Karácsonyi... ^^

Kedvenc Myungsoo mosolyom.^^

Boldog Karácsonyt kívánok minden olvasómnak!

(Kapjatok sok ajit, és egyetek sok finomat! :D)

És egy cuki szív Tőle. ^^

23. Fejezet. - Myung Soo hadat üzen?

Ah Ri a tömeg közepén állt, mégis úgy érezte, mintha az egész teremben csak ő és Myung Soo lenne. Az a Myung Soo, aki darabokra törte a szívét, és most még is arról énekel, hogy ő akkor is szeretni fogja, és vár rá, ha mással van. Hogy lehetséges ez?

Sosem volt az a típus, akinek fejtörőt okozott valami, de most mégis… akárhányszor szembe találja magát ex-barátjával, mindig csak kétségek, és kérdések adódnak számára. Sőt! Általában ez, mintha csökkenni szokott volna, de ő mindig egyre több, és több kérdést tesz fel magának.

Miért nem dobta ki a cuccait? Miért fújja be rendszeresen a parfümjével azt a szobát?  Miért hívja még mindig „Myung Soo szobájának”? Miért nem tud egyszerűen csak tovább lépni? S a legújabb kérdés: Miért csinálja ezt vele?

A legkézenfekvőbb az, ha itt, és most megkérdezi, de ez nem jelenti azt, hogy a könnyebbik út is. Az lenne a legjobb, ha egyszerűen kisétálna a bárból, és soha többé nem foglalkozna a fiúval, de ezt nem tudja megtenni.

Sajnos még mindig kötődik hozzá… viszont van egy kis bökkenő. Ő Baekhyun-hoz is nagyon vonzódik. Vajon egy ilyen helyzetben mi döntheti el, hogy ki az, akit kicsit jobban szeret, mint a másikat? Hamarosan így is úgy is megtudja majd. Hisz, ha nem önmagától érkezik az „isteni sugallat”, akkor kénytelen lesz megkeresni magának azokat a válaszokat. Most azonban hátat fordítva a színpadnak, és az épp új számba belecsapó pandának, az ajtó felé vette az irányt, hogy megkeresse barátját, aki valószínűleg csalódottságában úgy döntött, hogy levegőzni megy.

Baekhyun egy padon elterülve azon gondolkodott, vajon lesz-e esélye egy olyan srác ellen, mint Myung Soo. A szíve azt súgta, a legvégsőkig küzdenie kell Ah Ri-ért, azonban az esze ezt teljesen máshogy gondolta. A józan esze azt sugallta… „Ideje feladni öreg! Addig még nem fáj jobban!” De ő nem akart hallgatni erre a hangra. Ő a szívére akart hallgatni.

Viszont erre a szüntelen dobogó szerkentyűre most legalább egy tonna súly nehezedett. Ez a nehezék úgy nyomja le mellkasát, hogy képtelen felkelni tőle. Nagyot nyelve fektette fájdalmasan lüktető mellkasára a tenyerét. Olyan rég érezte már ezt… olyan rég tapasztalta a szúrást, ami nem jelzett semmi jót. A feje lüktetni kezdett, a világ pedig szép lassan elkezdett körbe-körbe forogni, mint egy sebesen száguldó körhinta. Szemei felakadtak, s testét leverte a veríték. A szorítás a mellkasában egyre erősödött, arca fájdalmas grimaszba torzult, s ujjai közé gyűrte csíkos pulóverét, mintha ezzel enyhíteni tudta volna fájdalmát. Remegő kezével dzsekije zsebébe nyúlt, és előhúzta azt a kis pirulákkal teli dobozt, amit már rég nem látott. Amilyen gyorsan csak tudta felnyitotta a gyógyszeres dobozt, kihalászott belőle egy fehér pirulát, és bekapta.

Egy kis idő elteltével érezte, ahogy hatni kezd. A fájdalom szép lassan eltűnt. Baekhyun fáradtan, és lassan próbált meg felülni, de aztán a szédülés hatására térdére támasztotta karjait, s rájuk döntötte fejét. Ekkor érkezett meg Ah Ri.

- Baekhyun-ah! – ült le mellé kissé csalódottan. – Miért hagytál ott?

- Sajnálom, csak… eszembe jutott, hogy mennyire reménytelennek éreztem magam, amikor vele voltál… nem bírtam. – bár ez csak az egyik fele volt a valóságnak, de a lány nem is firtatta a dolgot, mert megértette mit akar mondani neki.

- Jaj, te kis butus! – döntötte vállára a fejét. – Soha, ne hidd azt, hogy kevesebb vagy nála. Különben is… most veled vagyok! – bokszolt egy aprót a combjába, amolyan figyelmeztetésként.

- A hangsúly a „most”-on van… - sóhajtott fel a fotós. – De mi lesz egy hét múlva, három hónap múlva… vagy egy év múlva.

- Te most… kételkedsz az érzéseimben? – háborodott fel Ah Ri, jogosan. – Ha azt mondtad volna, hogy…

- Erre mit kéne mondanom? Hónapokig sírtál miatta, öngyilkos akartál lenni, és még mindig ott vannak a cuccai a lakásodban!

