Baekhyun a
nappali kanapéján ülve tördelte ujjait. Minden, ami ezen az estén történt
annyira felkavarta, hogy gondolkodni sem tudott tisztán. Minden egyes
zsigerével gyűlölte Suzy-t, amiért ismét tönkre tette az életét, és kedve lett
volna felképelni azt a libát, de… nő mivoltából, még csak kezet sem emelhet rá.
„Hogy lehet valaki ennyire szörnyű ember?”
Ez szinte költői kérdésnek számított, hisz nem tudta megadni rá a választ,
és minél jobban törte a fejét rajta, annál idegesebb lett.
Egészen
addig még rá nem nézett az órára, és rájött, hogy bizony már hajnali három és
Ah Ri még sehol sincs. Az aggodalom azonnal legyűrte a dühöt. jobb lába gyors
ütemben kezdett el járni, beharapta ajkát, összeráncolta szemöldökét, és csak
meredten bámult az ajtóra. Összekulcsolta ujjait, és a testében uralkodó
feszültség miatt annyira összeszorította őket, hogy ujja végeibe már nem jutott
vér, és fehérré változtak; torkában gombóc jelent meg, és akárhányszor nyelt
úgy érezte mindjárt kicsordul egy-egy könnycsepp, de ezt nem engedhette meg
magának. Milyen férfi lenne, ha itthon sírna, amíg a barátnője talán veszélyben
van odakint?
„Veszély…” Ahogy ez a gondolat bekúszott
elméjébe felugrott a kanapéról és az ajtóhoz rohant; belebújt cipőjébe, és
amikor lenyomta a kilincset, már indulásra készen állt, de mielőtt kilépett
volna a lépcsőházba, megtorpant. „Mi
lesz, ha visszajön, és én nem vagyok itt?” Nem tehette. Nem mehetett el
itthonról, úgy, hogy tudja Ah Ri bármelyik pillanatban hazaérhet – bár minden
más ember azonnal az utcákat kezdené el róni, de Baekhyun tudta, hogy
barátnőjének nincs semmi baja; érezte.
Még
körülbelül fél órát sétált fel-le a lakásban, amire eszébe jutott, hogy neki van
egy nagyszerű modern-kori találmánya a zsebében, a telefonja.
- Írnom kéne
neki, egy üzenetet? – húzta ki a nadrágjából, de ahogy meredt rá, nem tudta
eldönteni, hogy ez tényleg jó ötlet-e. Ha nem válaszol csak jobban fog aggódni,
és azt sem tudhatja, hogy azért mert haragszik rá, vagy mert veszélyben van. –
Akkor felhívom! – Az elhatározás teljes mértékben megvolt benne, csak éppen a
megvalósítás ment nagyon döcögősen. Nem merte megtenni. Ha hallja Ah Ri
hangját, akkor biztosan összetörik. Aztán tett egy nagyon fontos
megállapítást:kit érdekel, ha ő összetörik, ha a lány, akit szeret épp
élet-halál küzdelmet vív valahol.
Nem volt
másválasztása, mint tárcsázni, és várni. Amíg a telefon kicsörgött ő szinte
meghalt belül. Nem tudta, hogy mi lesz a következő; de aztán meghallotta őt.
Meghallotta a hangját, és megnyugodott egy kicsit.
- Mindjárt
otthon vagyok. – Ah Ri hangjában a túlsó végről a szomorúság keveredett a
fáradtsággal, amitől szinte élettelen volt. Amint ezt elmondta a lány
megszakította a vonalat, és Baekhyunnak csak várnia kellett. Várnia, hogy végre
meghallja az elektromos zárba bepötyögött kód megnyugvást jelentő dallamát.
Azonban arra még várnia kellett.
Idegölő tíz
percnek nézett elébe, de inkább aggódjon ő, és végül meg tudjon nyugodni,
amikor megpillantja szerelmét, minthogy valami baja essen.
Hallotta, hogy
Ah Ri lassan bepötyögi a kódot, aminek következtében az ajtóhoz rohant, s
amikor a lány belépett szorosan meg akarta ölelni, de végül félbehagyta
cselekedetét, és hátrébb húzódott. Nem érezte úgy, hogy lenne joga ezt
megtenni. Azonban a lány megcáfolta ezen elméletét. Ledobta a táskáját, és
szorosan hozzábújt Baek-hez, aki először megdöbbent, de aztán mosollyal az
arcán fonta körül karjait barátnője vállait.
A tény, hogy
Ah Ri ezt tette könnyeket csalt Baekhyun szemeibe, de nem akarta, hogy ezeket a
lány is észrevegye. Viszont, mint az lenni szokott, az érzelmeket nem lehet
kontrolálni. Amint könnyei utat törtek maguknak ő szorosabban ölelte át a
másikat, mint valaha.
- Annyira
sajnálom. – szólalt megsírós hangon, amikor már teljesen eluralkodtak rajta az
érzelmek. Minden, amit eddig biztosnak hitt az életében egy pillanat alatt
látszott összeomlani az ő hibájából. – Minden olyan gyorsan történt, én nem… én
soha… - nem tudta befejezni; a gombóc a torkában még beszélni sem hagyta.
- Tudom, de…
attól még fáj, Baek… - suttogta mellkasába alig hallhatóan.
