20. Fejezet

Ha valaki ebben a pillanatban körülnézne Ah Ri lakásában, nem látna mást csak a sok halomnyi szétdobált ruhát, cipőt, és néhányat behányva egy piros színű bőröndbe ezek közül. S, hogy mit, vagy inkább kit nem találna meg biztosan a lakásban? Hát a tulajdonost. Ugyan is ő eddig minden erejével azon volt, hogy pontosan elmagyarázza Seo Hee-nek, hogy mit kell tenniük az alatt a három hónap alatt, amíg ő nem lesz itt.

- Nem! Seo Hee! Hányszor kell még elmondanom, hogy… - fordult ki magából már sokadszorra, mert barátnője egyáltalán nem értette az elszámolásra vonatkozó teendőket. – Tudod mit? Leírom neked lépésről-lépésre egy cetlire és nem kell mást tenned, csak azokat követni mind a három hónapban! Érted?- mivel a dongsaeng már szinte sírva fakadt a folytonos kiabálástól, amint ezt meghallotta beleegyezően bólogatni kezdett. –Biztos, hogy menni fog? Elmehetek?

- Unnie! Milyen legjobb barát lennék, ha erre a kérdésre azt mondanám, maradj itt? – mosolygott fel a vele szemben állóra a lány. – Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy az a híres-neves L.A. tartogat számodra egy-két meglepetést!

- Ezt honnan veszed? – nevetett fel Ah Ri, hisz barátnője nagyon röhejes módon adta elő ezt a két mondatot.

- Érzem a zsigereimben! – bokszolt a levegőbe, mint egy öt éves kislány.

- Ezért szerettem beléd! – lépett melléjük Hyung Seok mosollyal az arcán, és nyomott egy puszit barátnője arcára, majd leült az asztalnál lévő megmaradt üres székre. – De miről is van szó?

- Emlékszel, mondtam, hogy Unnie rám bízza egész nyárra a kávézót, és Los Angelesbe mennek Baekhyunnal. Megpróbált megtanítani az étterem ügyes-bajos dolgaira, de nem igazán sikerült neki… béna vagyok ehhez… - hajtja le szomorúan a fejét.

- Emiatt nem kell aggódnotok… van gyakorlatom üzlet vezetésében. – mosolygott a fiú.

- Komolyan? – hangzott el egyszerre a két másik szájából ez a meglepett kérdés.

- Igen. Egyik évben, még középiskolában besegítettem a nagybátyám ötcsillagos éttermében a papírmunkába. Elszámolás ilyesmik… - rántotta meg a vállát, holott nagyon izgatott volt a témával kapcsolatban. Sosem tudta mihez kezdjen majd a jövőben, ezért szeretett sokféle dolgot kipróbálni. Ez is közéjük tartozott; az összes munkája közül a nagybátyjánál töltött pincéridőszakot élvezte a legjobban.

- Akkor azt hiszem, meg van oldva a probléma. Srácok, rátok bízom a kávézót! Augusztus végén találkozunk! – ölelte meg őket Ah Ri, majd kilépett az üzletből. Ideje volt végre összepakolnia.

- Mit is mondtál, hová mennek? – kérdezte meg integetés közben barátnőjét a fiú.

- Los Angelesbe. Miért? – Seo Hee szinte nem is figyelt arra, amit a másik kérdezett tőle.

- Szerinted találkoznak?

- Kik? – s ekkor esett le neki az, amit Hyung Seok próbált a tudomására hozni. – Myung Soo ott van! Most mi lesz? – tette szája elé a kezét.

- Nem kell nekünk ezzel foglalkozni. – mosolygott a lányra. – Ha van még dolguk egymással, akkor úgy is találkoznak, ha pedig nincs, akkor felesleges aggódnunk. – karolta át vállát. – Amúgy is… mi vagyunk a legjobb barátaik, ha nem mi értesülünk elsőnek róla, akkor ki?

- Csak nehogy valami rosszul süljön el… - harapott alsó ajkába a dongsaeng, és követte barátját a kávézóba. – Fighting Unnie!

- Áh, komolyan! Miért kell ennyi ruha közül választanom? – toporzékolt tehetetlenül szekrénye előtt állva Ah Ri. Nem értette miért nem foghatja meg az összes ruháját, és dobálhatja be egy nagy bőröndbe, és viheti el az egészet; ebben a pillanatban ugyan is úgy érzi, még anélkül a ruhája nélkül sem tudna élni, ami csak egyetlen egyszer volt rajta.

