26. Fejezet

Myung Soo, mint mindig az elmúlt napokban nagyon feszült volt, és stesszes. Egész idő alatt csak Ah Ri-n járt az esze. Azonban a mai nap különbözött a többitől. Hogy miért? Épp a lány lakása felé tartott. A fejében számos rációt felállított már azzal kapcsolatban, hogy mit is kéne pontosan mondania, de biztos volt benne, hogy egyik sem fog működni. A volt barátnője annyira el tudta bizonytalanítani őt, mint senki más a világon, ami a fiú szerint természetes is volt, hiszen belé volt előszőr igazán szerelmes. 
Életében egyszer fordult csak elő, hogy azt hitte az, amit érez szerelem, de miután megismerte milyen is az amikor valóban szerelmes rájött, hogy még csak a közelében sem járt soha. Semmi hozzá hasonlót nem tapasztalt még. Mert abban száz százalékig biztos volt, hogy ez nem csak puszta kedvelés. Ha annak is indult ez alatt a két év alatt már rég önálló életre kelt, és kivirágzott a lelkében, mint tavasszal a cseresznyevirágok a japán parkokban. "Egyszer el viszem oda Ah Ri-t..." - gondolt erre egy pillanatra, de aztán visszatért a szövege begyakorlására, amit otthon már háromszor átírt, és újra is fogalmazott legalább négyszer. Ezek után senki sem mondhatta volna neki, hogy nem foglalkozott eleget vele - persze ezt nem is akarta, hogy akárki csak úgy meghallja, ezeket a bensőséges, és itt-ott túlságosan is nyálas szavakat. "Szóval... - azonban itt megakadt a szövegben - Mi is jön ez után?" - esett ketségbe. Zsebéből előkapta a kockás, kissé gyűrött papírlapot, és magában olvasni kezdte a sorokat. - "Egyész idő alatt... jó ez a rész megvan... Csak próbálj meg... ezt is tudom, akkor hol tartottam? Áh! Senki másért nem tenném meg! Senki másért nem tenném meg!" - arcát az ég felé fordította, s ismételgette ezt a mondatot. - "Egyértelmű, hogy ezt túlparázom..." - rázta a fejét miközben tovább olvasta a szöveget.
Amikor odaért a lakáshoz még arra sem volt szüksége, hogy a kaputelefonon hívja fel a lányt - szerencsejére -, mert egy lakó pont akkor ért haza, és még az ajtót is tartotta neki, hogy be tudjon menni. Felbaktatott a végtelennek tűnő lépcsősorokon a negyedikre, és megállt a lakás ajtaja elött. Amikor már majdnem célba ért inába szállt a bátorsága, és a csengő elött egy centivel megállt az ujja, és nem merte lenyomni a piros gombocskát. 
- Szánalmas vagy, Myung Soo-yah... - suttogta maga elé. - Most nem hátrálhatsz meg! Hwaiting! - összepréselte ajkait, és szemhéjjait, majd lenyomta a csengőt. Bentről meghallotta a lány vidám hangját, amint azt mondja, mindjárt jön. "Nem sokáig lesz ilyen boldog..." - sóhajtott, miközben arra várt, hogy kinyissa neki az ajtót. 
Hallotta, ahogy a zárban elfordította a kulcsot, és látta, ahogy megmozdul a kilincs. 
- Igen? - jelent meg nagy mosollyal arcán a lány, de amint meglátta latogatóját rögtön le is hervadt az. Már épp a fiú orrára akarta csapni az ajtót, amikor az tenyerével betámasztotta az ajtót, s még lábfejét is a tok és a bejárat közé csúsztatta. Ez az ajtó nem most fog bezáródni az biztos! Ah Ri minden erejét bevetve próbálta meg kizárni a látogatóját, de esélye sem volt rá. 
- Ne csináld már! Csak beszélni szeretnék veled! - tolta beljebb a tárgyat, így már szinte teljesen nyitva volt. 
- Én viszont egyaltalán nem akarok veled beszélni! Tűnj el, vagy esküszöm hívom a rendőrséget! - mondta a lány dühtől szikrázó tekintettel. 
- Felőlem hívhatod őket, Ah Ri, de mire kiérnek pont végzek... csak hallgass végig. - csukta be maga mögött önkényesen az ajtót. 
- Nem akarom, hogy itt legyél! Menj el! Egyaltalán honnan tudtad meg, hogy itt lakom? - sorozta meg kerdéseivel a fiút, aki csak hallgatta, ahogy hadar a lány. Gyakorlatilag beleegyezett, hogy itt legyen, mert besétált a nappaliba, és ugyan ott fel-le járkált, de mégsem küldte el őt. "Ez már fél siker" - gondolta magában, s hagyta hogy a másik kitombolja magát. - Ne! Tudod mit? Nem is érdekel! Egyszer! Egyetlen egyszer foglak végig hallgatni, világos? Ez lesz az első és az utolsó is. Miután elmondtad, lelépsz, és vissza sem nézel, érted? - mutatott rá a fiúra ingerülten. "Teljesen jól kezdődik az egész...már most ideges. Bár, mire is számítottam?" - saját megállapításától izzadni kezdett a tenyere. - Nem kezdenéd végre? - Bár a lány nagyon is jól titkolta, de a szíve már attól hevesebben kezdett el verni, ha arra gondolt, egyedül van Myung Soo-val. 
- Szóval... - fújta ki a levegőt a Jégherceg, miközben helyet foglalt a lány mellett, aki ettől a cselekedettől enyhén arrébb csúszott a kanapén. Túlságosan is közelinek érezte a fiú auráját. - Tudom, hogy nem látsz szívesen, és hogy gyűlölsz engem, amit meg is értek, de... mindenképp tudod kell, hogy mit miért tettem. Tudnod kell milyen fontos is vagy valójában nekem. Tehát, anyám halála óta folyamatosan írtam neki leveleket... tudom, hogy ez beteges de tényleg így volt. Miután összeköltöztünk, egyszerre az összes levél rólad kezdett el szólni. Persze az elejen csak szidtalak, mert tényleg idegesítőnek tartottalak, de aztán ezek a pár soros kis szösszenetek végül már arról szóltak, hogy milyen csodálatosnak látlak. - Ah Ri itt el akarta mondani a fiúnak hogy ő ezeket a leveleket igazából látta már, de amikor szóhoz nyitotta a száját Myung Soo felemelete a kezét, ezzel jelezve, hogy hagyja végig mondani, amit akar. - Ígérem meghallgatlak miután végeztem... muszáj elmondanom az egészet... kérlek. - a bólintás beleegyezésnek számított. - Ahogy erre rájöttem, igaz hogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz, de ezzel egyenes arányosságban jött a depresszió és a bűntudat. - Itt elmesélt mindent, amit Seo Hee-nek is elmondott, majd folytatta a monológját. - Ez miatt jöttem el gyakorlatilag. Gyáva módon elmenekültem a problémák elöl, és az egyre erősödő érzéseim elől. Azonban ez nem használt... bár az itteni pszihológusok segítettek feldolgozni a múltam ezen részét nagyjából, de... ettől még nem mertem visszamenni. Nem mertem a szemedbe nézni, ahogy most... - kapcsolta össze tekintetét a csendben figyelő Ah Ri-jéval. A lány szeméből sütött az értetlenség, a kétségbeesés, a tanácstalanság és a fájdalom egyben. Tudta, hogy tényleg nem akarja ezt a beszélgetést, de el kellett mondania, és neki végig kellett hallagtnia. Ezt mindketten tudták. - Nem tudtam teljes mértékben azt mondani, hogy ha veled vagyok, nem tér vissza újra a depresszió, de most már tudom, hogy igen. - Nem szakította meg a szemkontaktust, mert ezzel is csak nyomatékosította mondanivalóját. S a nagy barna szemekkel soha nem tudott betelni. - Ebben a két évben tisztázódott bennem minden, és csak rád gondoltam. Tudom, hogy nagyon csúnyán elbántam veled, de hidd el, én sem éreztem jobban magam. Hagytam, hogy Baekhyun megkapjon, hogy odaadd neki a szíved, pedig tudtam, hogy hogyan érzünk egymás iránt. Kegyetlen, és önző voltam, amit tegnap meg is kaptam valakitől, de senki más nem hozza ki belőlem ezeket az érzéseket. Senki másért nem tenném meg azt, amit érted! Bármikor képes lennék, akár... fogalmam sincs mire lennék képes érted. - simított végig bátorzalanul a lány arcán, aki ettől összerezzent, s tekintetét Myung Soo kézfejére szegezte. - Azt hiszem ez az érzés soha nem fog változni... - suttogta alig öt centire a lány ajkaitól. Ettöl úgyszintén hideg rázta ki Ah Ri-t, de nem volt egyedül az érzéssel. Myung Soo-t, ahogy megérezte a szeretett lány forró lehelletét, villám cikázott végig minden porcikáján, s úgy érezte, képes lenne meghalni azért a csókért, amit nem érdemel meg. Fekete szemei a lány ajkai, és szemei között vándoroltak. 
Egy örökkévalóságnak tűnt számára a várakozás, de mindenképp biztos akart lenni benne, hogy megteheti. Egy végtelennek tűnő perccel később azonban Ah Ri bátortalanul ugyan, de Myung Soo arcára fektette tenyerét, s a fiú végre megtette azt, amire olyan nagyon vágyott. Beszippantotta őket valami ismeretlen örvény, melyet még egyiküksem tapasztalt soha, szívűk egyszerre dobbant, lelkük eggyesült, s nyelveik vad tánca kezdtek. A szenvedély egy pillanat alatt uralkodott el rajtuk, de mint minden, egyszer ez is véget ér. Levegőhiány miatt váltak szét. Myung Soo homlokát a lányénak döntötte, s megpróbálta megzabolázni szapora légzését. 
- Ne... - ért el füléhez Ah Ri, rekedt hangja, amivel megkérte, hogy ne tegye többé ezt. 
- Kérlek... - mondta ő is hasonló hangszínnel. Annyira megbabonázottnak érezte magát, hogy tudta, ennyi nem lesz elég számára. Sokkal többet akart egy csóknál, még legalább százat akart, ha nem többet. 
- Én pedig arra, kérlek, hogy ezt ne tedd meg többet... - húzódott el a fiútól. - Te jó ég... - túrt bele hajába kétségbeesetten. - Baehyun-ah... - szemei kitágultak, és nem merte elhinni, hogy ezt megtette. 
Gyakorlatilag megcsalta őt, mit mondjon most neki? Könnyek gyűltek a szemébe, de aztán valami oknál fogva, ahelyett hogy kicsordultak volna... egyszerűen csak eltűntek, mintha ott sem lettek volna, ahogy a bűntudata is kánforrá vált, mikor meghallotta a mellette ülő elkeseredett szavait. 
- Ez hihetetlen... egyáltalán nem terveztem ezt... nem azért jöttem, hogy letámadjalak. - hajtotta le fejét. - Most már biztos, hogy nem foglak tudni kiverni a fejemből, mégha ezt is akarod. - ekkor tekintetét ismét belefúrta a lányéba. - Ahhoz már túlságosan szerelmes vagyok... - nevetett fel keserűen, miközben megrázta a fejét. 