- Ezt honnan tudod? – pislogott kettőt a meglepettségtől. Tudta, hogy előbb ki kellett volna raknia azokat a holmikat…

- Nem vagyok vak, és azt is tudom, ha énekel, akkor te csak rá koncentrálsz. Felálltál, és otthagytál az asztalnál! Nem is gondoltál rám, pedig ott voltam az orrod előtt. Hogy hihetném azt, hogy engem választasz, ha egyszer, a Jegescsávó mellett észre sem veszel? – gyűltek könnyek a szemébe, s kétségbeesetten nézett a mellette ülő szemeibe.

- Én… - a lány most döbbent rá arra, hogy barátjának mennyire igaza van. Hisz még ő maga sem biztos az érzelmeiben, hogy lehetne képes meggyőzni az ellenkezőjéről Baekhyun-t? Azonban nem volt rest megpróbálni. – Látod ezeket a karokat? – emelte fel, s ölelte meg velük a másikat, aki idegességében már a pad mellett ácsorgott. – Ezek téged ölelnek át. És ezeket a szemeket? – fúrta bele tekintetét a másikéba. – Csak miattad csillognak így. És, ezek az ajkak… - nyomott lágy csókot barátja szájára. – Már olyan rég csak a tieid. Ha kételkedsz abban, hogy szeretlek… ne tedd, mert ezzel megbántasz!

- Megígértem, hogy ilyesmit nem teszek… - suttogta elveszve a vele szemben álló barna szemeiben, s kissé bűntudata is támadt. – Sajnálom, én… csak félek, hogy elveszítelek.

- Ha félsz, az jó! Annál inkább küzdesz majd értem. – mosolygott fel barátjára. – Lesz rá lehetőséged, ebben biztos vagyok. De most menjünk vissza. Az a banda egész jó volt. – kezdte el húzni a bár felé, miközben összekulcsolta ujjaikat.

- Nekem nem tetszett az énekes. Ha lecserélnék… - viccelődött, de szíve mélyén nagyon is aggódott; fogalma sem volt róla mi következik még.

Miután Myung Soo előadta a saját számát, ami nem kis meglepetést okozott a nézőközönségnek, belecsaptak a húrokba, és egy feldolgozott Linkinpark, majd egy Green Day számmal folytatták. Amikor az utolsó dal végénél jártak betoppant Ah Ri Baekhyun társaságában, és leültek az egyik üres asztalhoz.

A Jégherceg még nagyobb beleéléssel énekelte a számot, de mit sem ért. Látszólag a lány még csak rá sem hederített. S mire észbe kapott, elhangzottak az utolsó akkordok, és levonultak a színpadról.

- Miért van az, hogy a csajok mindig ilyen… - bosszankodott Matt, aki látta barátján, hogy enyhén ki van borulva a történtek miatt. Azonban ez egy percre sem keserítette el a többi tagot az ünnepléstől; hívták a pincérlányt, és rendeltek maguknak néhány sört, amit iszogatni is kezdtek. Miért dolgoznak együtt, ha nem is barátok? Igazság szerint azok voltak, csak épp a dobos is, és a gitáros is Matt baráti társaságába tartozott, nem pedig Myung Soo-jéba. Hiába viselik el őt, a kék szemű gitáros miatt, azért mégis csak egy ázsiai, akinek ráadásul még a modora is szörnyű.

- Kezdem úgy érezni, hogy…- rázta meg fejét, a képtelen gondolatra. – Never!

- Miről beszélsz? – hajolt közelebb Matt, hisz már jól ismerte ezt a tekintete. Az elszántságot, a határozottságot, amit mindig akkor villant meg, amikor valami terv bontakozik ki a fejében.

- Van egy elég… hajmeresztő ötletem. – húzódtak féloldalas mosolyra ajkai, miközben vázolta a tervet. – Ismerem Ah Ri-t… Fel kell ráznunk egy kicsit. Ez mellett a lúzer mellett annyira eltunyult, hogy kételkedem még abban is, hogy vissza tudna szólni nekem. Pedig higgyétek el… nagy a szája, bár ez nem látszik rajta első benyomásra.

- Okay, már meg akartam kérdezni… - lépett oda a hosszú barna hajú dobos. – Hogy ismerkedtetek meg ti ezzel a bigével?

- Hát… esős nap volt… úgy éreztem, hogy az életem totál vakvágányra futott, és semmi értelme. – sóhajtott fel jelentőségteljesen, és beleivott a sörébe. – Aztán besétáltam egy olyan kávézóban, amit még életemben nem láttam. Azt sem tudtam, hogy létezik, pedig nem messze volt apám cégétől. Mindegy! Leültem egy asztalhoz, és már jött is a pincérnő, hogy felvegye a rendelésem. Annyira nem érdekelt ki áll velem szemben, hogy rá se néztem… egészen addig még meg nem szólalt. Felemeltem a fejem, mélyen a szemébe néztem, és… megértettem miért tévedtem pont abba a kávézóba.

- És?

