20. Fejezet

Ha valaki ebben a pillanatban körülnézne Ah Ri lakásában, nem látna mást csak a sok halomnyi szétdobált ruhát, cipőt, és néhányat behányva egy piros színű bőröndbe ezek közül. S, hogy mit, vagy inkább kit nem találna meg biztosan a lakásban? Hát a tulajdonost. Ugyan is ő eddig minden erejével azon volt, hogy pontosan elmagyarázza Seo Hee-nek, hogy mit kell tenniük az alatt a három hónap alatt, amíg ő nem lesz itt.

- Nem! Seo Hee! Hányszor kell még elmondanom, hogy… - fordult ki magából már sokadszorra, mert barátnője egyáltalán nem értette az elszámolásra vonatkozó teendőket. – Tudod mit? Leírom neked lépésről-lépésre egy cetlire és nem kell mást tenned, csak azokat követni mind a három hónapban! Érted?- mivel a dongsaeng már szinte sírva fakadt a folytonos kiabálástól, amint ezt meghallotta beleegyezően bólogatni kezdett. –Biztos, hogy menni fog? Elmehetek?

- Unnie! Milyen legjobb barát lennék, ha erre a kérdésre azt mondanám, maradj itt? – mosolygott fel a vele szemben állóra a lány. – Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy az a híres-neves L.A. tartogat számodra egy-két meglepetést!

- Ezt honnan veszed? – nevetett fel Ah Ri, hisz barátnője nagyon röhejes módon adta elő ezt a két mondatot.

- Érzem a zsigereimben! – bokszolt a levegőbe, mint egy öt éves kislány.

- Ezért szerettem beléd! – lépett melléjük Hyung Seok mosollyal az arcán, és nyomott egy puszit barátnője arcára, majd leült az asztalnál lévő megmaradt üres székre. – De miről is van szó?

- Emlékszel, mondtam, hogy Unnie rám bízza egész nyárra a kávézót, és Los Angelesbe mennek Baekhyunnal. Megpróbált megtanítani az étterem ügyes-bajos dolgaira, de nem igazán sikerült neki… béna vagyok ehhez… - hajtja le szomorúan a fejét.

- Emiatt nem kell aggódnotok… van gyakorlatom üzlet vezetésében. – mosolygott a fiú.

- Komolyan? – hangzott el egyszerre a két másik szájából ez a meglepett kérdés.

- Igen. Egyik évben, még középiskolában besegítettem a nagybátyám ötcsillagos éttermében a papírmunkába. Elszámolás ilyesmik… - rántotta meg a vállát, holott nagyon izgatott volt a témával kapcsolatban. Sosem tudta mihez kezdjen majd a jövőben, ezért szeretett sokféle dolgot kipróbálni. Ez is közéjük tartozott; az összes munkája közül a nagybátyjánál töltött pincéridőszakot élvezte a legjobban.

- Akkor azt hiszem, meg van oldva a probléma. Srácok, rátok bízom a kávézót! Augusztus végén találkozunk! – ölelte meg őket Ah Ri, majd kilépett az üzletből. Ideje volt végre összepakolnia.

- Mit is mondtál, hová mennek? – kérdezte meg integetés közben barátnőjét a fiú.

- Los Angelesbe. Miért? – Seo Hee szinte nem is figyelt arra, amit a másik kérdezett tőle.

- Szerinted találkoznak?

- Kik? – s ekkor esett le neki az, amit Hyung Seok próbált a tudomására hozni. – Myung Soo ott van! Most mi lesz? – tette szája elé a kezét.

- Nem kell nekünk ezzel foglalkozni. – mosolygott a lányra. – Ha van még dolguk egymással, akkor úgy is találkoznak, ha pedig nincs, akkor felesleges aggódnunk. – karolta át vállát. – Amúgy is… mi vagyunk a legjobb barátaik, ha nem mi értesülünk elsőnek róla, akkor ki?

- Csak nehogy valami rosszul süljön el… - harapott alsó ajkába a dongsaeng, és követte barátját a kávézóba. – Fighting Unnie!

- Áh, komolyan! Miért kell ennyi ruha közül választanom? – toporzékolt tehetetlenül szekrénye előtt állva Ah Ri. Nem értette miért nem foghatja meg az összes ruháját, és dobálhatja be egy nagy bőröndbe, és viheti el az egészet; ebben a pillanatban ugyan is úgy érzi, még anélkül a ruhája nélkül sem tudna élni, ami csak egyetlen egyszer volt rajta.

Ruhadarabjai között kutakodva kezébe akadt egy bizonyos fekete egybe részes szoknya. „Tökéletes vagy!”  – hallotta meg emlékeiben ezt a mondatot. Ez volt Myung Soo első konkrét pozitív megjegyzése számára. Ezt követően újabb emlék tört elméjébe: „A jövőben te leszel a családom…” – nem volt biztos benne,hogy pontosan emlékszik ezekre a szavakra, de abban igen, hogy még mindig mélyen hatással vannak rá.