Csendben ültek egymás mellett saját magukba fordulva. A nap ugyan már lemenőben volt, de egyikük sem volt képes megszólalni, egészen addig még Ah Ri fel nem nézett a falon lógó digitális órára, amely már 6 órát mutatott. Kétségbeesetten pattant fel, s kezdte el hadarni a másiknak: 
- Szent ég! Azonnal el kell tünnöd innen! Baekhyun nemsokára hazaér... nem akarom, hogy meglásson itt! Menj el! - lökdöste a fiút az ajtó felé. kinyitotta, és kilökte őt rajta. 
- Nekem az csak jó lenne... - villantotta fel féloldalas mosolyát, amitől a másik szíve gyorsabban kezdett el verni. Amíg a sok hatása alatt volt, villámgyors csókot lopott tőle, s a fülébe súgta - Szép álmokat! Legközelebb, ha összefutunk, ne menekülj el. - bár kapott néhány gyilkos pillantást, de az egy cseppet sem zavarta. Megtette azt, amiért jött, s most már pontosan tudta, hogy egyenlő esélyei vannak, mint annak a nyominak. Bár a lány válaszát, vagy véleményét nem kapta meg, de nemis kellett több. Az a csók tökéletesen elég volt számára. Tudta, amit tudott, s ez mosolygásra késztette. 

