Karácsonyi... ^^

Kedvenc Myungsoo mosolyom.^^

Boldog Karácsonyt kívánok minden olvasómnak!

(Kapjatok sok ajit, és egyetek sok finomat! :D)

És egy cuki szív Tőle. ^^

23. Fejezet. - Myung Soo hadat üzen?

Ah Ri a tömeg közepén állt, mégis úgy érezte, mintha az egész teremben csak ő és Myung Soo lenne. Az a Myung Soo, aki darabokra törte a szívét, és most még is arról énekel, hogy ő akkor is szeretni fogja, és vár rá, ha mással van. Hogy lehetséges ez?

Sosem volt az a típus, akinek fejtörőt okozott valami, de most mégis… akárhányszor szembe találja magát ex-barátjával, mindig csak kétségek, és kérdések adódnak számára. Sőt! Általában ez, mintha csökkenni szokott volna, de ő mindig egyre több, és több kérdést tesz fel magának.

Miért nem dobta ki a cuccait? Miért fújja be rendszeresen a parfümjével azt a szobát?  Miért hívja még mindig „Myung Soo szobájának”? Miért nem tud egyszerűen csak tovább lépni? S a legújabb kérdés: Miért csinálja ezt vele?

A legkézenfekvőbb az, ha itt, és most megkérdezi, de ez nem jelenti azt, hogy a könnyebbik út is. Az lenne a legjobb, ha egyszerűen kisétálna a bárból, és soha többé nem foglalkozna a fiúval, de ezt nem tudja megtenni.

Sajnos még mindig kötődik hozzá… viszont van egy kis bökkenő. Ő Baekhyun-hoz is nagyon vonzódik. Vajon egy ilyen helyzetben mi döntheti el, hogy ki az, akit kicsit jobban szeret, mint a másikat? Hamarosan így is úgy is megtudja majd. Hisz, ha nem önmagától érkezik az „isteni sugallat”, akkor kénytelen lesz megkeresni magának azokat a válaszokat. Most azonban hátat fordítva a színpadnak, és az épp új számba belecsapó pandának, az ajtó felé vette az irányt, hogy megkeresse barátját, aki valószínűleg csalódottságában úgy döntött, hogy levegőzni megy.

Baekhyun egy padon elterülve azon gondolkodott, vajon lesz-e esélye egy olyan srác ellen, mint Myung Soo. A szíve azt súgta, a legvégsőkig küzdenie kell Ah Ri-ért, azonban az esze ezt teljesen máshogy gondolta. A józan esze azt sugallta… „Ideje feladni öreg! Addig még nem fáj jobban!” De ő nem akart hallgatni erre a hangra. Ő a szívére akart hallgatni.

Viszont erre a szüntelen dobogó szerkentyűre most legalább egy tonna súly nehezedett. Ez a nehezék úgy nyomja le mellkasát, hogy képtelen felkelni tőle. Nagyot nyelve fektette fájdalmasan lüktető mellkasára a tenyerét. Olyan rég érezte már ezt… olyan rég tapasztalta a szúrást, ami nem jelzett semmi jót. A feje lüktetni kezdett, a világ pedig szép lassan elkezdett körbe-körbe forogni, mint egy sebesen száguldó körhinta. Szemei felakadtak, s testét leverte a veríték. A szorítás a mellkasában egyre erősödött, arca fájdalmas grimaszba torzult, s ujjai közé gyűrte csíkos pulóverét, mintha ezzel enyhíteni tudta volna fájdalmát. Remegő kezével dzsekije zsebébe nyúlt, és előhúzta azt a kis pirulákkal teli dobozt, amit már rég nem látott. Amilyen gyorsan csak tudta felnyitotta a gyógyszeres dobozt, kihalászott belőle egy fehér pirulát, és bekapta.

Egy kis idő elteltével érezte, ahogy hatni kezd. A fájdalom szép lassan eltűnt. Baekhyun fáradtan, és lassan próbált meg felülni, de aztán a szédülés hatására térdére támasztotta karjait, s rájuk döntötte fejét. Ekkor érkezett meg Ah Ri.

- Baekhyun-ah! – ült le mellé kissé csalódottan. – Miért hagytál ott?

- Sajnálom, csak… eszembe jutott, hogy mennyire reménytelennek éreztem magam, amikor vele voltál… nem bírtam. – bár ez csak az egyik fele volt a valóságnak, de a lány nem is firtatta a dolgot, mert megértette mit akar mondani neki.

- Jaj, te kis butus! – döntötte vállára a fejét. – Soha, ne hidd azt, hogy kevesebb vagy nála. Különben is… most veled vagyok! – bokszolt egy aprót a combjába, amolyan figyelmeztetésként.