Érezni kezdte kézfején Myung Soo érintését, fülét simogatták a fiú édes szavai, amiről csak ők ketten tudhatnak, mintha vele lenne. Azt képzelte, hogy a háta mögött áll, és megöleli őt. Még a gondolattól is mosoly kúszott ajkaira, de aztán a képzelgés tovaszállt, mert rájött mit művelt.  Minden, amit most tett csak azt bizonyítja, hogy bár már két év telt el, ő még mindig ezt műveli. Nem szabad hagynia, hogy időről-időre visszatérjenek ezek az emlékek!

Ennek megelőzésére nincs is más mód, mint kihajítani az összes dolgot, ami rá emlékezteti. A konyhába rohant, és a fiókból előkapott egy kisebb mérető szemetes zsákot, belegyűrte a fekete ruhát, majd kutakodni kezdett a szobában, olyan holmik után, amiknek nem szabadna ott lenniük.

„Ez volt az első pengetőm… ha bizonytalan voltam, mindig ezt szorongattam!” – ugrott be neki a fiú mosolygós arca, ahogy átnyújtja azt neki nyaklánc formájában. Odarohant az éjjeliszekrény fiókjához, és nagy erővel rántotta fel azt. Azonban az éjjeliszekrényben nem csak a nyakláncot találta, hanem rengeteg dalszöveget is, amit az együtt töltött időről, és a szakítás után írt. Minden boldogsága, fájdalma, és emléke le volt írva azokon a papírokon rímekbe foglalva. Mindent bevágott a zacskóba, s további maradványok után kutatott. Talált képeket, kis üzeneteket, mint például: „Egyél, ha hazaértél”, „Feküdj le időben, Myung Soo-yah!”. Mind ment a süllyesztőbe.

Miután a szobájával végzett pontosan tudta hová kell mennie. Kitrappolt sajátjából, és belépett a másikba. Már az is elég elkeserítő volt, hogy még mindig „Myung Soo szobájának” hívta, de ez volt a sok dolog között a legkevésbé szánalomra méltó. Még mindig belengte a fiú illata az egész helyet, mert azóta is ugyan azokkal a szerekkel mossa az ágyneműt, amit még a fiú használt, a parfümje még mindig ott van a komódon, és néha be szokott fújni vele a helyiségben, s az éjjeliszekrényen még mindig ott díszeleg a közös képük, amit az első randijukon csináltak.

- Ha Baekhyun ide bejött volna… összetört volna a szíve. – sóhajtott fel, hisz most már nem csak magára kellett gondolnia,ahogy eddig tette. Baekhyun tényleg teljes szívéből szerette őt, s hogy hálálja meg ezt neki? Őrizgeti a szánalmas emlékeit egy egy hónapos kapcsolatról, ami ráadásul még csak nem is szemtől-szemben ért véget? Hogy tehetett meg ilyesmit?

Myung Soo lemezeit is, és minden mást is, ami a néhai kapcsolatára emlékeztette bedobta a zacskóba, ami már kezdett megtelni. Kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, hogy meggyőződjön róla, nincs semmi ott, amit még ki kell dobnia, de tévedett.

Mivel eddig nem nyitotta ki a fiókot nem is tudhatta, hogy mi van benne. Tehát meglepetésként érte az a nagy halomnyi papír, ami benne volt. Kivett egyet, és olvasni kezdte.

„Dear Omma! Ma van az első nap, hogy ezzel az idegesítő libával kell együtt laknom. Ottokae? M.”

- Ez… hogy? Egy levél az anyukájának? – kikapott egy másikat is, és nagyon megdöbbent, hisz mindegyik Myung Soo édesanyjának volt címezve. Legalább száz ilyen levél volt berakva oda… „Hogy tudta ezeket itt hagyni?” – nézegette a lapokat.

Ahogy a sorokat olvasta a sírás fojtogatta, hisz minden le volt írva bennük. Minden, ami valaha is megfordul róla a fiú fejében; nem is szólnak másról a levelek, csak, hogy mesél róla az édesanyjának. – Miért pont most? – tudta, hogyha tovább olvasná azokat a sorokat, akkor képtelen lenne elmenni Baekhyunnal, ezért minden összegyűjtött holmit otthagyott, ahol volt, a leveleket ledobta az ágyra, és becsapta maga mögött a szoba ajtaját. A sajátjába rohanva mindent belevágott a bőröndjébe – pontosabban kettőbe – és miután sikerült becipzárazni őket, maga után húzva megindult barátja lakása felé. Ha a ma éjszakát ott töltötte volna, talán tovább olvassa a leveleket, és elmúlik a gyűlölet, amit Myung Soo iránt érez, és ezt nem szabad megengednie magának. Valójában semmit sem, ami kicsit is kedvezhet a Jéghercegnek.