Az utcán haladva boldogan túrt bele hajába, s belerugott egy kőbe. Amikor felemelte a tekintetét Baekhyun-nal találta szembe magát, aki kézitáskával a kezében lépdelt felé. Láthatóan nagyon örült neki, hogy végre haza mehet. Ahogy elhaladtak egymás mellett tekintetük találkozott egy pillanatra, de aztán tovább mentek saját útjukon. Myung Soo ajkaira gúnyos mosoly húzódott, hisz ő ma elöbb kapta meg Ah Ri csókját, mint vetélytársa. Ez persze csak hab volt a tortán. Annyira boldog volt a ma történtek miatt, hogy észre sem vette, de fütyürészni kezdett, ahogy a bár felé haladt, ahol Mattel fog találkozni. Belépett a füstös helyiségbe, s szemeivel barátját kezdte el kutatni, s amikor kiszúrta, oda is ment hozzá, majd ledobta magát az egyik üres székre. Mosolyát látva Matt azonnal faggatásba kezdett, így kénytelen volt elmesélni pontosan mi is történt vele aznap.

 -----------*****------------- 

Eközben Baekhyun boldogan nyitott be lakásuk ajtaján, besétált a nappaliba, és ott megpillantotta Ah Ri-t, aki mintha kissé feszélyezve érezte volna magát. 
- Mi az? Nem is örülsz nekem? - bigyesztette le ajakait a szokásos módon. Ekkor végre a lány is magához tért. Ebben a tíz percben eldöntötte, hogy semmiképp nem mondja el barátjának, hogy csókolózott Myung Soo-val, ezért meg kellett tartania a látszatot, hogy minden rendben. 
- Nem-nem, dehogyis! Csak nagyon a gondolataimba merültem. - bújt oda a fiúhoz, aki ettől legszebb mosolyát villantotta fel. - Hiányoztál. 

- Történt valami? - kezdett el aggódni azon nyomban. 
- Dehogy! Csak rossz volt egyedül. - nyomott lágy puszit a fiú arcára. Képtelen volt megcsókolni őt, túlságosan is bűntudata volt. 

---------------*****-----------------

 - Uh, ezekszerint minden tökéletesen ment! - nyújtotta Matt öklét barátja elé, aki össze is koccolta sajátjával. 
- Annyira akartam már azt a csókot... huh, egyszerűen eszméletlen volt... 
- Csak nem rólam beszélsz? - szólalt meg egy női hang a fiú háta mögül, aki ettől kőszoborrá dermedt. "Az lehetetlen..." - gondolta a fiú, ahogy vegignézte, miként ül le legrosszabb rémálma az asztalukhoz. - Mi az? Nem is örülsz nekem? 
- Mit keresel itt? - találta meg végre elveszett hangját a Jégherceg. Szerencsere pont olyan hangszínt sikerült megütni, mint szeretett volna. 
- Jaj, ugyan! Ne tégy úgy, mintha nem örülnél annak, hogy látsz... - szólalt meg csábos hangján az "idegen". 
- A legszebb az egészben, hogy tényleg nem örülök. - fordította oldara fejét, ahol egy kerdő tekintettel találta szembe magát Matt-től, de nem akart válaszolni neki; most nem! 
- Komolyan ezt a beszélgetést fogjuk folytatni? - hajolt közelebb Myung Soo-hoz. 
- Nem akarok veled társalogni. Elég jó napom volt, nem akarom, hogy elszúrd. Bár gyakorlatilag már azzal megtetted, hogy megjelentél; megint! - dőlt hátra a székén, hogy a lehető legtávolabb legyen a lánytól. 
- Ugyan, mindketten tudjuk, hogy hatással vagyok rád, ahogy mindig. Eljátszhatom a barátod előtt a jó kislányt, de nagyon jól tudod, hogy az mostanra már nagyon nehezen menne. - húzta gonosz mosolyra ajkait a bestia. - Hisz mindketten tudjuk, hogy milyen ember vagyok. 

- Pontosan tudom, hogy milyen ember vagy. Nem kell megjátszanod magad, Suzy. - nevetett fel gúnyosan. - De nem is akarom, hogy itt legyél szóval, csak kopj le! - mutatott az ajtó felé a Jégherceg. 
- Most amúgy is rohanok, csak megláttalak az utcán. - állt fel, s Myung Soo mellé sétált, ujjait végighúzta a vallán, és a fülébe súgta - Ne aggódj, biztosan találkozunk még. - Ezzel fogta magát, és elsétált. 
Myung Soo tudta, hogy ezzel egy újabb lavina indult el az életében, mert akárhányszor felbukkant Suzy, ő mindig... belekeveredett valamibe. 
- A francba! - csapott az asztalra dühében. "Miért pont most?"

Milyen is valójában Bae Suzy?

Hali srácok! Mielőtt Suzy ténylgesen felbukkanna, gondoltam hozok nektek egy olyan fejezetet, amit saját maga elemzi önmagát - na ez egy értelmes mondtam volt xd Ezért is van a történet nagy részben E/1-ben. Amúgy véleményeznetek hogyan írok ebben a személyben, mert eddig nem igen próbáltam...? :)

"Milyen is valójában Bae Suzy?"- zengett elmémben a mondat.

 Csak ültem e kérdés felett, s nem tudtam megadni rá a választ. Milyen is vagyok én? Mit is szeretek igazán? Ezek voltak azok a kérdések, melyeket Dr. Markus Ambrits - igen, tudom, hogy ez ön - tett fel nekem az utolsó pszichológia órámon. 

Miért pont ezt a szakot választottam? Fogalmam sincs. A mai napig nem tudnám megmondani, miért ültem be arra az órára, miért vettem fel végül a tantárgyakat, s hogy miért tettem le a diplomámat. Egyszerűen csak "nem tudom" lenne rá a válasz, hisz tényleg fogalmam sem volt róla. S a professzor kérdésére is pontosan ugyan ez volt a válaszom; nem tudom. Nem tudtam milyen ember vagyok, sőt még azt sem, hogy milyenné szeretnék válni. Azonban a kèrdés egyértelműen beférkőzte magát a fejembe. Amióta csak elhangzott egyfolytában ezen kattog az agyam. Éjjel-nappal csak arra tudok gondolni, hogy ha egyszer venném a bátorságot ahhoz, hogy elmélázzak ezen, elkeserítő eredménnyel zárnám a filozofálást önmagamról. 

De most, hajnali kettő környékén, a vadonatúj luxus-lakásomban, valahogy mégis rávettem magam, hogy leírjam ezt egy - tőlem meg nem szokott módon - írógéppel, akár egy levelet, vagy esetleg egy összefoglalást. 

Ha feltétlenül címet kéne adnom eme eszmefuttatásnak azt mondanám, hogy "Suzy, avagy reménytelenségből a csúcsra" lenne a megfelelő. De nem fárasztom magam a címmel, hisz senki más nem fogja olvasni ezt rajtam, és önön kívül professzor. Miért is hagynám, hogy valaki belelásson a fejembe? Az maga lenne az öngyilkosság!