Ruhadarabjai között kutakodva kezébe akadt egy bizonyos fekete egybe részes szoknya. „Tökéletes vagy!”  – hallotta meg emlékeiben ezt a mondatot. Ez volt Myung Soo első konkrét pozitív megjegyzése számára. Ezt követően újabb emlék tört elméjébe: „A jövőben te leszel a családom…” – nem volt biztos benne,hogy pontosan emlékszik ezekre a szavakra, de abban igen, hogy még mindig mélyen hatással vannak rá.

Érezni kezdte kézfején Myung Soo érintését, fülét simogatták a fiú édes szavai, amiről csak ők ketten tudhatnak, mintha vele lenne. Azt képzelte, hogy a háta mögött áll, és megöleli őt. Még a gondolattól is mosoly kúszott ajkaira, de aztán a képzelgés tovaszállt, mert rájött mit művelt.  Minden, amit most tett csak azt bizonyítja, hogy bár már két év telt el, ő még mindig ezt műveli. Nem szabad hagynia, hogy időről-időre visszatérjenek ezek az emlékek!

Ennek megelőzésére nincs is más mód, mint kihajítani az összes dolgot, ami rá emlékezteti. A konyhába rohant, és a fiókból előkapott egy kisebb mérető szemetes zsákot, belegyűrte a fekete ruhát, majd kutakodni kezdett a szobában, olyan holmik után, amiknek nem szabadna ott lenniük.

„Ez volt az első pengetőm… ha bizonytalan voltam, mindig ezt szorongattam!” – ugrott be neki a fiú mosolygós arca, ahogy átnyújtja azt neki nyaklánc formájában. Odarohant az éjjeliszekrény fiókjához, és nagy erővel rántotta fel azt. Azonban az éjjeliszekrényben nem csak a nyakláncot találta, hanem rengeteg dalszöveget is, amit az együtt töltött időről, és a szakítás után írt. Minden boldogsága, fájdalma, és emléke le volt írva azokon a papírokon rímekbe foglalva. Mindent bevágott a zacskóba, s további maradványok után kutatott. Talált képeket, kis üzeneteket, mint például: „Egyél, ha hazaértél”, „Feküdj le időben, Myung Soo-yah!”. Mind ment a süllyesztőbe.

Miután a szobájával végzett pontosan tudta hová kell mennie. Kitrappolt sajátjából, és belépett a másikba. Már az is elég elkeserítő volt, hogy még mindig „Myung Soo szobájának” hívta, de ez volt a sok dolog között a legkevésbé szánalomra méltó. Még mindig belengte a fiú illata az egész helyet, mert azóta is ugyan azokkal a szerekkel mossa az ágyneműt, amit még a fiú használt, a parfümje még mindig ott van a komódon, és néha be szokott fújni vele a helyiségben, s az éjjeliszekrényen még mindig ott díszeleg a közös képük, amit az első randijukon csináltak.

- Ha Baekhyun ide bejött volna… összetört volna a szíve. – sóhajtott fel, hisz most már nem csak magára kellett gondolnia,ahogy eddig tette. Baekhyun tényleg teljes szívéből szerette őt, s hogy hálálja meg ezt neki? Őrizgeti a szánalmas emlékeit egy egy hónapos kapcsolatról, ami ráadásul még csak nem is szemtől-szemben ért véget? Hogy tehetett meg ilyesmit?

Myung Soo lemezeit is, és minden mást is, ami a néhai kapcsolatára emlékeztette bedobta a zacskóba, ami már kezdett megtelni. Kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, hogy meggyőződjön róla, nincs semmi ott, amit még ki kell dobnia, de tévedett.

Mivel eddig nem nyitotta ki a fiókot nem is tudhatta, hogy mi van benne. Tehát meglepetésként érte az a nagy halomnyi papír, ami benne volt. Kivett egyet, és olvasni kezdte.

„Dear Omma! Ma van az első nap, hogy ezzel az idegesítő libával kell együtt laknom. Ottokae? M.”

- Ez… hogy? Egy levél az anyukájának? – kikapott egy másikat is, és nagyon megdöbbent, hisz mindegyik Myung Soo édesanyjának volt címezve. Legalább száz ilyen levél volt berakva oda… „Hogy tudta ezeket itt hagyni?” – nézegette a lapokat.