- De jó, hogy itt vagy! – rántotta fel az ajtót mosollyal arcán Baekhyun. – Már hívni akartalak!

- Kérlek mond, hogy nem azért, mert mégsem megyünk! – fogta könyörgőre, miközben a nappaliba vitte a holmiját.

- Nem, nem! Csak fogalmam sincs, hogy mit vegyek fel holnap. – sóhajtott fel csalódottan a fiú, s mindezt úgy adta elő, mintha a világ legnagyobb problémáját vázolta volna fel.

- Nem tudod, hogy mit vegyél fel? – emelte fel egyik szemöldökét a lány, kissé hitetlenül. – Ezért képes lettél volna iderángatni?

- Nem csak ezért! – pattant fel rögtön, s védekezni kezdett. – Azért is, mert szerettem volna veled aludni… - pirult el a mondat végére, mint egy kiskamasz.

- Csak aludni? – tette karba kezeit, és féloldalas mosolyra húzta ajkait.

- Most igen, mert holnap hosszú út vár ránk… - húzta el száját, s tárta szét karjait a barna hajú srác, de aztán elmosolyodott, és Ah Ri elé lépett. – Örülök, hogy itt vagy! – ölelte magához szorosan.

- Ezt már hallottam! Mondj újat! – kuncogott a másik mellkasába, majd egy puszit nyomott barátja nyakára. – Álmos vagyok! Állítsd be az ébresztőt, és aludjunk. – húzta be a szobába, s bár ez lehetett volna az a pillanat, amikor egymásnak esnek mégsem tették. Mindkettőjük szeme előtt a holnapi út lebegett; 19 óra repülőút, és még a bérelt lakásukat is meg kell keresniük. Vajon ki fogják bírni az együttélést? Biztosan!

------------**-------------

- Matt! – huppant le a bárpult mellé Myung Soo. –Valami furcsát érzek…

- Mit? Beszedtél valamit? – fordult azonnal barátja felé a kék szemű gitáros - már hivatalosan is, ugyanis megalakult a bandájuk.

- Nem… tudod, olyan „valami történni fog” érzés. Már rég aludnom kéne, mert holnap meetingre megyek, de nem tudok… mi fog történni? Miért vagyok ilyen nyugtalan? A szívem csak úgy kalapál! – mutatja a lüktető mozgást a mellkasa felett.

- Lehet, hogy túl sokat dolgoztál mostanában, és már hozzászoktál a pörgéshez. lazulj le, és aludj!

- Könnyű azt mondani! I can’t, okay? – kezdte el ujjait jártatni a pulton.

- Nem is mondtam, hogy magadtól kell! – mosolyodott el sunyin a férfi. – Itt egy kis vodka!

- Nem kell, kösz! Nem vagyok alkoholista, úgyhogy, ha nincs jobb ötleted…

- Csak vicc volt! Tudom, hogy leálltál vele, mert „Ah Ri-nak nem szívesen mesélnék erről”. Szóval, akkor menj el egy edzőterembe, fuss pár kilómétert, és meg van oldva a probléma.

A fiúnak nem is kellett több: fogta magát, és berontott abba az edzőterembe, amit mindig használ, és tudja, hogy még ilyen késői órában is nyitva van. Addig futott, amíg nem érezte, hogy az izzadságtól haja a homlokára tapadt – amikor ez az állapot bekövetkezett, fogta a törölközőjét, megtörölte verejtékes arcát, és hazaindult. Valóban segített neki, két perc alatt elnyomta az álom.

Álmaiban egy utcán sétált nyugodtan, míg meg nem pillantotta Ah Ri-t, aki mosolyogva integetett neki a túloldalról, ám amikor rohanva átért a lány már nem volt ott.

- Mi volt ez az álom? – kérdezte magától, de aztán újra álomvilágába merült.

A holnap mely mindenki számára meglepetéseket tartogat, minden perccel egyre közelebb van. Mi lesz, ha megpillantják egymást?

---

19. Fejezet

Még egy évvel később...

Ki hinné, hogy pont az hiányolja a másikat jobban, s képtelen továbblépni, aki eddig mindig csak egy éjszakára fogadta el egy lány közeledését? A gyakorlatilag eddig érzelmi sivárságba szenvedő Myung Soo a poklok poklát élte meg az Amerikában töltött két év alatt. Minden apró dolog Ah Ri-ra emlékeztette őt, s rájött, hogy elkövette élete legnagyobb hibáját, amikor otthagyta a őt. Hisz abban az egy hónapban boldog volt.

- Emlékszem, egyik nap azt mondtam neki, lehet, hogy a jövőben ő lesz a családom, és aztán a következő pillatanban leléptem. – dőlt el a kanapén egy nagy sóhajjal. Egyre többször fordult elő, hogy maga alatt volt, de Matt mindig mellette állt, és meghallgatta őt, hisz szerette volna megismerni barátja múltját. – Még mindig ő az egyetlen, akivel el tudom képzelni a jövőm. Bocs, hogy összetörtem a húgod szívét, de kellett egy kis idő, hogy erre rájöjjek.