- Nem volt hajlandó kiszolgálni, ezért másnap is visszamentem. Kértem tojásrántottát, és narancslevet, mert reggelizni támadt kedvem. Ő pedig azt mondta: „Ha reggelizni akarsz, menj máshová!” Aztán jött a főnöke, leosztotta, persze én is javában hozzájárultam, hogy megrovásban részesült. Elment, csinált nekem tojásrántottát, aztán kihozta, levágta az asztalra, és… megláttam azt a valamit a szemében, amit egyetlen lánynál sem. Nem nyűgöztem le. De vajon miért? Jó pasi vagyok, a rossz-fiús külsőmmel hódítok, de őt meg sem hatotta. Aztán a sors furcsa fintora, és a legjobb barátom közreműködésével, lakótársak lettünk, és totál belezúgtam. – mosolygott az emlék hatására.

- Hát ez olyan romantikus. – sétált oda hozzájuk Emma, és féltékenység csillant meg a szemében. – Ha ennyire odáig voltatok egymásért… miért nem mész oda hozzá? Ja, várj! Tudom! Azért mert a pasijával van, aki nem te vagy! – rakta szívére kezét, mintha sajnálatot érezne, de hangjában inkább a gúny, és az irónia csengett.

- Fejezd be! – szólt rá testvére Matt. – Semmi közöd hozzá.

- Dehogynem! Ez miatt a liba miatt dobott! – háborodott fel.

- Ez furcsa… egy hét telt el… neked nem kéne valaki más ágyában pihenned? Így szokott ez lenni. Vagy, esetleg… - húzta el a szavakat.

- Mi? Mi? Mi? – ragadta meg testvére gallérját ingerülten Emma.

- Piszkálja a csőrödet! – mutatott rá a lényegre. – Hisz annyi munkád van abban, hogy elcsábítsd a mi Myung Soo barátunkat. Biztos sérti az önérzeted, hogy az a lány semmit sem tett mégis fut utána. Chöchöchö… drága hugicám, ilyen az élet! Nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz. – ölelte át vállát, és elvezette. Myung Soo-nak nem kellett több, felállt, és Ah Ri-jék asztalához sétált. Bármiféle idegesség nélkül ült le az üresen maradt székre, majd kicsit meglepődött, amikor Matt is ugyan ezt tette, de aztán barátja kacsintott, amiből arra következtetett, hogy valószínűleg már az elejétől kezdve tudta, hogy ez lesz a terve.

- Sziasztok! – nézett rá a két döbbent ismerősére. – Hogy vagytok manapság?

- Mit keresel itt? És miért kérdezel ilyeneket? Úgy viselkedsz, mintha barátok lennénk, pedig nem vagyunk! – fojtotta magába Ah Ri a kiabálhatnékját, amivel értelmetlenségét próbálta leplezni. Ilyenkor örült neki, hogy szülei sokat utaztatták a világban, ezért kitűnően beszélte az angolt.

- Nem vagyunk barátok?  - adta az ártatlant a Jégherceg. – Pedig én csak érdeklődön a koreai ismerőseimtől, hogyan érzik magukat itt L.A.-ben, te nem így látod Matt? – nézett barátjára, akinek elég nehezére esett visszafognia nevetését.

- De, egyértelműen! – mutatta fel hüvelykujját.

- Nézd, Myung Soo-ssi… - szólalt meg végre Baekhyun is. – Mi nyaralni jöttünk, megünnepelni az évfordulónkat. Nincs szükségünk balhéra. – hajolt egy kissé közelebb.

- Balhéra? – villantotta fel rossz-fiús mosolyát, amiért Ah Ri régebben képes lett volna meghalni. Mellesleg mintha most is megdobogtatta volna a szívét egy másodpercnyire. – Haver, neked fogalmad sincs róla, - hajolt közelebb, és nézett bele a másik srác szemébe bosszúéhesen. – milyen az, amikor én igazán balhézok. – döntötte oldalra a fejét, miközben vagányan meredt vetélytársa szemébe.

22. Fejezet

- Ah Ri! – nem érdekelte, hogy ő volt az, aki elment, nem érdekelte, hogy megbántotta a lányt, nem érdekelte, hogy magára hagyta, hallgatott a szívére, és olyan szorosan ölelte magához, mint még soha. – Hiányoztál! - kúszott mosoly az arcára, miközben ölelte őt. Olyan erősen, mint még soha.

A lány azonban a kezdeti döbbenet legyűrése után ellökte magától Myung Soo-t, és dühösen nézett fel rá.

- Mégis mit képzelsz? – szórtak villámokat szemei, amitől a fiú nagyon elkeseredett. Elképzelte, hogy ez mennyivel boldogabb pillanat lehetne, ha akkor azt mondja neki, külföldre költözik, de amint tud, visszajön érte.

- Hát… tudod, mivel megláttalak, és annyira hiányoztál… - harapott bele alsó ajkába.