- A hangsúly a „most”-on van… - sóhajtott fel a fotós. – De mi lesz egy hét múlva, három hónap múlva… vagy egy év múlva.

- Te most… kételkedsz az érzéseimben? – háborodott fel Ah Ri, jogosan. – Ha azt mondtad volna, hogy…

- Erre mit kéne mondanom? Hónapokig sírtál miatta, öngyilkos akartál lenni, és még mindig ott vannak a cuccai a lakásodban!

- Ezt honnan tudod? – pislogott kettőt a meglepettségtől. Tudta, hogy előbb ki kellett volna raknia azokat a holmikat…

- Nem vagyok vak, és azt is tudom, ha énekel, akkor te csak rá koncentrálsz. Felálltál, és otthagytál az asztalnál! Nem is gondoltál rám, pedig ott voltam az orrod előtt. Hogy hihetném azt, hogy engem választasz, ha egyszer, a Jegescsávó mellett észre sem veszel? – gyűltek könnyek a szemébe, s kétségbeesetten nézett a mellette ülő szemeibe.

- Én… - a lány most döbbent rá arra, hogy barátjának mennyire igaza van. Hisz még ő maga sem biztos az érzelmeiben, hogy lehetne képes meggyőzni az ellenkezőjéről Baekhyun-t? Azonban nem volt rest megpróbálni. – Látod ezeket a karokat? – emelte fel, s ölelte meg velük a másikat, aki idegességében már a pad mellett ácsorgott. – Ezek téged ölelnek át. És ezeket a szemeket? – fúrta bele tekintetét a másikéba. – Csak miattad csillognak így. És, ezek az ajkak… - nyomott lágy csókot barátja szájára. – Már olyan rég csak a tieid. Ha kételkedsz abban, hogy szeretlek… ne tedd, mert ezzel megbántasz!

- Megígértem, hogy ilyesmit nem teszek… - suttogta elveszve a vele szemben álló barna szemeiben, s kissé bűntudata is támadt. – Sajnálom, én… csak félek, hogy elveszítelek.

- Ha félsz, az jó! Annál inkább küzdesz majd értem. – mosolygott fel barátjára. – Lesz rá lehetőséged, ebben biztos vagyok. De most menjünk vissza. Az a banda egész jó volt. – kezdte el húzni a bár felé, miközben összekulcsolta ujjaikat.

- Nekem nem tetszett az énekes. Ha lecserélnék… - viccelődött, de szíve mélyén nagyon is aggódott; fogalma sem volt róla mi következik még.

Miután Myung Soo előadta a saját számát, ami nem kis meglepetést okozott a nézőközönségnek, belecsaptak a húrokba, és egy feldolgozott Linkinpark, majd egy Green Day számmal folytatták. Amikor az utolsó dal végénél jártak betoppant Ah Ri Baekhyun társaságában, és leültek az egyik üres asztalhoz.

A Jégherceg még nagyobb beleéléssel énekelte a számot, de mit sem ért. Látszólag a lány még csak rá sem hederített. S mire észbe kapott, elhangzottak az utolsó akkordok, és levonultak a színpadról.

- Miért van az, hogy a csajok mindig ilyen… - bosszankodott Matt, aki látta barátján, hogy enyhén ki van borulva a történtek miatt. Azonban ez egy percre sem keserítette el a többi tagot az ünnepléstől; hívták a pincérlányt, és rendeltek maguknak néhány sört, amit iszogatni is kezdtek. Miért dolgoznak együtt, ha nem is barátok? Igazság szerint azok voltak, csak épp a dobos is, és a gitáros is Matt baráti társaságába tartozott, nem pedig Myung Soo-jéba. Hiába viselik el őt, a kék szemű gitáros miatt, azért mégis csak egy ázsiai, akinek ráadásul még a modora is szörnyű.

- Kezdem úgy érezni, hogy…- rázta meg fejét, a képtelen gondolatra. – Never!

- Miről beszélsz? – hajolt közelebb Matt, hisz már jól ismerte ezt a tekintete. Az elszántságot, a határozottságot, amit mindig akkor villant meg, amikor valami terv bontakozik ki a fejében.

- Van egy elég… hajmeresztő ötletem. – húzódtak féloldalas mosolyra ajkai, miközben vázolta a tervet. – Ismerem Ah Ri-t… Fel kell ráznunk egy kicsit. Ez mellett a lúzer mellett annyira eltunyult, hogy kételkedem még abban is, hogy vissza tudna szólni nekem. Pedig higgyétek el… nagy a szája, bár ez nem látszik rajta első benyomásra.

- Okay, már meg akartam kérdezni… - lépett oda a hosszú barna hajú dobos. – Hogy ismerkedtetek meg ti ezzel a bigével?