- Nem baj, majd kiheveri. Jövő héten már másik pasi karjaiba bújik, nem kell aggódnod miatta. A helyedben én saját magam miatt aggódnék… - emelte fel söröskorsóját a srác. – Egyre többször vagy depis, egy lányra sem nézel, és folyton róla beszélsz. Szerinted ez rendben van?

- Dehogy van rendben! Azt hittem, hogy könnyebb lesz. Megbirkóztam a múltammal, és a jövőmmel is. Akkor a jelenemmel miért nem tudok? –túrt bele hajába idegesen.

- Talán azért, mert az „Ah Ri fejezetet” még nem zártad le. Nem akarod őt elengedni, és ezt te is pontosan tudod. – rakta barátja vállára kezét a kékszemű gitáros. – A kérdés csak annyi… mi a fészkes fenét keresel még itt?

- Nem mehetek vissza! Nem tudnék a szemébe nézni. – hajtotta le fejét. Úgy érezte Mattben igazi barátra lelt, bár nem azért jött az Államokba. Amikor elmennek egy-egy úgymond „kanbulira” mindig eszébe jut, hogy milyen jó lenne, ha Hyung Seok is velük lehetne; akkor sokkal jobban érezné magát. Hiányzott neki a lüke barátja.

- Nem mehetsz? Ki tiltotta meg? – emelte meg szemöldökét hitetlenül a másik. – Az apád azt mondta, hogy bármikor áthelyeztetheted magad Koreába, és az a Hyung… Hyung valaki is biztos szívesen látna! Ha ennyire haza akarsz menni öreg, akkor menj! Senki nem tart vissza. – mosolygott rá bátorítóan, bár tudta, hogy ez úgy sem fog használni, amíg barátja össze nem szedi magát, és a maradék bátorságát. – Légy férfi! Kockáztass! – felállt, és magára hagyta Myung Soo-t a kétségeivel; időt ad neki a gondolkodásra, de egyet már biztosan eldöntött. Az viszont meglepetés lesz a koreai fiú számára.

-------------*-------------

Két alak sürgött-forgott a kis lakásban. Ha nem igyekeznek, könnyen lekéshetik a programjukat. A fotósfiú legjelentőségteljesebb napja volt ez, amióta csak betette a lábát az egyetemre.

- Szerinted eljönnek? – állt meg a nappali közepén a fiú. – Küldtem nekik meghívót… szerinted ott lesznek?

- Biztosan ott lesznek! – igazította meg a kissé csálén álló nyakkendőt.

- Sose támogatták a fotós álmaimat. Mi lesz, ha nem jönnek? Rajtad kívül nincs más, akit meghívtam volna… Nincsenek barátaim sem.

- Héj, nehogy leépítsd itt nekem magad! Ez egy boldog nap, és neked boldognak kell lenned! Én végig ott leszek veled. – mosolygott fel a srácra, aki azonnal levedlette szomorkás arcát.

- Diplomaosztó! – futotta körbe talárjában a lakást Ah Ri-val a karjaiban. – Annyira boldog vagyok, hogy velem jössz! Megmutatlak mindenkinek!

- Kérkedni akarsz velem? – cukkolta a lány.

- Még szép! – döntötte rá a kanapéra barátnőjét. – Nekem van a legszebb barátnőm a világon. – csókolta meg Ah Ri-t. Már épp belelendültek volna, amikor a lány eltolta magától, s azt mondta:

- Mennünk kell… - kuncogott Baekhyun fülébe. – El fogsz késni.

- Ha öt percet kések az még nem a világ vége. – nézett bele az alatta fekvő lány szemeibe, amik csillogtak a boldogságtól; mintha a sajátját látta volna. Olyan tökéletes volt a pillanat, hogy nem akart véget vetni neki, de mégis eltávolodott.  – Jó, akkor menjünk! – vágta be a szokásos durci pofiját, amit Ah Ri annyira imádott. Séta közben a fiúnak ismét megeredt a nyelve; nem mintha nem beszélt volna így is eleget. – El tudod képzelni, hogy senki nem hitte el, hogy egy és fél éve vagy a barátnőm?

- Hát… lehet, hogy túl sok jót mondtál rólam, és azt hitték kitaláltál. – nevetett fel saját viccén a lány, ám barátja egyáltalán nem volt elragadtatva a hallottaktól. Bosszút forralva maradt le egy kicsit tőle, hagyta, hogy előre menjen, majd utána futott, és derekánál fogva megragadta, a magasba emelte, majd forogni kezdett vele, mintha egy körhintán lennének. Ah Ri először sikoltott, majd végül csak nevetett, egészen addig még észre nem vették, hogy az összes egyetemista, akik a diplomájukra várnak, őket nézi. A két fiatal megigazította ruháját, majd nevetésüket visszatartva „osontak” a nekik kijelölt helyre.