 Tehát a kis Bae Suzy - avagy én - már kiskorában rajött, hogy az élete csak akkor lehet jobb, ha minél több pénzt sikerül megszereznie, hisz akkor bármit megkaphat, amit csak akar, és nagyon sok mindent szeretett volna. S ahogy egyre nagyobb, szebb, és ellenálhatatlanabb lett - most is az vagyok -, rájött, hogy a legegyszerűbb út, ha minél több fiút bolondít magába, akik hajlandóak bármit megadni neki. Sorban hódított meg mindenkit, egyre több minden volt, amit megkapott, s végül már olyan életet élhetett, amit igazán szeretett volna. A csúcsra jutott úgy, hogy felhasználta bájait, s megteremtette magának azt az életet, amit mindig is akart.

Most jön az a rész, hogy felsorolom azokat, akiknek tönkre tettem az életét? Erre senki ne számítson, hisz még a nevükre sem emlékszem. Miért kéne? Hisz csak önös érdekek vezéreltek, egy csepp érzelem sem volt a tetteimben.

De csak így lehet teljes a story igaz? Ha nagyon mélyre ások a fejemben eszembe jut két név. Két olyan név, ami valahogy belevéste elmémbe magát, s azóta is ott van. Hogy kik voltak ezek a srácok?

Egyikük egy naív fiú volt, aki minden szavamat követte, mintha valamiféle istennő lennék, aminek nagyon örültem, hisz a családja gazdag üzletlánc tulajdonos volt. Fekete szemei még mai napig felrémlenek álmaimban. Fèlreértés ne essék. Nem azért mert szerelmes voltam! Egyszerűen ő volt az első áldozatom. Az első, akit eltiportam, és szinte teljesen megsemmisítettem. Most kell elmesélnem ugye? Akkor elmondom... 

Tehát általános iskolában volt egy fiú, akinek egyetlen barátja sem volt. Nem azért mert furcsa volt, vagy valami baj lett volna vele, egyszerűen nem akart senkivel sem barátkozni - cuki történetnek indul ugye? Az is volt...!

Jó barátok lettünk, mert megvédtem egy csapat felsőbb évestől, akik meg akarták verni őt. Igazság szerint, évekig nem tudtam róla, hogy milyen családi háttérrel is rendelkezik, egészen addig még el nem kezdődött a középiskola, és vele osztottak be tanulópárnak.

Természetesen az első közös tanulós óránk nála volt. Amikor kiszálltam a taxiból, amit ő rendelt nekem, hogy hozzon el, azt mondta - valamiért még mindig tisztán emlékszem rá -, "Már régóta barátok vagyunk, úgyhogy nem félek elmondani neked... az apám Korea egyik vezető cégének a tulajdonosa." Mondanom sem kell, hogy hidegzuhanyként ért a dolog. Ekkora kapás van az orrom előtt, s még csak észre sem vettem? A tanulás alatt a tekintete néha-néha az ajkaimra tévedt, és amikor észrevette, hogy rajtakaptam, mindig elpirult... innen tudtam, hogy nem lesz nehéz dolgom. 

Mivel ez volt az első alkalom, hogy ilyenhez kezdtem hozzá, pontos terveket készítettem, s végül megkaptam, amit akartam. Sok ajándékot, egy ostoba szerelmes srácot, és pénzt. Csak ilyen-olyan ürüggyel néha panaszkodnom kellett, és mindent megkaptam, amit csak akartam. Olyan ostoba és naív volt... még az iskolatársainak sem hitt, amikor azt mondták neki, csak a pénze miatt van rá szükségem. Pedig mennyire igazuk volt... 

Fél év után meguntam, hogy körülöttem van, ezért elmondtam neki mindent. Még mindig nevetnem kell a csalódott arcán, amikor azt mondta, hogy azt hitte szeretem... Most tisztázzuk! Soha, senkit nem szeretek, és szerettem magamon kívül! A hat éves barátságunk ott ért véget. Én külföldre mentem tanulni, s amikor visszatértem a köztarsaságba megdöbbentő észrevételeket tapasztaltam, amitől mintha egy pillanatra bűntudat ébredt volna bennem - de aztán el is múlt. 

Ráadásul a magándetektívem, is döbbenetes dolgokat közölt velem. Azt mondta megváltozott, s ő lett az iskola ügyeletes Jéghercege, akit mindenki meg akar kapni. Ezt tettem volna vele? - gondoltam akkoriban. Egy olyan emberré változtattam, akinek senki sem tud ellenállni. Hálásnak kellett volna lennie nekem, de nem volt az! A mai napig nem értem, hogy miért...

 Kim Myung Soo aznap előszőr küldött el a francba, és ezután meg is tette még párszor. Sorban kezdtem ki a legjobb barátaival, akik nem hallgattak rá - balga népség! Hallgatni kene arra, aki már keresztülment rajta. 

S bár szívesen mondanám azt, hogy itt volt vége a történetünknek, de akkor hazudnék. Az évek során müködő kémia ugyan úgy jelen volt köztünk - bár elég nehéz bevallanom, de tényleg hatással volt rám; főleg az új énje -, de egy-egy alkalommal még így is egymás mellé sodort minket az éjszaka. Sosem tudott ellenállni nekem és ez így is volt tökéletes számomra. 

A másik név Baekhyun volt... őt úgy tettem tönkre, mint még senkit. Egy menő srácból szerencsétlen senkit csinaltam, s tudom - hála a jól megfizetett magánnyomozómnak -, hogy még mindig nem tudta levetkőzni ezt magáról a szerencsétlen. Ez az egyetlen oka, hogy emlékszem rá; nemm volt maradandó élmény semmilyen értelemben.

Tehát összességeben milyen ember is volnék én? Minden pasi legrosszabb rémálma Dél-Kóreától egészen az USA-ig. Önző vagyok, manipulatív, és ennek tetejében még pénzéhes is. Én egy olyan lány vagyok, akivel soha nem akarnád, hogy összehozzon a sors. A legyőzhetetlen ellenfél, az ellenálhatatlan szerető, és a legrosszabb rémalom egyben. 

A kis önismereti "levelem" végen eszembe jutott, hogy... ideje lenne letesztelnem vajon még mindig ellenálhatatlan vagyok-e Myung Soo számára... Ha már úgy is az Államokban van... meg kéne látogatnom, nem igaz? 

U.i: Kívánjon szerencsét, professzor!