- Hát… esős nap volt… úgy éreztem, hogy az életem totál vakvágányra futott, és semmi értelme. – sóhajtott fel jelentőségteljesen, és beleivott a sörébe. – Aztán besétáltam egy olyan kávézóban, amit még életemben nem láttam. Azt sem tudtam, hogy létezik, pedig nem messze volt apám cégétől. Mindegy! Leültem egy asztalhoz, és már jött is a pincérnő, hogy felvegye a rendelésem. Annyira nem érdekelt ki áll velem szemben, hogy rá se néztem… egészen addig még meg nem szólalt. Felemeltem a fejem, mélyen a szemébe néztem, és… megértettem miért tévedtem pont abba a kávézóba.

- És?

- Nem volt hajlandó kiszolgálni, ezért másnap is visszamentem. Kértem tojásrántottát, és narancslevet, mert reggelizni támadt kedvem. Ő pedig azt mondta: „Ha reggelizni akarsz, menj máshová!” Aztán jött a főnöke, leosztotta, persze én is javában hozzájárultam, hogy megrovásban részesült. Elment, csinált nekem tojásrántottát, aztán kihozta, levágta az asztalra, és… megláttam azt a valamit a szemében, amit egyetlen lánynál sem. Nem nyűgöztem le. De vajon miért? Jó pasi vagyok, a rossz-fiús külsőmmel hódítok, de őt meg sem hatotta. Aztán a sors furcsa fintora, és a legjobb barátom közreműködésével, lakótársak lettünk, és totál belezúgtam. – mosolygott az emlék hatására.

- Hát ez olyan romantikus. – sétált oda hozzájuk Emma, és féltékenység csillant meg a szemében. – Ha ennyire odáig voltatok egymásért… miért nem mész oda hozzá? Ja, várj! Tudom! Azért mert a pasijával van, aki nem te vagy! – rakta szívére kezét, mintha sajnálatot érezne, de hangjában inkább a gúny, és az irónia csengett.

- Fejezd be! – szólt rá testvére Matt. – Semmi közöd hozzá.

- Dehogynem! Ez miatt a liba miatt dobott! – háborodott fel.

- Ez furcsa… egy hét telt el… neked nem kéne valaki más ágyában pihenned? Így szokott ez lenni. Vagy, esetleg… - húzta el a szavakat.

- Mi? Mi? Mi? – ragadta meg testvére gallérját ingerülten Emma.

- Piszkálja a csőrödet! – mutatott rá a lényegre. – Hisz annyi munkád van abban, hogy elcsábítsd a mi Myung Soo barátunkat. Biztos sérti az önérzeted, hogy az a lány semmit sem tett mégis fut utána. Chöchöchö… drága hugicám, ilyen az élet! Nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz. – ölelte át vállát, és elvezette. Myung Soo-nak nem kellett több, felállt, és Ah Ri-jék asztalához sétált. Bármiféle idegesség nélkül ült le az üresen maradt székre, majd kicsit meglepődött, amikor Matt is ugyan ezt tette, de aztán barátja kacsintott, amiből arra következtetett, hogy valószínűleg már az elejétől kezdve tudta, hogy ez lesz a terve.

- Sziasztok! – nézett rá a két döbbent ismerősére. – Hogy vagytok manapság?

- Mit keresel itt? És miért kérdezel ilyeneket? Úgy viselkedsz, mintha barátok lennénk, pedig nem vagyunk! – fojtotta magába Ah Ri a kiabálhatnékját, amivel értelmetlenségét próbálta leplezni. Ilyenkor örült neki, hogy szülei sokat utaztatták a világban, ezért kitűnően beszélte az angolt.

- Nem vagyunk barátok?  - adta az ártatlant a Jégherceg. – Pedig én csak érdeklődön a koreai ismerőseimtől, hogyan érzik magukat itt L.A.-ben, te nem így látod Matt? – nézett barátjára, akinek elég nehezére esett visszafognia nevetését.

- De, egyértelműen! – mutatta fel hüvelykujját.

- Nézd, Myung Soo-ssi… - szólalt meg végre Baekhyun is. – Mi nyaralni jöttünk, megünnepelni az évfordulónkat. Nincs szükségünk balhéra. – hajolt egy kissé közelebb.

- Balhéra? – villantotta fel rossz-fiús mosolyát, amiért Ah Ri régebben képes lett volna meghalni. Mellesleg mintha most is megdobogtatta volna a szívét egy másodpercnyire. – Haver, neked fogalmad sincs róla, - hajolt közelebb, és nézett bele a másik srác szemébe bosszúéhesen. – milyen az, amikor én igazán balhézok. – döntötte oldalra a fejét, miközben vagányan meredt vetélytársa szemébe.