Amint helyet foglaltak egymáshoz bújva nevetgéltek a cikis pillanaton.

- Néha ilyen is kell. – suttogta Ah Ri a vele szemben ülő fülébe, aki mosolyogva bólogatott. Minden csoporttársa döbbenten vette tudomásul, hogy bizony talált magának valakit a „Forever Alone” becenevet viselő csoporttársuk. Ráadásul nem is akármilyet!

- Elfelejtettem megdicsérni a ruhád. De csak mert teljesen elvarázsoltál. Olyan vagy, mint egy angyal. – Baekhyun nem nagyon szokott nyálas dolgokat mondani – ő inkább az aranyos, cuki bókok mellett tenné le a voksát -, de most muszáj volt ezt mondania. Ennél gyönyörűbbnek még soha nem látta barátnőjét. A lány pedig fehér ruhája alját igazgatva, kissé pirulva köszönte meg az imént elhangzottakat.

Ilyennek képzelem Ah Ri ruháját.

Amikor kimondták Baekhyun nevét ő nagy mosollyal az arcán sétált ki a bizonyítványáért, megköszönte, majd visszament a közönség soraiba, hogy megölelje Ah Ri-t. Ezzel is próbálta leplezni fájdalmát. Hiába küldött meghívót szüleinek, ők még sem jöttek el.

- Ne szomorkodj! – ölelte magához a csalódott fiút. Annyira szerette volna, hogy a szülei eljöjjenek, és támogassák őt ezen a jelentőségteljes napon, de ők nem voltak ott.

- Jól esett volna… - nyelt egy nagyot. Nem volt olyan ember, aki el tudta volna fojtani érzelmeit, de megpróbált erős maradni; nem akarta, hogy az őt ölelő sírni lássa; az teljesen haza vágta volna a férfi szerepét a kapcsolatban.

- Tudom. – húzta közel magához az „angyal”. – Nyugodtan add ki magadból. Nem attól férfi valaki, hogy nem sír. – suttogta a fülébe, de sejtette, hogy feleslegesen. Baekhyun akkor fogja kiadni magából a fájdalmát, amikor ő nem lesz ott. Vagyis ezt hitte… egészen addig még meg nem érezte a nyakán végigfolyó forró könnycseppeket. Ha lehetett még szorosabban ölelte át szerelmét; így próbálta enyhíteni a csalódottságát.

- Annyira gáz, hogy sírok előtted… mindenki előtt. – motyogta síros hangon.

- Szerintem nem gáz. – mondta halkan. – Tudom, hogy mennyire fáj, és örülök, hogy nem bújtál el ezzel előlem. Büszke vagyok rád, amiért megcsináltad, és amikor híres divatfotós leszel, majd ők is belátják, hogy nem álmodtál hiába. – simított végig a barna tincseken.

- Így gondolod? – húzódott el Ah Ri-tól, hogy a szemébe tudjon nézni. Vörös, könnyes tekintete találkozott a nagy, bátorítóan csillogó barna tekintettel, ami erőt adott neki. A fiú megragadta barátnője karját, és megindult a kijárat felé. Valami olyat készült elmondani, ami már nagyon rég kikívánkozott belőle, de még soha nem merte megosztani a lánnyal.

Egy eldugott kis lugas alatt álltak meg, maga felé fordította a fehérruhást, aki kicsit értetlenül meredt rá, de nem zavarta.

- Tudod, ez a kis lugas nagyon fontos számomra. – kezdett bele a mesélésbe a diplomás. – Mindig egyedül voltam az egyetem falain belül. Nem voltak barátaim, és a lányok is kerültek, mert nem volt jó hírem. Azt pletykálták, hogy drogozok. – vágott durci fejet. - Na mindegy is! Nem foglalkoztam ezekkel az alaptalan szóbeszédekkel. Azokat a magányos perceket mindig itt töltöttem. Itt ültem, amikor rádöbbentem, hogy beléd zúgtam. Ugyan itt ültem, azon a padon – mutatott a mellettük ácsorgó fehér padra, amit már kissé megviselt az idő vasfoga. – amikor felhívtál, hogy szakítottatok azzal a jeges sráccal, és pont itt határoztam el, hogy… hogy aznap, amikor először csókoltalak meg a lakásodon, meg fogom tenni, bármi is történjék, mert nem bírtam tovább csak a barátod lenni. – Ah Ri figyelmesen hallgatta a történetet, miközben a fiú füle mögé tűrte egyik kósza tincsét. – Itt dolgoztam fel a tényt, hogy a barátnőm lettél, és… itt is döntöttem el, hogy Los Angelesben töltöm a nyarat, inspirációt gyűjtve, új dolgokat tanulva. – itt a lány tekintete ijedten villant meg. „Elmegy? Ő is? Ne!” –

kiáltott fel gondolatban. – De, amint ezt eldöntöttem arra is rájöttem, hogy valószínűleg nem bírnám ki nélküled. Szóval… lehet, hogy hirtelen fog érni ez a kérdés, de… - vett nagy levegőt, majd gyorsan elhadarta. – elutaznál velem három hónapra Amerikába?