- Azt hiszed, még van jogod hiányolni engem? Van jogod, megölelni? – szorította ökölbe markát, és próbált úrrá lenni a haragján, de nem sikerült neki. – Két éve még egy rohadt SMS-t sem tudtál küldeni. Sőt! Még annyi sem volt benned, hogy szemtől szemben közöld, hogy a rövid kapcsolatunknak annyi! Mégis mi a fenéből gondolod, hogy neked van bármi jogod is?

- Én… sajnálom. – gyűltek könnyek a jégherceg szemében,amikor szembesült a tényekkel, és Ah Ri utálatának hangjaival. – Csak… - azonban a lány hátat fordított neki, és elsétált, viszont ő ezt nem hagyhatta annyiban. Utána futott, és megragadta csuklóját; nem akarta újra elengedni. – Hagyd, hogy megmagyarázzam!

- Hah! – rántotta ki karját a fiú szorításából. – Nem vagyok kíváncsi a kifogásaidra. – nézett bele kegyetlenül a vele szemben álló szemeibe. – A bocsánatkérésedet pedig tartsd meg magadnak! – megigazította vállán a táskáját, és ismét indulni készült, de Myung Soo megint megragadta a karját. Az, hogy végig kell néznie, ahogy elsétál, olyan lett volna számára, mint egy öngyilkosság. Nem lenne képes végigcsinálni.

- Kérlek! Két év alatt folyamatosan arra gondoltam, hogy mekkora hülyeséget csináltam, és most itt vagy, megint… én nem tudlak elengedni… - könnyezett be ismét a fiú szeme, de nem csak az övé. Ah Ri érezte, ahogy egyre jobban elönti az a sok fájdalom, amit eddig sikeresen elnyomott a szívében. A könnyek, amiket ismét egy valaki miatt ejtett előhozták dühét, és egy jól irányzott mozdulattal felképelte a szívtörőt.

- Ha két éve ezt mondod… talán érdekelt volna, még annak ellenére is, hogy darabokra törted a szívem, de most, most csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak itt lenne Baekhyun, és megmentene tőled, mert egyszerűen rosszul vagyok ettől az egész helyzettől. Ha valaha újra összefutnánk… tégy meg egy szívességet, és ne ismerj meg! – remegett minden porcikája a dühtől, és a csalódottságtól. A jégherceg kővé dermedve hallgatta ezeket a szavakat. Nem akarta elhinni, hogy legnagyobb félelme teljesült; hagyta, hogy az a nyálas srác megkaparintsa magának az egyetlen lányt, akit valaha is szeretett, s ráadásul úgy, hogy ő maga nyújtotta át neki arany tálcán.

-Ah Ri-yah! – hallottak meg egy hangot a fiú háta mögül, s ekkor végleg összetört. A lány ugyanis elfutott mellette, egyenesen barátja karjaiba. Amikor meglátta, hogy nyugtatásként, a másik srác puszit nyom a homlokára, inkább elfordult, mert könnyei előtörtek. Mikor újra visszanézett, mintha az egyik rémálma elevenedett volna meg. Ah Ri kézen fogva sétált el tőle Baekhyunnal vissza sem nézve; tenyerét a szívére tette, mert úgy érezte, mintha az épp most szakadna ki a mellkasából; tekintetét az égre emelte, s próbált állva maradni, de a lábaiból kiszökött az erő, s ő a földre rogyott. Ekkor ért oda Matt, aki aggódva szólongatta barátját.

- Are you okay, L? – guggolt le barátjával szembe, aki csak nézett maga elé, elernyedt karokkal. – Ki az a lány?

- Nem vagyok jól… Ah Ri… nem is hagyta… - motyogta maga elé értelmetlenül a szavakat. – Ottoke? – nézett fel Matt-re, aki ledöbbent a látványtól. Vörös szemek, amikből áradnak a könnyek, üveges tekintet, s kétségbeesett arc; nem az a magabiztos srác volt, akit eddig ismert. Ilyen lenne, amikor valakit reménytelenül szeret?

- Haver, nem értettem az utolsó szót, de… hazaviszlek, mert nagyon pocsékul festesz. – felkaparta barátját a földről és hazakísérte. Amint beléptek az ajtón Myung Soo a szobájába ment, és ledőlt az ágyára; fel sem fogta mi történt vele az imént, egyszerűen csak szakadatlanul hullottak könnyei. – Látom, hogy padlón vagy, és bármilyen furcsa át is érzem, mert egész eddig erről a lányról meséltél, és elhiszem, ha azt mondod, hogy szereted őt, mert… az utcán sírtál, mint egy lány. – huppant le az ágyra Matt is. – De… mi történt pontosan?

- Én… - szólalt meg szipogva. – Nem is hagyta, hogy megmagyarázzam, hogy elmondjam, mit gondolok. Azt mondta, hogy tartsam meg magamnak a bocsánatkérésem, és ha valaha újra találkoznánk… ne ismerjem meg őt. Hogy tudnék megtenni ilyesmit? Két év alatt sem tudtam kiverni a fejemből úgy, hogy nem volt itt. Most, hogy tudom, bármelyik sarkon újra összefuthatunk, és nem szabad megismernem őt… úgy érzem, mindjárt összeroppanok. – túrt bele hajába kétségbeesetten.

