24. Fejezet - A kudarc csak még inkább küzdésre ösztönöz!

- Balhéra? – villantotta fel rossz-fiús mosolyát, amiért Ah Ri régebben képes lett volna meghalni. Mellesleg mintha most is megdobogtatta volna a szívét egy másodpercnyire. – Haver, neked fogalmad sincs róla, - hajolt közelebb, és nézett bele a másik srác szemébe bosszúéhesen. – milyen az, amikor én igazán balhézok. – döntötte oldalra a fejét, miközben vagányan meredt vetélytársa szemébe.

A levegő megdermedt, és a két srác között kezdetét vette a szempárbaj. A levegő szikrázni kezdett, ahogy a feszültség egyre jobban nőtt, Myung Soo magabiztossága azonban egy pillanatra sem ingott meg. Tudta mit csinál; nagyon is jól tudta.

Egyáltalán nem Baekhyun-t akarta kihozni a sodrából, Ah Ri-nak akart egy kis szikrát dobni, amit majd később egy aprócska kis fújással akár még lángra is tud lobbantani – újra. Azonban azon meglepődött, hogy a „fotós ficsúr”állta a tekintetét, sőt még tüzet is vélt felfedezni benne – azt sugallta: „nem adom könnyen, ő az enyém!” S ezzel kezdetét vette a szemmel kommunikálás; megosztották egymással szándékaikat, és tudatták a másikkal, hogy mire számíthatnak. A Jégherceg egész végig azt hitte, hogy Baek-t könnyű lesz eltávolítani az útból – mert nyápic semmirekellőnek tartotta – de most ebben a pillanatban rájött, hogy ez a srác több titkot rejteget a „cuki”külső alatt, mint talán ő maga.

- Hm… tudod, a titkok végül a vesztedet fogják okozni. – hajolt közelebb a másikhoz, ezzel még inkább feldühítve Ah Ri-t.

- Semmit sem titkolok. – válaszolt magabiztosan Baekhyun, azonban Myung Soo, mintha hallotta volna, ahogy megremeg a hangja; de az is lehet, hogy ezt annyira szerette volna, hogy egyszerűen csak beképzelte a dolgot. Bár kívülről a türelem bálványának látszott, kezdett kicsit aggódni: mi lesz, ha nem jön be a terve? Mi lesz, ha Ah Ri nem harap rá a csalira?

- Te is tudod, hogy ez nem igaz! – dőlt hátra a széken, és lazán forgatni kezdte a söröskupakot, amit az asztalon talált. A levegőbe dobta, majd egy tized másodpercre Matt-re pillantott, aki látszólag nagyon élvezte a kis előadást, de mintha egy kérdés is felvillant volna a tekintetében: mire vársz még? – küldte az üzenetet némán. A fiú elmosolyodott, majd íriszei tovább siklottak a volt-barátnőjére. – Ah Ri, még sosem kérdezted őt a múltjáról? Sosem gondolkodtál azon, hogy…

- Nem tartozik rád a múltja, ahogy az sem, hogy én miről tudok, és miről nem! – ez volt az amire várt! A lány barna szemei égtek a dühtől. Felbosszantotta, és most végre láthatta azt, amit már annyira szeretett volna. Érzelmet, amikor rá néz. Eddig csak a fagyos tekintetet látta, azt, hogy már esélye sem lenne nála, mert végleg meggyűlölte, de ezután ismét megnyugvásra talált egy kis időre. „Még nincs minden veszve!” – féloldalas mosolyra húzta ajkait, amivel jelezte barátjának, hogy hamarosan vége a műsornak, mert megkapja, amit akar.

- Még mindig olyan könnyen fel tudlak bosszantani. – rázta meg a fejét önelégülten. Most már tudta, hogy mit kell mondania, és az sem érdekelte, hogy ott van a lány aktuális barátja – hisz ugyan a fotós birtokolja jelen esetben ezt a címet, de nem sokáig -, mindenképp fel akarta tüzelni a lányt, és talán egy „kicsit” Baekhyunnak is meg akarta mutatni, hogy ő az, akihez igazán tartozik Ah Ri. – A régi szép időkben, amikor még annyira utáltál engem, hogy végül belém szerettél… - ez volt az utolsó csepp, Ah Ri felpattant, és bőrdzsekije gallérjánál fogva megragadta a fiút, és egy „mindjárt visszajövök”-kel tudatta Baekhyunnal, hogy ő most bizony le fogja zárni ezt az egészet a fiúval, tehát nem kell aggódnia tovább. De ettől függetlenül ő felállt a helyéről, és kettőjük után akart menni, de nem véletlenül volt jelen Matt. Az ő feladata az volt, hogy ne engedje Baekhyun-t utánuk, amit meg is akadályozott, tehát Ah Ri, és Myung Soo nyugodtan beszélgethettek.