- Tessék? – pislogott nagyokat a lány. – A kávézót nem hagyhatom itt… én…

- Ah Ri, én nagyon szeretlek téged, és belehalnék, ha nem jönnél velem. – hajtotta le fejét csalódottan, hisz már sejtette mi lesz a válasz.

- Én még sosem jártam Los Angelesben. Mindent el kell kezdeni egyszer! – nevetett fel boldogan, amint hozzábújt barátjához. A fülébe suttogva tett pontot a romantikusra sikerült pillanatra. – Én is szeretlek, Baekhyun-ah! – nyomott egy hatalmas puszit az arcára, majd felpattant, és a kijárat felé sétált. A másik mellé futott, és boldogan kulcsolta össze ujjaikat. Nagy kő esett le a szívéről, és hogy Ah Ri kimondta azt a nagyon fontos szót, még inkább feldobta. Tudta, hogy barátnője nem olyan ember, aki csak úgy kijelent ilyen dolgokat. Egy és fél év után most hallotta először – pedig már azt hitte ezentúl meg kell elégednie az „én is” válasszal. Közösen léptek egyet előre…

De vajon ez a boldogság meddig fog tartani? Hisz Los Angeles olyan eseményeket tartogat számukra, amik bélyeget nyomhatnak az egész kapcsolatukra. Túl fogják élni, ha összefutnak Myung Soo-val?

Nemsokára kiderül…

18. Fejezet

Az űrt, amelyet Myung Soo hagyott maga után időbe telt ugyan, de Ah Ri sikeresen betöltötte egy másik igazán aranyos fiúval, akit ugyan nem szeretett annyira, mint a volt barátját, de nagyon megérdemelte, hogy boldoggá tegye őt, és ezt vissza is kapta a másiktól.

Minden nap romantikus gesztusokkal halmozta el, sosem unatkozott mellette, és mindig meglepte valami olyasmivel, amire nem számított. A tegnapi nap például sétálás közben egy játszótéren kötöttek ki, ahol felültek a mászóka tetejére, és onnan nézték végig, ahogy a nap lassan narancssárgára festi az eget. Barátja szorosan magához húzta és egy nagy puszit nyomott a homlokára. Kis meglepetések, apró örömök, amik boldoggá tették a lányt.

Mit is kívánhatott volna még? Ugyanis a második szerelme sokkal nyugodtabbak bizonyult, mint az első. Össze sem lehet hasonlítani a mindig viharos kapcsolatával, ahol a megismerkedésük pillanatától csak a veszekedések voltak a jellemzőek. Ezt nem is lehet máshogy mondani, minthogy teljesen ellentétei voltak egymásnak. A kapcsolat is, és a két srác is.

Ah Ri nagyon sokáig hasonlítgatta barátját Myung Soo-hoz, de ahogy telt az idő, ő úgy gondolt egyre kevesebbet rá – csak néha, amikor betéved a szobájába takarítani. Azóta sem adta ki a helyiséget… Valószínűleg azért, mert az mindig is a Jéghercegre fogja emlékeztetni – legalább ennyit meghagyott magának azokból az időkből.

Időközben szinte minden vágya, és álma teljesült, és úgy gondolta, csak jót tett neki azzal, hogy elment. Visszakapta Tae Woo-t is, akivel megbeszélték a kapcsolatukat, és végül a barátságban maradtak – nemrég eljegyzett egy gyönyörű modellt, akivel egy jótékonysági esten ismerkedett meg nem sokkal az után, hogy Ah Ri közölte vele, Myung Soo-t választja. Pontosabban a gazdag lánnyal vigasztalódott heteken keresztül, míg végül rádöbbent, hogy megkedvelte őt. A Bell’s tulajdonosa ráhagyta a kávézót, így saját üzlete is lett, amit ugyan kinézetre nem alakított át, de a menün egy kicsit változtatott, hogy minél több új vásárlója legyen. Egyszerűen fogalmazva, az élete sínen volt.

- Szia! – kapott váratlanul egy puszit az arcára. Barátja megérkezett a randijukra, bár kicsit késve. – Bocsánat, hogy késtem, de a prof. bent tartott. Azt mondta, hogy lát bennem valamit, amit a többiekben nem.

- Mi az a valami? – érdeklődött mosollyal az arcán.

- Tehetséget, és elhivatottságot. Azt mondta, hogy nagyon sok tehetségtelen fotós képes letenni a vizsgát, de kevés olyan van, aki viszi is valamire a szakmában, és, hogy belőlem népszerű divatfotós lehet a jövőben.