Bae Suzy 

25. Fejezet - Myung Soo okai

Mivel elég nagy számban Suzy nyerte a szavazást, ő lesz az új szereplő, aki nemsokára fel is bukkan. Köszi a segítséget! :))

Myung Soo töprengve járkált fel-, és le nappalijában, ahol épp egy halomnyi fotó, jegyzet és CD hevert. És, hogy mik is voltak ezek? Minden, amit ő és Matt egy hét alatt sikeresen összegyűjtöttek Baekhyun és Ah Ri kapcsolatáról.
- Ezt nem hiszem el... - túrt bele hajába idegesen, majd felkapta a telefont, és felhívta azt a valakit, akitől az információk nagy része származott. - Miért tűnik nekem ez a srác egyre inkább tökéletesnek? - sóhajtott, amint egy kedves hang szólt bele a telefonba, s ledobta magát a kanapéra. Akaratlanul is az elötte lévő képre meredt, amin Ah Ri legszebb mosolyát lathatta meg.
 - Úgy tűnik egy kicsit el vagy keseredve, Oppa. - a hang tulajdonosa hangja alapján egyértelműen mosolygott. Miért mosolyog, amikor a fiú szenved? - Mi az, amin ennyire kibuktál?
- Én... a kép, ami a születésnapján készült. Olyan boldog azzal a nyomival...

- Mi a fene? Elbizonytalanodtál? Már nem akarod visszakapni? - hökkent meg egy pillanatra a vonal túlvégén figyelmesen hallgató fél.
- Nem! Erről szó sincs! Természetesen ezt nem fogom feladni, de... igen, elbizonytalanodtam. Van nekem jogom ehhez Seo Hee-ya? Olyan boldognak tűnik... - sóhajtott egy hatalmasat, hátát megtámasztotta a kanapé támláján és a plafont kezdte el tüzetesen vizsgálni. Talán megerősítésre várt, hogy jót tesz.
- Oppa... eddig sosem kérdeztem meg az indokaidat, mert én tényleg úgy gondolom, hogy ti ketten összetartoztok, de... ezek után már tényleg szeretném tudni. Miért hagytad ott Unnie-t olyan hirtelen?
-Azt hiszem... nem tudtam szembenézni önmagammal... vagyis, akkor kezdem az elején, mert nem fogod érteni. Szóval... a középiskolai éveimben nagyon elzüllött életet éltem. A rendőrkapitány már felhívott a szülinapomon minden évben, hogy felköszöntsön. Gondolhatod, hogy mennyire sűrűn tartózkodtam ott. Mindegy is! Ez épp, hogy a lényegtelen része a storynak.
 - Mielőtt elkezdenéd... ugye tudod, hogy ez a történet eldönti majd bennem, hogy hogyan viszonyuljak hozzád? - Seo Hee hangja túlságosan is komyolan hangzott ahhoz, hogy a fiú ne nyeljen egy nagyot, de mégis igent mondott, és folytatta a történetet. Ideje végre valakinek elmondania, mi is törtent vele valójaban azokban az években, amikre egyáltalán nem büszke.
 - El kell mondanom valakinek, mert úgy érzem ez belülről öl meg engem... - sóhajtott ismét. Könyökét térdére támasztotta, s neki kezdett a történetnek. - Szóval, úgy 17 lehettem. Az életem nagy részét bulizással, balhézással, és zenéléssel töltöttem. Abban az időben így vezettem le az anyám elvesztésének fajdalmát. Egy pénteki napon, pontosabban június 18.-án beszívtunk a haverjaimmal, és benyakaltunk egy nagy üveg vodkát. Mivel én voltam a legjózanabb, a többiek azt mondták, hogy nekem kell vezetnem. Én pedig rögtön mondtam, hogy részegen nem vezetek, akkor itt éjszakázunk. Kezdő sofőr voltam... ráadásul részeg... A legjobb haverom Niel odajött hozzám, megragadta a dzsekimet, a magasba emelt, és közölte, ha nem vezetek, előveszi a kését, és gondolkodás nélkül belém vágja. Két évvel volt idősebb nálam, és tudtam, hogy komolyan gondolja. Nem egyszer voltak ebből rendőrségi ügyei. Mivel megijedtem, fogtam magam, és beültem a kormányhoz. Niel megveregette a vállam, hogy "erről van szó Myung Soo-ya", aztán rámparancsolt, hogy indítsak, és menjünk végre haza. Hajnali kettő volt, esett az eső, az utak csúsztak, és alig lehetett látni valamit. Már akkor tudtam, hogy nem kéne itt lennem, amikor beindítottam a motort, és elkapott valami rossz érzés. Nagy levegőt vettem, és próbáltam lassan menni, az útra koncentrálni, de akkor az egyik arra az éjszakára szerzett haver, rálépett a gázra... minden olyan gyorsan történt. Kerékcsikorgás, sikolyok, aztán pedig éreztem, ahogy a kocsi nekicsapódik egy oszlopnak. Annyira fájni kezdett a fejem, hogy vegül elájultam. Mikor magamhoz tértem, apám testőrei vigyáztak rám egy kórházban, mert... Niel bátyja halálosan megfenyegetett, hogy meg fog ölni, amiért elvettem tőle az öccsét. - tartott egy kis szünetet, hogy össze tudja szedni a gondolatait. A vonal másik végén csend volt, de tudta, hogy a lány figyel rá. - Nem is értettem... mit tettem? Hogy tudtam volna elvenni tőle? Teljesen abszurd. Aztán apám bejött a kórterembe, leült a székre, és bár homályosan láttam, és szédültem is... tudtam, hogy nincs jókedvében. "Fiam, emlékszel rá, mi történt?" Még mindig hallom, ahogy ezt mondja. Akkor szólított előszőr a fiának, de bárcsak ne hívott volna így... Elmondta, hogy autóbalesetem volt, és hogy... az oszlop, aminek neki mentünk, Niel oldalába csapódott bele és, hogy mire a mentők kiértek már halott volt.
 - Te jó ég... - suttogta Seo Hee.
 - Én okoztam a halálát... de itt sajnos még nem ér véget. Ez is elég ok, hogy önsanyargatásba kezdjek, de ezután még történt egy sokkal súlyosabb dolog is... Kiengedtek a kórházból, újra járhattam iskolaba. Azt hittem, hogy ez jó lesz, de... mindenki engem hibáztatott, hirtelen a népszerű srácból egy magányos farkas lettem, aki ráadásul a saját démonjait is próbalja leküzdeni. Pszichológushoz is jártam, amit gáz bevallanni, de így volt. Aztán egyik nap... lekéstem a buszt, így várnom kellett volna fél órát még jön a következő, addig meg haza is érhetem volna akár, szóval gyalog indultam útnak. Amikor elhaladtam egy sikátor mellett, valaki berántott, és körülvett engem legalább 4 alvilági fickó és Niel bátyja... tudtam, hogy ott fogok egy büdös, koszos lyukban meghalni, de aztán valami történt... mintha egy belső erő szabadult volna fel bennem, ami nem hagyta, hogy feladjam... viszont ez azt eredményezte, hogy... aznap még valaki meghalt miattam. Az egyik maffia tag, rosszul esett, beverte a fejét, és meghalt. Két ember halála szárad a lelkemen. Bár a biróság úgy határozott, hogy önvédelem volt...mégiscsak meghalt, és az égész miattam történt. Egyszerűen a mai napig nem tudok szembenézni ezekkel a dolgokkal... még mindig úgy érzem, hogy nincs jogom a boldogsághoz, és... - nyelt egy nagyot. Megpróbalta legyűrni a könnyeit, ami nagyjából sikerült is. - Huh... Szóval, amikor Ah Rival voltam... tényleg boldognak éreztem magam... elkezdtem belülről felemészteni magam, jött a bűntudat, a depresszió és végül elmenekültem, mint valami gyáva nyúl... annyira szánalmas, amit tettem, de...