- Nálatok ez így megy? Ha az egyik fél ilyesmire kér, akkor…

- Igen. Mivel tiszteljük az emlékeket, amiket együtt szereztünk, megtesszük azt, amit a másik fél kér, de… képtelen vagyok erre!

- Akkor most mi lesz? – sóhajtott fel a gitáros; ahogy barátjára nézett láthatta, miként jelenik meg egyre több elszántság a szemébe.

- Nem fogom hagyni! Nem hagyhatom veszni Ah Ri-t… Ő az enyém, csak az enyém! Újra el kell nyernem a szívét! – kulcsolta össze ujjait, ahogy körvonalazódni kezdett fejében a terve. A terv, ami előbb vagy utóbb pozitív hatást kell, hogy elérjen.

- Ha kitaláltál valamit, ami minden csajnál bejön… gondolj arra, hogy ő nem egy a sok közül… ő A Lány. Nem akárki. – paskolta meg a vállát, miközben felállt, s kisétált a szobából, de az ajtóban még egy mondat erejéig visszafordult. – Estére összeszeded magad?

- Igen. De nektek is lesz szerepetek a tervemben… készüljetek fel. – bólogatott Myung Soo. Minden, ami most a fejében motoszkál egyetlen célt szolgál: elérni, hogy Ah Ri végighallgassa őt. Legalább egyszer. Hogy akkor mit fog mondani neki, amikor eljön ez a pillanat? Mindent, amit ez alatt a hosszú idő alatt érzett, gondolt, remélt, és eltervezett. – Hyung Seok-ah! – hívta fel barátját. –El sem hiszem, hogy itt van! Hogy lehetséges ez?

- Itt van! – visította bele kétségbeesetten a telefonba Ah Ri, amikor Bakehyun egy kicsit magára hagyta, és fel tudta hívni Seo Hee-t. – Hogy lehet itt?

- Nyugodj meg, Unnie! – mondta a dongsaeng. – Úgy tűnik nektek még van okotok találkozni egymással.

- Nem érted? Megölelt, és mindenféle hülye dolgot mondott nekem. Miért kéne meghallgatnom? Ő ment el! Miért kéne megkönnyítenem a dolgát? Ottoke?

- Mint mondtam… nyugodj le, és lehet, hogy tényleg adnod kéne neki egy esélyt. Elmondja, amit szeretne, és utána nyugodt szívvel válhatnak el útjaitok, de legalább megkapnád a magyarázatod, amit már olyan régóta vársz.

- Nem. Nem akarok vele lenni, még egy percre sem! Miért nem érted meg, hogy mik az indokaim?

- Unnie! Ez nem miattad van… nem vagyok ellened, és értem is, hogy mit mondasz, de úgy gondolom…

- Már nem csak magamra kell gondolnom… Baekhyun szíve is játszik ebben a dologban, és nem törhetem össze. – sóhajtott fel, s leült az ágyra.

- Úgy gondolod, ez megtörténhet? – kérdezett rá a nyilvánvalóra; barátnőjétől is hallani akarta.

- Itt már minden megtörténhet! Ez abszurd! Miért pont ide kellett utaznunk? Ezt én nem bírom! – kezdett el hisztizni a telefonban, egészen addig még meg nem hallotta, ahogy a barátja beüti az ajtót nyitó kódot. – Persze, minden tökéletes Seo Hee! Ettem igazi amerikai palacsintát is, képzeld. –váltott témát.

- Áh… szóval megérkezett Baekhyun. Hwaiting Unnie! – ezzel vonalat bontottak, vége a nagy beszélgetésnek.

- Meghoztam a süteményt. – kiabálta el magát a fiú, hogy barátnője mindenképp hallja, aztán kipakolta az összeset az asztalra, hogy meg tudják enni.

- Wow! Ez nagyon sok fajta süti! – csillantak meg Ah Ri szemei. Nagyon örült a meglepi édességnek; a fiú mindig bebizonyítja, hogy nála jobban senki nem képes felvidítani. Ám, amint elcsendesedtek, és enni kezdték a finomságokat, a lány szemei előtt bevillant Myung Soo könnyes szeme, s azon kezdett elgondolkodni, hogy látta-e valaha is sírni őt, de egy alkalom sem jutott eszébe. Ez volt az első alaklom.

-------------****-------------

- Egyszerre hívtak minket. – mosolyogva ölelte meg Hyung Seok Seo Hee-t. – Megmondtam, hogy találkoznak, ha még van egymással dolguk, és úgy tűnik… tényleg nincs még vége ennek a történetnek. Egyre kíváncsibb vagyok, mi fog történni.

- Még én! – nyomott egy puszit a fiú arcára, aki ettől mosolyogva pirult el. – Ilyet még egy exedtől sem kaptál ugye? Mind olyan…

- Nem akarok róluk beszélni… Te túl tökéletes vagy, hogy melletted más lányokra tudjak gondolni. – hajolt egyre közelebb a lány ajkaihoz.

- Szerencséd! – hagyta, hogy megcsókolja őt.