- Mi a fenét akarsz tőlem? – lökte ki az ajtón a fiút Ah Ri. A Jégherceg megigazította dzsekijét, és kissé bizonytalanul meredt maga elé. Ugyan végre beszélhet a lánnyal, de fogalma sincs hogy kéne úgy rendeznie a dolgokat, hogy azok jól süljenek el. Viszont kis magabiztosságot szerzett abból, hogy egyedül vannak –a terve beváltával már bármire képes lehet. Vagy mégsem? Próbált laza lenni, de egyszerűen nem ment neki. Ahogy ránézett a lány, minden ereje elveszett; úgy érezte azon nyomban meg kell csókolnia, de nem tehette. Még nem!

- Csak amit eddig is… hogy meghallgass! Ez olyan nagy kérés? – harapott bele alsó ajkaiba, remegő kézfejét pedig dzsekije zsebébe rejtette.

- Olyan nagy kérés? – rázta meg hitetlenül fejét a lány. – Az olyan nagy kérés lett volna, hogy legalább a szemembe mond, hogy ne akarsz tovább velem lenni?

- Hogy mondhattam volna ezt? Az hazugság lett volna… - nézett bele mélyen a nagy barna szemekbe, amik most értetlenségtől csillogtak.

- Mwo? – pislogott kettőt Ah Ri.

- Ha azt mondtam volna, hogy nem akarok veled lenni, akkor hazudtam volna. Nagyon is akartam, most is akarom. Egyszerűen úgy éreztem nem érdemellek meg. – harapott alsó ajkába, mert a beismerés hatására furcsa gombóc keletkezett a torkában, amitől még nyelni sem tudott.

- Nem mondhatsz ilyeneket, azok után amit tettél! Érted? Ezt nem teheted! – túrt bele Ah Ri zavartan a hajába. A lelkében hatalmas hurrikán kezdett el munkálkodni, s fogalma sem volt róla mi lesz, ha elér a „földre” és pusztítani kezd.

- Minden nap hiányoztál. Én hagytalak el… tudom! De minden nap, minden percében bántam. Ha visszaforgathatnám az időt…

- Ha ezt tehetnéd, ha azt tehetnéd! Ezek csak üres szavak. A múltat nem forgathatod vissza! Darabokra törted a szívem. – lépett egy lépéssel közelebb a fiúhoz. – Tudod milyen nehéz volt egyáltalán megnyílni? Fogalmad sincs róla, mennyire nehezemre esett megbízni benned, mert egész életemben mindenki csak elhagyott, és becsapott. És amikor végre sikerült megbíznom benned, amikor úgy éreztem minden rendben, te fogtad magad és otthagytál a fenébe! – nevetett fel keserűen. – Hónapokig sírtam utánad, mint valami szánalmas liba, aki képtelen egymagában boldogulni. Tudod mi döbbentett rá, hogy hülyeséget csinálok? Tudod mi miatt jöttem rá, hogy nem érsz annyit, hogy depressziós legyek, és sírjak miattad, mint egy kislány? Baekhyun volt! Baekhyun… segített nekem, boldoggá tett, támogatott, mellettem volt egész idő alatt. Úgy éreztem benne megbízhatok, és meg is bízok még mindig, mert ő nem olyan ember, aki képes lenne elhagyni. Folyton aggódom, hogy ő is eltűnik, de amikor felmerül bennem ez a gondolat, felbukkan, és teszi, amit mindig szokott! Boldoggá tesz. Mert ő ilyen…

- Én is meg tudom tenni… - araszolt a másik felé apránként, feltűnés nélkül.

- Dehogy tudod! Önző vagy! – mutatott rá az igazságra, és hátat fordított a fiúnak. – Sosem tudnál olyan lenni, mint ő. Nekem ő kell, senki más! – majd besétált a bárba, ezzel magára hagyva Myung Soo-t. Nem is sejtette, hogy ezzel egy akkora tőrt döfött a fiú szívébe, mint még soha senki. Fájt a szíve, és nem tudott mit kezdeni magával; csak állt akár egy kőszobor, s hagyta, hogy Matt megragadja a karját, és elrángassa onnét.

- Mi a franc történt? – hallotta meg amerikai barátja aggódó hangját, de nem válaszolt. Elveszett saját gondolataiban.

- Még, hogy nem tudlak boldoggá tenni… majd meglátjuk kié leszel a végén! – szorította ökölbe markát, s határozott tekintettel meredt Matt-re. – Ki kell derítenünk pár dolgot róluk! Segítesz?

- Mit is akarsz tudni pontosan? – kérdezett rá a barát.

- Hol laknak, miket csináltak az elmúlt két évben, mik kötik össze őket. Megmutatom neki, hogy mikor is volt IGAZÁN boldog! – elszánt tekintettel meredt az éjszakába. – Tudom is kitől kell információkat szereznem a kapcsolatukról, te csak derítsd ki hol laknak most!

- Hogy téged semmi sem tántorít el… haver… ez tiszteletre méltó! Remélem végül sikerrel jársz. – mosolygott zsebre tett kézzel a kék szemű. – Egy újabb szeletet kaphatunk Myung Soo kitartásából.

- Még soha nem küzdöttem ennyire, de ennek meg is lesz az eredménye. – „Legalábbis, nagyon remélem…” - A kudarc csak még inkább küzdésre ösztönöz!