 - Oppa, úgy gondolom, hogy te egy nagyon önző ember vagy! -Ez volt az, amire a Jégherceg számított. Tudta magáról, hogy az, de most szüksége is volt arra, hogy valaki az arcába dörgölje, és utálja úgy, ahogy ő gyűlöli saját magát. Azonban a folytatás nagyon is meglepte. - Viszont úgy gondolom, hogy amit tettél nem a te hibád. Mindkettő baleset volt, ettől nem leszel rosszabb ember, csak épp van valami a múltadban, amit nem tudsz hová tenni. Nézd, Ah Ri... ezt nem nekem kéne elmondanom, de... 17 évesen, annyira depressziós volt, hogy... nem egyszer próbált véget vetni az életének. Elvesztette a nagymamájat, ő volt az egyetlen ember, aki tényleg szerette őt. Nem tudta feldolgozni. Saját magát bántotta, aztán az egyik nap felkelt, azt mondtam hogy nem akar tovább így élni, megmondta a szüleinek, hogy többet nem csinálja azt, amit akarnak, és nem hajlandó tovább ott élni velük egy olyan környezetben, ahol érzi, hogy megvetik, amiért sosem tudna olyan lenni, amilyet ők akarnak. Fogta a cuccát, és életében előszőr hozta meg a saját döntését. Az emberek képesek továbblépni, ha akarnak, Oppa! Mindenki képes felállni... de te meg sem próbáltad, eddig egyszerűen elmenekültél, mint egy gyáva nyúl. Ez tesz téged igazán szánalmassá, tudod?

- Tudom, hogy így van, akkor gondolom a továbbiakban, nem számíthatok a segítségedre...
- Eddig! - hangsúlyozta ki. - De az, ahogy megpróbálsz Ah Riért küzdeni, valahogy lenyűgöz engem.
- Akkor...
- Teljes mértékben amondó vagyok, hogy nektek együtt kell lennetek. Oké! Nem mondom, hogy Baekhyun nem teszi őt boldoggá, de a csillogás a szemében sosem lesz ugyan olyan, mint amikor veled volt. Tudom, hogy még mindig kedvel téged, és hidd el, ez nem fog elmúlni. Bár jelen esetben sokal fontosabbnak tartja Baekhyun-t, de ez nem lesz mindig így... Ha valakik összetartoznak, azok úgy is újra egymásra találnak...
- Hogy érted? Ugye ez nem valami Hyunk Seok-os hülyeség? - emelte fel egyik szemöldökét, és újra elterült a kanapén.
- Most mond azt, hogy nem igaz! - Nevetett fel a lány. - Mégis mekora az esélye, hogy elutazik az USA-ba, és pont abba a városba ahol te is vagy? - mivel időközben elfáradt a keze kihangosította a telefont. - Aztán... találkoztok az utcán! Most mond nekem, hogy ez nem a végzet!
- Ha így mondod, tényleg furcsa egy kicsit, de valószínűleg, csak a hangod miatt! - nevetett egy aprót Myung Soo, majd olyat mondott, amit egyáltalán nem gondolt volna. - Sose hittem volna, hogy ezt mondom, de... jóbarát vagy.
- Köszönöm. Te pedig nem vagy olyan rossz, mint amilyennek hiszed magad.


A beszélgetés végeztével a fiú csenben meredt maga elé, mert egyszerűen nem tudta elhinni, hogy képes volt megnyílni valakinek. Ráadásul az a valaki, nem is olyan ember volt, akiről feltételezte volna, hogy alkalmas lesz a lelki bajai meghallgatására. Seo Hee-t mindig is egy hisztis, felelőtlen lánynak tartotta. Persze pasi volt, látta, hogy jól néz ki, de egyáltalan nem olyan lány volt, akivel el tudott volna képzelni egy ilyen beszélgetést. Az elmélkedésből csengője fülsiketítő hangja rantotta ki.
- Le kell cserélnem ezt a vackot... - rázta a fejét.- Ki az ilyenkor? - ugyan is már elég későre járt az idő.
- Haver, nyisd már ki! - kezdte el dörömbőlni a bejárati ajtót Matt. - Megtudtam, hol laknak!
Ez volt az a pillanat, amikor a Jégherceg minden nyugodságát eldobva, lerohant az ajtóhoz vezető lépcsőn, és úgy tépte fel azt, mintha az élete múlott volna rajta. - Hol? - szögezte a kérdést azonnal barátjának.
- Ohoho! -emelte fel karját Matt. - Be sem hívsz? Milyen barát vagy te? Tudod mennyi munkám volt nekem ebben?
- Jó-Jó, bocs! Gyere! - Annyira izgatottá vált, hogy szinte úgy tuszkolta be a gitárost a nappaliba, és nyomta le a kanapéra. Leült vele szemben az asztalra, miután lesöpört onnan egy halomnyi képet. -Mond már! - csapott térdeire türelmetlenül.
- Oké, látom nagyon be vagy zsongva! - Mosolyodott el. - Nem húzom tovább az agyad, mert látom, hogy mennyire kíváncsi vagy rá. Szóval, itt a cím! - nyújtotta át a kis papírfecnit, amire felkörmölte a pontos címet.
 - Ez egy nagyon gazdag környék... hogy volt ennek a nyominak...
- Nézd, fogalmam sincs, de... ott laknak! És mit derítettem ki még neked?
- Mit? -kezdte el ujjait jártatni az asztallapon, de Matt nem válaszolt. - Ne már ember! Mond már! - simított végig ingerülten arcán.