-------------***-------------

Myung Soo idegesen járkált a színpad mögött, miközben azon agyalt vajon jól gondolta-e, hogy Ah Ri el fog jönni erre a fellépésre.

- Biztos, hogy jön? Ha nem, akkor nem énekelheted ezt a koreai dalt, oké? – lépett elé a dobos.

- Megegyeztünk, nyugi! Csak akkor, ha meglátom őt itt! Addig nem. - tartotta fel tenyerét a másik pedig belecsapott.

- El sem hiszem, hogy segédkezünk a szerelmi drámádban, annak ellenére, hogy a húgom ex-pasija vagy! – lépett oda hozzá Matt, aki eddig csak távolról figyelte hogyan lesz egyre idegesebb barátja. –Mielőtt bocsánatot kérnél, nem gond! Már mondtam.

- Tudom, de mégis mindig felemlegeted! – rázta a fejét zavartan a Jégherceg.

- Egy dologban biztos vagyok. Te egyáltalán nem szeretted, sőt, még csak nem is kedvelted a húgom. Az egyetlen lány, akit egész idő alatt szerettél az az a valaki, aki felképelt az utca közepén, és padlóra küldött. Srácok! Azt hiszem nemsokára tanúi lehetünk milyen az, amikor Myung Soo barátunk igazán küzd valamiért! –senki nem értette mire gondol, ezért hát egy bizonyos pontra mutatott, ahol egy lány épp belekortyolt a koktéljába.

- Oh, my God! –hangzott el az egyöntetű döbbenet a banda többi tagjától. –Ez az a csaj?

- Szólj a hangfelelősnek kérlek! Addig csinálom, amíg van rá lehetőségem! – fújta ki a bent rekedt levegőt a fiú, ahogy felsétált a színpadra. Valamit mondania kellett volna, de képtelen volt rá. Csak nézte, ahogy a lány, akit szeret, boldogan mosolyog fel a vele szemben ülő srácra, és hirtelen elöntötte a fájdalom. Tudta, ha most nem kezdi el, akkor valószínűleg soha többé nem lesz rá lehetősége, hogy bármit is lépjen, ezért intett a Dj-srácnak, aki elindította az alapot. Azonnal csend borult a teremre, amint elkezdte a koreai dalszöveget énekelni, s Ah Ri is felé fordult, mert felismerte a hangját.

A tekintetük találkozott, s a világ megszűnt kettőjük között, a szavak, amiket kimondott, olyanok voltak, amiket soha senki másnak nem mondott volna, olyat érzett, amit soha senki iránt, és ez tette még különlegesebbé az egész fellépést. A végére a közönség már tombolt, bár alig értettek a dalszövegből pár szót. Azonban az aura, amit Myung Soo árasztott magából tökéletesen megadta az alaphangulatot.

Emma a sarokban ülve rájött, hogy miért is nem kellett ő többre a fiúnak, csak szexre. Az a lány többet ér neki mindennél, és ezt pontosan látta a szemében, ahogy mindenki.

Ezt adja elő. Katt, és nézd!^^

21. Fejezet

Hevesen dobogó szív, görcs a gyomorban, nyugtalan percek. Ezek jelzik, hogy valami fontos előtt állunk.

Ah Ri amióta csak felszállt a repülőre úgy érzi valami nincs rendben. Semmi rosszra nem szeretett volna gondolni, de az alatt a 19 óra alatt már tényleg minden az eszébe jutott. Attól kezdve, hogy törlik a gépet, addig még végül lezuhan, de még sem ez volt a legrosszabb forgatókönyv, ami csak történhetett vele. De még várnia kellett a katasztrófa robbanásásig...

- Figyelj csak, szívem! – kulcsolta össze ujjaikat Baekhyun. – Egy nagyon pöpec kis apartmant béreltem ki erre a három hónapra. – mosolygott rá, amint beléptek a lépcsőházba. Bőröndjeikkel megmászták a négy emeletet – Baekhyun hősiesen cipelte mindkettőt egészen a harmadikig, de aztán le kellett ülnie, mert nagyon nehezek voltak a csomagok. – Milyen pasi vagyok én? Még a negyedikre se tudom felcipelni ezeket?

- Milyen pasi vagy? – ült le mellé a lány mosolyogva. – Hát az enyém! Ennél több nem is kell. – nyomott egy nagy bátorító puszit a csalódott fiúnak, aki ettől szinte új erőre kapott, s felcipelte a holmikat még egy emeletet.

- Ez az! Igazi férfi vagyok! – bokszolt a levegőbe diadalittasan a fotós. „Hát persze, hogy az vagy!” –mosolygott saját gondolatán a lány, s lenyomta a kilincset; belépett a helyiségbe és a szája tátva maradt a látványtól. A modern keveredett az antik stílussal pont, ahogy azt Ah Ri szerette.

- Ezt meg…

- Az egyik fotós körbenézett pár helyen, és én ezt választottam, mert tudtam, hogy imádnád. – hagyta az ajtóban a bőröndöket, és ő is barátnője mellé sétált.

- Mennyi az a pár? Ugye nem sok? – kapta szája elé kezét.