Ahogy a sorokat olvasta a sírás fojtogatta, hisz minden le volt írva bennük. Minden, ami valaha is megfordul róla a fiú fejében; nem is szólnak másról a levelek, csak, hogy mesél róla az édesanyjának. – Miért pont most? – tudta, hogyha tovább olvasná azokat a sorokat, akkor képtelen lenne elmenni Baekhyunnal, ezért minden összegyűjtött holmit otthagyott, ahol volt, a leveleket ledobta az ágyra, és becsapta maga mögött a szoba ajtaját. A sajátjába rohanva mindent belevágott a bőröndjébe – pontosabban kettőbe – és miután sikerült becipzárazni őket, maga után húzva megindult barátja lakása felé. Ha a ma éjszakát ott töltötte volna, talán tovább olvassa a leveleket, és elmúlik a gyűlölet, amit Myung Soo iránt érez, és ezt nem szabad megengednie magának. Valójában semmit sem, ami kicsit is kedvezhet a Jéghercegnek.

- De jó, hogy itt vagy! – rántotta fel az ajtót mosollyal arcán Baekhyun. – Már hívni akartalak!

- Kérlek mond, hogy nem azért, mert mégsem megyünk! – fogta könyörgőre, miközben a nappaliba vitte a holmiját.

- Nem, nem! Csak fogalmam sincs, hogy mit vegyek fel holnap. – sóhajtott fel csalódottan a fiú, s mindezt úgy adta elő, mintha a világ legnagyobb problémáját vázolta volna fel.

- Nem tudod, hogy mit vegyél fel? – emelte fel egyik szemöldökét a lány, kissé hitetlenül. – Ezért képes lettél volna iderángatni?

- Nem csak ezért! – pattant fel rögtön, s védekezni kezdett. – Azért is, mert szerettem volna veled aludni… - pirult el a mondat végére, mint egy kiskamasz.

- Csak aludni? – tette karba kezeit, és féloldalas mosolyra húzta ajkait.

- Most igen, mert holnap hosszú út vár ránk… - húzta el száját, s tárta szét karjait a barna hajú srác, de aztán elmosolyodott, és Ah Ri elé lépett. – Örülök, hogy itt vagy! – ölelte magához szorosan.

- Ezt már hallottam! Mondj újat! – kuncogott a másik mellkasába, majd egy puszit nyomott barátja nyakára. – Álmos vagyok! Állítsd be az ébresztőt, és aludjunk. – húzta be a szobába, s bár ez lehetett volna az a pillanat, amikor egymásnak esnek mégsem tették. Mindkettőjük szeme előtt a holnapi út lebegett; 19 óra repülőút, és még a bérelt lakásukat is meg kell keresniük. Vajon ki fogják bírni az együttélést? Biztosan!

------------**-------------

- Matt! – huppant le a bárpult mellé Myung Soo. –Valami furcsát érzek…

- Mit? Beszedtél valamit? – fordult azonnal barátja felé a kék szemű gitáros - már hivatalosan is, ugyanis megalakult a bandájuk.

- Nem… tudod, olyan „valami történni fog” érzés. Már rég aludnom kéne, mert holnap meetingre megyek, de nem tudok… mi fog történni? Miért vagyok ilyen nyugtalan? A szívem csak úgy kalapál! – mutatja a lüktető mozgást a mellkasa felett.

- Lehet, hogy túl sokat dolgoztál mostanában, és már hozzászoktál a pörgéshez. lazulj le, és aludj!

- Könnyű azt mondani! I can’t, okay? – kezdte el ujjait jártatni a pulton.

- Nem is mondtam, hogy magadtól kell! – mosolyodott el sunyin a férfi. – Itt egy kis vodka!

- Nem kell, kösz! Nem vagyok alkoholista, úgyhogy, ha nincs jobb ötleted…

- Csak vicc volt! Tudom, hogy leálltál vele, mert „Ah Ri-nak nem szívesen mesélnék erről”. Szóval, akkor menj el egy edzőterembe, fuss pár kilómétert, és meg van oldva a probléma.

A fiúnak nem is kellett több: fogta magát, és berontott abba az edzőterembe, amit mindig használ, és tudja, hogy még ilyen késői órában is nyitva van. Addig futott, amíg nem érezte, hogy az izzadságtól haja a homlokára tapadt – amikor ez az állapot bekövetkezett, fogta a törölközőjét, megtörölte verejtékes arcát, és hazaindult. Valóban segített neki, két perc alatt elnyomta az álom.

Álmaiban egy utcán sétált nyugodtan, míg meg nem pillantotta Ah Ri-t, aki mosolyogva integetett neki a túloldalról, ám amikor rohanva átért a lány már nem volt ott.

- Mi volt ez az álom? – kérdezte magától, de aztán újra álomvilágába merült.

A holnap mely mindenki számára meglepetéseket tartogat, minden perccel egyre közelebb van. Mi lesz, ha megpillantják egymást?

---