- Hűha… erre nem igazán tudok mit mondani, minthogy gratulálok! – nyomott egy puszit a srác arcára. Ezek után megindultak a fagyisstand felé.

- Itt voltunk először „randin.” – mutatott macskakörmöket a levegőbe, hisz az a kis találka teljes mértékben baráti töltetű volt. – Nem hittem volna, hogy valaha is a barátnőm leszel, és mivel ez a találkozásunk egy éves fordulója… mindenképp ide akartam jönni.

- De miért? Hogy keretet adj az évünknek? – nevetett miközben nyalt egyet a csokoládés fagylaltjából.

- Részben. – torpant meg a másik, és megfogta barátnője kezét, aki automatikusan felé fordult. – Részben pedig azért, hogy megköszönjem azt a sok időt, amit velem töltesz. Sosem hittem, hogy az élet megajándékoz egy ilyen nagyszerű lánnyal. A sok csalódás után végre tényleg boldognak érzem magam, és nagyon szerencsésnek.

- Ugye nem kéred meg a kezem? – hajolt közelebb, és suttogta, miközben a nagy csillogó barna szemekbe nézett.

- Nem. – nevetett a bociszemű fényképész tanonc. – Egyszerűen csak meg akarom köszönni, hogy vagy nekem! Szóval… köszönöm! – öleli magához hevesen dobogó szívvel, majd nagyot sóhajt. Kissé eltávolodik, hogy mélyen a lány szemébe tudjon nézni. – Még soha senkinek nem mondtam ezt a szót… és most sem fogom kimondani, mert még túl korai lenne, de tudd, hogy ÚGY érzek! Ezt sose felejtsd el! Te vagy az egyetlen lány, aki iránt valaha is ennyire őszintén, és mélyen éreztem ezt. – Ah Ri ettől a célzástól fülig vörösödött, hisz tudta, hogy őszinte. A szemében látta az érzelmeket, szavak nélkül is pontosan tudta mire gondol a másik. Ebben a pillanatban pedig ő is pontosan ugyan azt érezte: halálosan szerelmes volt a vele szemben álló fiúba, aki megmentette őt a lelki sivárságtól, és azon nyomban mellette volt a szükségben, támaszt nyújtva neki a nehéz időben.

- Tudod mikor szerettem beléd? – fúrta össze tekintetüket újra. Látta, hogy barátja nagyot nyelve, feszülten várja a választ, ezért nem is húzta tovább az időt. – Tudtad, hogy esélyed sem lenne, mert a szívem össze volt törve, de mégis minden alkalommal rohantál hozzám, amikor csak szükségem volt rád. Annyira hálás vagyok azokért a pillanatokért, amikor énekeltél nekem a fürdő padlóján ülve, miközben én a szememet is kisírtam. Mellettem álltál, holott mindenki megunta a folytonos depressziómat, de te megértettél… vigyáztál rám, és megvédtél. Azon a napon döbbentem rá mit érzek, amikor majdnem véget vetettem az életemnek, és te megállítottál. Folytak a krokodilkönnyeid, és azt mondtad, hogy: miből gondolom, hogy senki sem szeret? Te ott vagy, és szeretsz engem. Akkor jöttem rá, hogy minden pillanatban hiányoztál, amikor nem voltál mellettem. Folyamatosan ürügyet kerestem, hogy felhívhassalak, mert veled akartam lenni. Melletted biztonságba éreztem magam, és… akinek meg kéne köszönnie az én vagyok! Mindent köszönök! – nyaka köré fonta karjait, és megcsókolta a fiút. Az se érdekelte, hogy rosszalló pillantásokat kap majd, vagy, hogy mindenki őket nézi, mert ezt érezte helyesnek. Valahogy meg kellett köszönnie. S amikor levegőhiány miatt szétváltak, és végigsimított kedvese izmos mellkasán, megérezte hevesen dobogó szívét, és ettől még nagyobb mosoly kúszott ajkaira. Még mindig ugyan olyan felfokozott érzelmeket tud kiváltani belőle, mint az elején. Semmi sem változott, és ennek nagyon örült.

- Remélem, tudod, hogy nagyon boldoggá teszel engem… - hangja hitetlen volt, úgy érezte, hogy álmodik, és az még inkább feldobta a fiút, hogy legvadabb álmai 1 éve valósággá vált. Ha közvélemény kutatást tartanának, hogy ki tartja magát a legboldogabb embernek a világon, ő gondolkodás nélkül felrakná a kezét, mert az csak ő lehetett.

- Te is engem! – egy lágy szájra puszi után úgy döntöttek megkímélik a parkban tartózkodó embereket a további nyálas ömlengéstől – azaz maguktól – és inkább elmennek egy csendesebb helyre, ideje volt bepótolni a heti lemaradásukat. Túlságosan elfoglaltak voltak, hogy egymást kényeztessék… mostanra a tesztoszteron csak úgy áradt minden porcikájukból.

