én kávézómnak… - hajtotta le fejét kissé szomorúan. Kezdett honvágya lenni, hiányzott neki Seo Hee, és Hyung Seok is – hiába akart távol maradni attól a fiútól, mert ő Myung Soo legjobb barátja annyira elragadó a személyisége, hogy nem tudta nem megkedvelni. –Hah, el sem hiszem, hogy már két hete itt vagyunk! – huppant le az egyik ablak melletti asztalhoz.

- Ugye? Olyan gyorsan repül az idő. Képzeld… az egyik fotós haverom…

- Oh, most már a haverod? – emelgette szemöldökét Ah Ri bohókásan.

- Igen, az! – mosolyodott el a fiú. – Azt mondta, hogy ma fellépnek a haverjai az egyik bárban, és elmehetnénk. Azt mondta, hogy nagyon szép vagy, és mindenki előtt kérkednem kéne veled.

- És te kérkedni fogsz? – hökkent meg egy kicsit a másik.

- Nem! Miért akarnám, hogy ők is beléd szeressenek? Akkor sok vetélytársam lenne! De viszont tudom, hogy szereted az ilyeneket, úgyhogy elmehetünk, ha gondolod. – A lány nem hitt a fülének. Hogy tarthatja mindig azt szem előtt, hogy ő mit akar? Miért nem azt mondja, hogy „Én akarok menni, légyszi menjünk!”

- Baekhyun-ah… miért nem gondolsz néha magadra is?

- Ezt, hogy érted?

- Mindig az én érdekeimet nézed. Azt, hogy én mit szeretek, nekem mi tetszik, mit nem akarok… miért nem azt nézed egyszer, hogy te mit akarsz?

- Ez egyszerű… mert én boldoggá akarlak tenni téged! – vakargatta halántékát zavartan. – Legalább a közelében lehess annak a boldogságnak, amit te adsz nekem.

- Én nagyon boldog vagyok, nem kell folyton…

- Te vagy a legszebb ajándék, amit valaha kaptam, és… lehet, hogy egyszer majd azt mondod, hogy… nem akarod tovább folytatni, bár ebbe még bele se mertem gondolni. Akkor arra az időre szeretnék emlékezni, amikor mosolyogni látlak… és ha azt csináljuk, amit te szeretsz, akkor mindig mosolyogsz.

- Ha fotózni látlak, akkor is mosolygom. Ha focizol, akkor is… mert azokat a dolgokat is szeretem, amiket te csinálsz… nem kell mindig engem tartanod szem előtt. – szólalt meg kedvesen, majd megfogta barátja kézfejét. – Ha nem akarsz menni, mert fáradt vagy… mond nyugodtan!

- Nem. Menni akarok! – rázta a fejét, mint egy kisgyerek.

- Akkor menjünk! – nyújtotta tenyerét a magasba, amibe a bociszemű bele is csapott.

Myung Soo és Matt fáradtan sétált egymás mellett a forgalmas utcán.

- Milyen élet ez? – sóhajtott fel a Jégherceg. – Az életkedvemet is elveszi ez a sok unalmas meeting… - lazította ki nyakkendőjét, majd újra zsebre vágta kezét, s az égre emelte tekintetét.

- Tudom miről beszélsz… hah, annyira jó, hogy a bandával el tudunk szabadulni egy kicsit a hétköznapokból. Már tuti bekattantam volna. Áh, nézd már! Milyen dögös az az ázsiai csaj… nem szeded fel? – mutatott az utca túloldalára a gitáros.

- Hol? – kutatott a tömegben, s amikor tekintete végre megakadt a célponton, szíve hatalmasat dobbant, s úgy érezte a világ megszűnt körülötte, ő pedig csak lebeg a semmibe. Döbbent tekintetét látva Matt azonnal rá is kérdezett, hogy mi a baja. – Ah Ri… - nyögte ki végre a nevet, amit az a furcsa szorító érzés a torkában eddig nem hagyott kimondani.

- Mi? Hol?- Azonban Myung Soo már agyban teljesen máshol járt. Matthez vágta a táskáját, és átrohant az úton. Az sem érdekelte, hogy épp csúcsforgalom van, mert mindenki megy haza a munkából, ő csak rohant. Rohant egy olyan ábránd után, amit talán nem is látott jól, de nem érdekelte. Meg kell győződnie róla, hogy tévedett, de mi lesz, ha nem? Mi lesz, ha még is Ah Ri az? Akkor mit kéne tennie? Szíve eszeveszett dobogása tudat alatt küldte neki az információkat: utol kell érnie, mert ő az, aki után két éve vágyódik, akit még nem sikerült kivernie a fejéből, és nem is akarja.

- Az ott nem Myung Soo? – sétált oda Brian, az egyik munkatársa. - De miért rohant át az úton?

- Ah Ri? Ezt mondta. Ő lenne az a lány? – gondolkodott hangosan Matt. – Áh, utolérte!

Myung Soo megragadta az előtte sétáló lány csuklóját, és maga felé fordította. A hirtelen jött lendülettől a kávé kiesett a kezéből, ő maga pedig a fiú mellkasának csapódott. Annyira kellemetlen lett volna ez a szituáció, ha nem a megfelelő személlyel történik, de amint tekintetük találkozott pontosan tudták, hogy kivel állnak szemben.

- Myung Soo… - suttogta Ah Ri; tekintetét a gyönyörű fekete szemekbe fúrta, s szíve dupla ritmussal kezdett el verni.

- Ah Ri! – nem érdekelte, hogy ő volt az, aki elment, nem érdekelte, hogy megbántotta a lány, nem érdekelte, hogy magára hagyta, hallgatott a szívére, és olyan szorosan ölelte magához, mint még soha. – Hiányoztál! - kúszott mosoly az arcára.