- Öhm… hát, csak pár. – ezzel lezártak is tekintették a témát, hisz Ah Ri tudta, hogy valószínűleg rengeteg apartmanról, és lakásról van szó. Biztosan az idegeire ment barátja a fotós munkatársának a folytonos nemleges válaszokkal. - Akkor… nem vagy éhes? – lengette meg kulcsait a lány szeme előtt.

- De! Menjünk! – csillantak meg szemei, és már rohant is az ajtó felé. – Mindig is akartam igazi amerikai palacsintát enni! – ugrált le lépcsőfokonként, akár egy kisgyerek.

- Hát ez nagyon fincsi! – ízlelgette nagy mosollyal arcán az íncsiklandozó falatokat. – Már csak ezért is megérte ide jönni!

- Csak ezért? Azért nem, hogy velem töltsd az egész nyarat? – durcizott be azonnal Baekhyun, amin Ah Ri jót kuncogott.

- Az természetes! Miért kéne mondanom? Szeretek veled lenni. – simított végig karján, s látta, ahogy ujjbegyei után libabőrös lesz, s ettől ismét mosolyognia kellett. Ilyen erős érzelmeket kiváltani valakiből egy év után is… nagyon boldoggá tudja tenni az embert.

- Ne-nem kell mondanod… - nevetett zavartan Baekhyun, és kissé el is pirult. Mintha még soha nem feküdtek volna le egymással… - Maradj távol tőlem! – mutatott rá a lányra. – A munkára kell koncentrálnom holnaptól egy hétig! –tette karba kezeit.

- Kész vagy? – húzta fel egyik szemöldökét a lány, s hátradőlt a székén. – Úgy sem fogod kibírni… - féloldalas mosollyal ajándékozta meg barátját, akit ettől kirázott a hideg.

- ÁH! Ne csináld! – simogatta karjait, miközben összekuporodott a széken. – Meg fogok őrülni… - rázta fejét miközben a „megőrülök” szót hajtogatta, mintha szellemet látott volna. Ezeken a cselekedeteken Ah Ri mindig is jót nevetett, hisz tudta, hogy barátja nem húzza sokáig, mert annak ellenére, hogy bizonyos dolgokban nagyon is türelmes szokott lenni, abban, hogy vele töltsön egy kis időt egyáltalán nem. Ez mindenhogy értendő. A lány olyan könnyen lázba tudja hozni őt, mintha cukorkát adna egy gyereknek, aki már évek óta nem volt édesség közelében.  Viszont azt is tudja, hogy bár nehezen áll ellen neki, ha fotózásról van szó, akkor teljesen ki tud kapcsolni, és csak arra fókuszálni. Ezért is volt büszke rá annyira. Senkit sem látott még, aki ennyire komolyan vette volna a dolgát. „Még Myung… ne! Nem gondolhatsz rá! Különben is… ő utálta a munkáját!” – megrázta a fejét, mert nem hitte el, hogy így a semmiből eszébe jutott a Jégherceg. Nem is sejtette, hogy a gondolataiban szereplő alak épp öltönyben, nyakkendőt igazgatva rohant el mellette egyenesen a munkahelyére, ahonnan már elkésett.

- Mennünk kéne! Még be kell ugranom az ideiglenes stúdiómba… tudod ki lesz a modellem a nyáron? – Baekhyun annyira belemerült a magyarázatba, hogy észre sem vette merrefelé tartanak, csak akkor amikor már késő volt. A focipálya közepén állva érezték meg a locsolóból áradó hideg víz nem épp kellemes hatásait. Ah Ri felsikoltott, Baekhyun pedig felkapta őt, és rohanni kezdett vele a park felé, ahol már nem kell hideg-zuhanyt venniük.

Mivel L.A-ben mindig süt a nap, nem volt miért aggódniuk, folytatják útjukat vizes hajjal, és nedves ruhákkal, természetesen a nemrég történteken nevetve. Ha ez nem lett volna elég a fiú még egyszer félre is nyelte az üdítőjét, amitől kis híján megfulladt.

- Ez egy nagyon eseménydús két hét volt! –léptek be egy kisebb kávézóba, azonban arcáról lehervadt a mosoly, amikor megérezte a helyiségben terjengő illatokat.

- Mi a baj? – aggodalmaskodott rögtön barátja, aki nem értette mi történt hirtelen.

- Olyan az illata, mint az én kávézómnak… - hajtotta le fejét kissé szomorúan. Kezdett honvágya lenni, hiányzott neki Seo Hee, és Hyung Seok is – hiába akart távol maradni attól a fiútól, mert ő Myung Soo legjobb barátja annyira elragadó a személyisége, hogy nem tudta nem megkedvelni. –Hah, el sem hiszem, hogy már két hete itt vagyunk! – huppant le az egyik ablak melletti asztalhoz.

- Ugye? Olyan gyorsan repül az idő. Képzeld… az egyik fotós haverom…

- Oh, most már a haverod? – emelgette szemöldökét Ah Ri bohókásan.