- Azt is, hogy pontosan mikor van otthon EGYEDÜL Ah Ri, és hogy mikor szokott elmenni otthonról, úgyszint egyedül. Na? Ki a legjobb kém a világon? Hát én! - feszítette be izmait - Akkor? Nem indulsz?
- Most? - ijedt meg egy pillanatra Myung Soo. - Hogy lehetne most? Este van!
- És? Baekhyun most nincs otthon. Bár várhatsz holnap is... vidékre utazott, hogy fotózhasson. Ah Ri pedig nem akart menni.
- Akkor holnap reggel megyek!
- Meg kell végre beszélnetek ezt az egészet... normálisan. Adok pár tanácsot mielőtt lelépnék... - csapta össze tenyerét a kék-szemű. - Próbáld meg nem felhúzni magad, ne hagyd még csak szóhoz sem jutni, addig amíg el nem mondtad azt, amit akartál, aztán csókold meg, és minden rendbe jön.
- Ilyen hülye tanácsot is rég hallottam... emlékesztetsz valakire, ugye tudod?
- Nem, de ez jelen pillanatban nem is érdekel. Figyelj, ha hagyod, hogy megszólaljon, annak csak az lesz a vége, hogy nem mondod el, amit akarsz, összevesztek és te megint önmarcangolásba kezdesz, ő pedig Baekhyunhoz fog rohanni.
- Azt nem akarom...

Matt lelépett, a Jégherceg pedig magába zuhant úgy, mint a telefonbeszélgetés előtt. Ilyenkor mindig honvágya támadt, s az idő múlásával egyre nagyobb hullámban tör rá. - Holnap találkozunk, Ah Ri! - mosollyal az arcán aludt el, annak ellenére, hogy nem remélt túl sokat a holnapi naptól. "Lesz, ami lesz, a fő, hogy megpróbálom..."

Új szereplő! [közvélemény kutatás]

Szavazást indítok a blogon, az új szereplővel kapcsolatosan. Mivel nem tudom eldönteni, hogy ki legyen az, ezért megkérdezlek titeket. Így egy kicsit ti is részesei lehettek a történet megalkotásában (szerintem).

A jelöltek:

Bae Suzy (Miss A)

És Sojin (Girl's Day)

A Lány karakteréről annyit kell tudni, hogy ő lesz az a valaki, aki olyanná tette Myung Soo-t amilyen akkor volt mielőtt megismerkedett volna Ah Ri-val. Tehát Myung Soo múltjának jelentős részét teszi ki. Arrogáns, manipulatív, és beképzelt. Egy gazdag lány, aki elhiszi, hogy mindent megkaphat amit csak akar. Jelen esetben: Myung Soo leendő vagyonára fáj a foga!

Gondoljátok meg jól, és szavazzatok! Csak rajtatok múlik az egész. :)

24. Fejezet - A kudarc csak még inkább küzdésre ösztönöz!

- Balhéra? – villantotta fel rossz-fiús mosolyát, amiért Ah Ri régebben képes lett volna meghalni. Mellesleg mintha most is megdobogtatta volna a szívét egy másodpercnyire. – Haver, neked fogalmad sincs róla, - hajolt közelebb, és nézett bele a másik srác szemébe bosszúéhesen. – milyen az, amikor én igazán balhézok. – döntötte oldalra a fejét, miközben vagányan meredt vetélytársa szemébe.

A levegő megdermedt, és a két srác között kezdetét vette a szempárbaj. A levegő szikrázni kezdett, ahogy a feszültség egyre jobban nőtt, Myung Soo magabiztossága azonban egy pillanatra sem ingott meg. Tudta mit csinál; nagyon is jól tudta.

Egyáltalán nem Baekhyun-t akarta kihozni a sodrából, Ah Ri-nak akart egy kis szikrát dobni, amit majd később egy aprócska kis fújással akár még lángra is tud lobbantani – újra. Azonban azon meglepődött, hogy a „fotós ficsúr”állta a tekintetét, sőt még tüzet is vélt felfedezni benne – azt sugallta: „nem adom könnyen, ő az enyém!” S ezzel kezdetét vette a szemmel kommunikálás; megosztották egymással szándékaikat, és tudatták a másikkal, hogy mire számíthatnak. A Jégherceg egész végig azt hitte, hogy Baek-t könnyű lesz eltávolítani az útból – mert nyápic semmirekellőnek tartotta – de most ebben a pillanatban rájött, hogy ez a srác több titkot rejteget a „cuki”külső alatt, mint talán ő maga.

- Hm… tudod, a titkok végül a vesztedet fogják okozni. – hajolt közelebb a másikhoz, ezzel még inkább feldühítve Ah Ri-t.

- Semmit sem titkolok. – válaszolt magabiztosan Baekhyun, azonban Myung Soo, mintha hallotta volna, ahogy megremeg a hangja; de az is lehet, hogy ezt annyira szerette volna, hogy egyszerűen csak beképzelte a dolgot. Bár kívülről a türelem bálványának látszott, kezdett kicsit aggódni: mi lesz, ha nem jön be a terve? Mi lesz, ha Ah Ri nem harap rá a csalira?

- Te is tudod, hogy ez nem igaz! – dőlt hátra a széken, és lazán forgatni kezdte a söröskupakot, amit az asztalon talált. A levegőbe dobta, majd egy tized másodpercre Matt-re pillantott, aki látszólag nagyon élvezte a kis előadást, de mintha egy kérdés is felvillant volna a tekintetében: mire vársz még? – küldte az üzenetet némán. A fiú elmosolyodott, majd íriszei tovább siklottak a volt-barátnőjére. – Ah Ri, még sosem kérdezted őt a múltjáról? Sosem gondolkodtál azon, hogy…

- Nem tartozik rád a múltja, ahogy az sem, hogy én miről tudok, és miről nem! – ez volt az amire várt! A lány barna szemei égtek a dühtől. Felbosszantotta, és most végre láthatta azt, amit már annyira szeretett volna. Érzelmet, amikor rá néz. Eddig csak a fagyos tekintetet látta, azt, hogy már esélye sem lenne nála, mert végleg meggyűlölte, de ezután ismét megnyugvásra talált egy kis időre. „Még nincs minden veszve!” – féloldalas mosolyra húzta ajkait, amivel jelezte barátjának, hogy hamarosan vége a műsornak, mert megkapja, amit akar.