----------*----------

Eközben Myung Soo Amerikában – pontosabban Los Angelesben tartózkodott, ahol apja ottani cégének dolgozott. Mondhatnánk, hogy visszatért unalmas életébe, ami azelőtt volt, hogy megismerte volna Ah Ri-t, de ez egyáltalán nem így volt. Összebarátkozott néhány munkatársával, és belevetette magát az amerikaiak gátlástalan életébe. Bulizott, csajozott, és egy pillanatra sem gondolt arra, hogy mennyire belegázolt a lány érzéseibe. Legalábbis akkor nem, amikor társaságban volt. Amikor azonban az éjszaka sötétjében, a luxus-lakásában egyedül vacsorázott, vagy épp itta a kakaóját, ahogy mindig szokta, eszébe jutottak bűnei, és a koreai élete. Hiányzott neki a lökött lakótárs, aki mellett önmagának érezhette magát, és persze a legjobb barátja, akivel néha ugyan beszélnek telefonon, de soha nem avatja be őt gondjaiba, mert tudja, hogy Hyung Seok mennyire boldog most Seo Hee-vel, nem akarja elrontani a kedvét. Ugyan is amikor utoljára beszélt a sráccal azon gondolkodott, hogy megkérje barátnője kezét… lehet, hogy egy esküvőn látja majd újra Ah Ri-t?

Nem reménykedik abban, hogy a lány bármikor visszafogadná őt, és csak rá vár ebben a pillanatban is, mert nagyon csúnyán elbánt vele, és tudta, hogy ez lehetetlen. Ezen felül csak boldogságot kívánt a másiknak. Ismét önzőnek érezte magát, amikor arra gondolt, hogy reméli, nem talál mást rajta kívül, és megvárja őt. De aztán ez a kívánság hamar átbillent a csupa jót akarás oldalára. A gondolataiból egy hang rántotta ki.

- Haver, azon gondolkodtam, hogy… bandát kéne alapítanunk! – huppant le mellé egyik munkatársa Matt, a kedvenc kávézójukban. Sokáig tartott legalább hasonló helyet találni, mint a Bell’s, de végül fél éves kutatás után rátalált erre az eldugott kis üzletre a város egyik kihaltabb környékén.

- Honnan jött ez az ötlet? – nevetett fel Myung Soo.

- Hát… ültem a szobámban a gitárommal a kezemben, és beugrott! Te nagyon jól énekelsz, Drew istenien dobol, és van egy haverom, aki úgy játszik az elektromos gitáron, mint egy isten… már csak egy basszusgitáros hiányzik, és meg is van a banda… merthogy én szólógitáron játszom, de ezt tudod. – bokszolt a vállába.

- Basszusgitáron is játszom… - forgatta meg kávéscsészéjét maga előtt a Jégherceg, miközben hangosan gondolkodott.

- Akkor meg is vagyunk! – csapta össze tenyerét. Viszont, amikor nem látta Myung Soo arcán a kicsattanó lelkesedést rákérdezett az okára, hisz tudta, hogy mennyire szeret zenélni.

- Csak… amikor utoljára bandában játszottam… Ah Ri-val léptünk fel…

- Még mindig szereted? Haver, a húgom beléd van esve… ha még mindig szerelmes vagy abba a lányba, akkor ne játssz a testvéremmel!

Matt emberek... ;)

- Nem. – a határozottsága viszont egy szempillantás alatt tűnt el, amint rájött, hogy mekkorát hazudott. – Igazából… próbálok tovább lépni, és sikerül is, de… néha, csak úgy előbukkan, és olyankor kedvem lenne felszállni az első gépre, és hozzá rohanni, de tudom, hogy ő már továbblépett, és együtt van azzal a fotós sráccal. Nehéz…

- Szóval te még mindig szereted… de tovább akarsz lépni, ahogy ő tette. – bólogatott mindentudóan Matt. – Egyszer meg kell néznem ezt a lányt magamnak!

- Azonnal belezúgnál! – viccelte el a dolgot a fiú, de valójában nagyon is fájt a szíve. Tényleg úgy érezte, hogy vissza akar menni… olyan volt, mintha az elejéről kezdett volna mindent, és a falak, amiket az emlékei köré épített az elmúlt hónapok során, kezdetek lebomlani, és ezt nem szerette volna. Ki kell bírnia… itt kell maradnia. Távol attól, aki kiváltja belőle ezeket az erős érzelmeket. Ha ott lenne, biztosan nem lenne képes türtőztetni magát, és azonnal újra a lánnyal akarna lenni, de nem teheti…

Ki kell vernie a fejéből, azt, amire gondolt már napok óta. „Talán most is Baekhyun karjaiban fekszik…” – lehúzta a maradék kávéját, elköszönt barátjától, és célirányosan megindult egy számára már olyan jó ismert lakás felé, ahol mindig enyhíteni szokta bánatát…