- Igen, az! – mosolyodott el a fiú. – Azt mondta, hogy ma fellépnek a haverjai az egyik bárban, és elmehetnénk. Azt mondta, hogy nagyon szép vagy, és mindenki előtt kérkednem kéne veled.

- És te kérkedni fogsz? – hökkent meg egy kicsit a másik.

- Nem! Miért akarnám, hogy ők is beléd szeressenek? Akkor sok vetélytársam lenne! De viszont tudom, hogy szereted az ilyeneket, úgyhogy elmehetünk, ha gondolod. – A lány nem hitt a fülének. Hogy tarthatja mindig azt szem előtt, hogy ő mit akar? Miért nem azt mondja, hogy „Én akarok menni, légyszi menjünk!”

- Baekhyun-ah… miért nem gondolsz néha magadra is?

- Ezt, hogy érted?

- Mindig az én érdekeimet nézed. Azt, hogy én mit szeretek, nekem mi tetszik, mit nem akarok… miért nem azt nézed egyszer, hogy te mit akarsz?

- Ez egyszerű… mert én boldoggá akarlak tenni téged! – vakargatta halántékát zavartan. – Legalább a közelében lehess annak a boldogságnak, amit te adsz nekem.

- Én nagyon boldog vagyok, nem kell folyton…

- Te vagy a legszebb ajándék, amit valaha kaptam, és… lehet, hogy egyszer majd azt mondod, hogy… nem akarod tovább folytatni, bár ebbe még bele se mertem gondolni. Akkor arra az időre szeretnék emlékezni, amikor mosolyogni látlak… és ha azt csináljuk, amit te szeretsz, akkor mindig mosolyogsz.

- Ha fotózni látlak, akkor is mosolygom. Ha focizol, akkor is… mert azokat a dolgokat is szeretem, amiket te csinálsz… nem kell mindig engem tartanod szem előtt. – szólalt meg kedvesen, majd megfogta barátja kézfejét. – Ha nem akarsz menni, mert fáradt vagy… mond nyugodtan!

- Nem. Menni akarok! – rázta a fejét, mint egy kisgyerek.

- Akkor menjünk! – nyújtotta tenyerét a magasba, amibe a bociszemű bele is csapott.

Myung Soo és Matt fáradtan sétált egymás mellett a forgalmas utcán.

- Milyen élet ez? – sóhajtott fel a Jégherceg. – Az életkedvemet is elveszi ez a sok unalmas meeting… - lazította ki nyakkendőjét, majd újra zsebre vágta kezét, s az égre emelte tekintetét.

- Tudom miről beszélsz… hah, annyira jó, hogy a bandával el tudunk szabadulni egy kicsit a hétköznapokból. Már tuti bekattantam volna. Áh, nézd már! Milyen dögös az az ázsiai csaj… nem szeded fel? – mutatott az utca túloldalára a gitáros.

- Hol? – kutatott a tömegben, s amikor tekintete végre megakadt a célponton, szíve hatalmasat dobbant, s úgy érezte a világ megszűnt körülötte, ő pedig csak lebeg a semmibe. Döbbent tekintetét látva Matt azonnal rá is kérdezett, hogy mi a baja. – Ah Ri… - nyögte ki végre a nevet, amit az a furcsa szorító érzés a torkában eddig nem hagyott kimondani.

- Mi? Hol?- Azonban Myung Soo már agyban teljesen máshol járt. Matthez vágta a táskáját, és átrohant az úton. Az sem érdekelte, hogy épp csúcsforgalom van, mert mindenki megy haza a munkából, ő csak rohant. Rohant egy olyan ábránd után, amit talán nem is látott jól, de nem érdekelte. Meg kell győződnie róla, hogy tévedett, de mi lesz, ha nem? Mi lesz, ha még is Ah Ri az? Akkor mit kéne tennie? Szíve eszeveszett dobogása tudat alatt küldte neki az információkat: utol kell érnie, mert ő az, aki után két éve vágyódik, akit még nem sikerült kivernie a fejéből, és nem is akarja.

- Az ott nem Myung Soo? – sétált oda Brian, az egyik munkatársa. - De miért rohant át az úton?

- Ah Ri? Ezt mondta. Ő lenne az a lány? – gondolkodott hangosan Matt. – Áh, utolérte!

Myung Soo megragadta az előtte sétáló lány csuklóját, és maga felé fordította. A hirtelen jött lendülettől a kávé kiesett a kezéből, ő maga pedig a fiú mellkasának csapódott. Annyira kellemetlen lett volna ez a szituáció, ha nem a megfelelő személlyel történik, de amint tekintetük találkozott pontosan tudták, hogy kivel állnak szemben.

- Myung Soo… - suttogta Ah Ri; tekintetét a gyönyörű fekete szemekbe fúrta, s szíve dupla ritmussal kezdett el verni.

- Ah Ri! – nem érdekelte, hogy ő volt az, aki elment, nem érdekelte, hogy megbántotta a lány, nem érdekelte, hogy magára hagyta, hallgatott a szívére, és olyan szorosan ölelte magához, mint még soha. – Hiányoztál! - kúszott mosoly az arcára.