- Még mindig olyan könnyen fel tudlak bosszantani. – rázta meg a fejét önelégülten. Most már tudta, hogy mit kell mondania, és az sem érdekelte, hogy ott van a lány aktuális barátja – hisz ugyan a fotós birtokolja jelen esetben ezt a címet, de nem sokáig -, mindenképp fel akarta tüzelni a lányt, és talán egy „kicsit” Baekhyunnak is meg akarta mutatni, hogy ő az, akihez igazán tartozik Ah Ri. – A régi szép időkben, amikor még annyira utáltál engem, hogy végül belém szerettél… - ez volt az utolsó csepp, Ah Ri felpattant, és bőrdzsekije gallérjánál fogva megragadta a fiút, és egy „mindjárt visszajövök”-kel tudatta Baekhyunnal, hogy ő most bizony le fogja zárni ezt az egészet a fiúval, tehát nem kell aggódnia tovább. De ettől függetlenül ő felállt a helyéről, és kettőjük után akart menni, de nem véletlenül volt jelen Matt. Az ő feladata az volt, hogy ne engedje Baekhyun-t utánuk, amit meg is akadályozott, tehát Ah Ri, és Myung Soo nyugodtan beszélgethettek.

- Mi a fenét akarsz tőlem? – lökte ki az ajtón a fiút Ah Ri. A Jégherceg megigazította dzsekijét, és kissé bizonytalanul meredt maga elé. Ugyan végre beszélhet a lánnyal, de fogalma sincs hogy kéne úgy rendeznie a dolgokat, hogy azok jól süljenek el. Viszont kis magabiztosságot szerzett abból, hogy egyedül vannak –a terve beváltával már bármire képes lehet. Vagy mégsem? Próbált laza lenni, de egyszerűen nem ment neki. Ahogy ránézett a lány, minden ereje elveszett; úgy érezte azon nyomban meg kell csókolnia, de nem tehette. Még nem!

- Csak amit eddig is… hogy meghallgass! Ez olyan nagy kérés? – harapott bele alsó ajkaiba, remegő kézfejét pedig dzsekije zsebébe rejtette.

- Olyan nagy kérés? – rázta meg hitetlenül fejét a lány. – Az olyan nagy kérés lett volna, hogy legalább a szemembe mond, hogy ne akarsz tovább velem lenni?

- Hogy mondhattam volna ezt? Az hazugság lett volna… - nézett bele mélyen a nagy barna szemekbe, amik most értetlenségtől csillogtak.

- Mwo? – pislogott kettőt Ah Ri.

- Ha azt mondtam volna, hogy nem akarok veled lenni, akkor hazudtam volna. Nagyon is akartam, most is akarom. Egyszerűen úgy éreztem nem érdemellek meg. – harapott alsó ajkába, mert a beismerés hatására furcsa gombóc keletkezett a torkában, amitől még nyelni sem tudott.

- Nem mondhatsz ilyeneket, azok után amit tettél! Érted? Ezt nem teheted! – túrt bele Ah Ri zavartan a hajába. A lelkében hatalmas hurrikán kezdett el munkálkodni, s fogalma sem volt róla mi lesz, ha elér a „földre” és pusztítani kezd.

- Minden nap hiányoztál. Én hagytalak el… tudom! De minden nap, minden percében bántam. Ha visszaforgathatnám az időt…

- Ha ezt tehetnéd, ha azt tehetnéd! Ezek csak üres szavak. A múltat nem forgathatod vissza! Darabokra törted a szívem. – lépett egy lépéssel közelebb a fiúhoz. – Tudod milyen nehéz volt egyáltalán megnyílni? Fogalmad sincs róla, mennyire nehezemre esett megbízni benned, mert egész életemben mindenki csak elhagyott, és becsapott. És amikor végre sikerült megbíznom benned, amikor úgy éreztem minden rendben, te fogtad magad és otthagytál a fenébe! – nevetett fel keserűen. – Hónapokig sírtam utánad, mint valami szánalmas liba, aki képtelen egymagában boldogulni. Tudod mi döbbentett rá, hogy hülyeséget csinálok? Tudod mi miatt jöttem rá, hogy nem érsz annyit, hogy depressziós legyek, és sírjak miattad, mint egy kislány? Baekhyun volt! Baekhyun… segített nekem, boldoggá tett, támogatott, mellettem volt egész idő alatt. Úgy éreztem benne megbízhatok, és meg is bízok még mindig, mert ő nem olyan ember, aki képes lenne elhagyni. Folyton aggódom, hogy ő is eltűnik, de amikor felmerül bennem ez a gondolat, felbukkan, és teszi, amit mindig szokott! Boldoggá tesz. Mert ő ilyen…

- Én is meg tudom tenni… - araszolt a másik felé apránként, feltűnés nélkül.

- Dehogy tudod! Önző vagy! – mutatott rá az igazságra, és hátat fordított a fiúnak. – Sosem tudnál olyan lenni, mint ő. Nekem ő kell, senki más! – majd besétált a bárba, ezzel magára hagyva Myung Soo-t. Nem is sejtette, hogy ezzel egy akkora tőrt döfött a fiú szívébe, mint még soha senki. Fájt a szíve, és nem tudott mit kezdeni magával; csak állt akár egy kőszobor, s hagyta, hogy Matt megragadja a karját, és elrángassa onnét.

- Mi a franc történt? – hallotta meg amerikai barátja aggódó hangját, de nem válaszolt. Elveszett saját gondolataiban.

- Még, hogy nem tudlak boldoggá tenni… majd meglátjuk kié leszel a végén! – szorította ökölbe markát, s határozott tekintettel meredt Matt-re. – Ki kell derítenünk pár dolgot róluk! Segítesz?

- Mit is akarsz tudni pontosan? – kérdezett rá a barát.

- Hol laknak, miket csináltak az elmúlt két évben, mik kötik össze őket. Megmutatom neki, hogy mikor is volt IGAZÁN boldog! – elszánt tekintettel meredt az éjszakába. – Tudom is kitől kell információkat szereznem a kapcsolatukról, te csak derítsd ki hol laknak most!

- Hogy téged semmi sem tántorít el… haver… ez tiszteletre méltó! Remélem végül sikerrel jársz. – mosolygott zsebre tett kézzel a kék szemű. – Egy újabb szeletet kaphatunk Myung Soo kitartásából.

- Még soha nem küzdöttem ennyire, de ennek meg is lesz az eredménye. – „Legalábbis, nagyon remélem…” - A kudarc csak még inkább küzdésre ösztönöz!