- Ara… -
nyelt egy nagyot. Azt hiszem, hogy… elkövettem egy olyan hibát, amit… nem lehet
helyre hozni. – távolodott el a lánytól. Fejét lehajtotta, és könnyeitől
homályos tekintettel fürkészte a földet.
- Mindent
helyre lehet hozni, ha van valaki, aki akarja. – sóhajtott fel Ah Ri. – Az a kérdés,
hogy akarjuk-e. – sétált beljebb a lakásba, dzsekijét letette a kanapé karfájára,
és a konyhába ment. Olyan hosszú volt a nap, hogy nagyon megéhezett. Baekhyun
nem követte őt. Miért is tette volna? Tudta, hogy ezzel a kijelentéssel a lány
el akarta érni, hogy gondolkodjon el azon, hogy mit is akar igazából ettől a
kapcsolattól; mi az, ami miatt úgy érzi érdemes küzdeni érte; amiért érdemes
egy új várat építeni a régi bizalom romjaira.
Azonban nem
is volt számára kérdés, hogy meg akarja próbálni helyrehozni. Miért kéne, hogy
a kapcsolatuk az első nagyobb vita után darabjaira hulljon szét, és ők szétváljanak?
Ez csak az első akadály, és nincs egy olyan kapcsolat sem, ami azt ne gyűrné
le. Lehet, hogy a századik ilyen alkalomnál már ő sem akarná újra rendbe tenni,
de az előtte lévő kilencvenkilenc alkalommal biztos, hogy minden erejét
bevetné, hogy megtörténjen.
Még mindig
az ajtóban állva látta, ahogy Ah Ri elkezd megágyazni a kanapén.
- Tudom,
hogy ilyen még nem történt Baekhyun, de… mindkettőnknek kell egy kis idő, hogy
végiggondoljuk mit akarunk. Ma itt alszol.
– egy kicsit olyan érzés fogta el a fiút, mintha egy kiskutya lenne,
akire ráparancsoltak, hogy maradjon a helyén, de ebben az esetben nem bánta.
Mindent megtesz, azért, hogy Ah Ri újra bízzon benne.
------------------****-------------------
Hosszú volt
az éjszaka a két fiatal számára, de éppúgy Myung Soo-nak is. Nem tudta elhinni,
hogy képes volt olyat megígérni, amit soha az életben nem tud betartani. Távol maradni
Ah Ri-tól? Még belegondolni is szörnyű volt, hisz… lássuk be; a két év alatt is
folyamatosan gyötrődött.
- Mit tegyek
Matt? – dőlt hátra barátja kanapéján. Matt álmos tekintettel köntösben ült
mellette, és a szemei le-lecsukódtak időközönként, de attól még nem zavarta el
Myung Soo-t.
- Hajnali öt
van, és te itt vagy, ahelyett, hogy aludnál… ez megtiszteltetés öreg, de…
rohadt korán van! – nevetett egy kicsit. – Viszont nem küldelek el. Egy jó-barát ilyet sose tenne. Adok egy tanácsot, és utána raklak ki. – bokszolt a vállába. –
Mit is ígértél meg pontosan? Értek a kiskapukhoz.
- Azt, hogy…
amíg az Államokban van nem megyek a közelükbe. – hajtotta le fejét csalódottan.
Ebből nincs kiút.
- Ezt túl
könnyű kikerülni… - nevetett fel fáradtan. – Még csak gondolkodnom sem kellett
rajta. Látszik, hogy mennyire csalódott vagy, még csak eszedbe sem jutott.
- Mégis mi? –
nézett rá tanácstalanul a Jégherceg.
- Mexikó nem
az Államok, Anglia nem az Államok, és… milyen ország nem az Államok még? –
döntötte oldalra a fejét, és várta, hogy barátjának végre leessen, hogy mit
akar mondani.
- Korea! –
pattan fel a megvilágosodás pillanatában. – Ezt nem hiszem el! Hogy nem jöttem
erre rá? – túrt bele a hajába. – Ez a nő tényleg elveszi az eszem!
- Na látod,
ebben egyet értünk! – nevetett fel Matt.
----------------***-----------------
Baekhyun és
Ah Ri életében először telt kínos csendben a reggeli. Nyolcat ütött az óra, s
az egyetlen dolog, ami megtörte a lakásba költözött némaságot az a kakukkos óra
hangja, ami minden órában ugyan olyan hangon szólal meg.
- Muszáj
beszélnünk róla, Ah Ri-yah… - szólalt meg végül a fiú, miután mindketten
megettek mindent, ami a tányérjukon volt. – Egy vitát nem szabad megoldatlanul
hagyni.
- Oké. Akkor
beszéljünk! – nézett rá szúrós szemekkel. – Annyira nem érzem mostanában hogy lenne
értelme együtt lennünk. Napokon keresztül elvagy, várj! Tudom, hogy ez munka, és
nagyon belemerülsz, de… a francba is! Egy telefont azért csak megejthetnél,
hogy jól vagy-e vagy sem. Soha nem teszed! teljesen bele vagy szerelmesedve a
fényképezőgépedbe, és ez nem is lenne baj, ha mellette szakítanál rám is egy
kis időt. – Baeknek esélye sem volt közbe szólni. Ah Ri szájából csak úgy
áradtak a szavak. Minden, ami eddig sértette a büszkeségét felszínre tört. –
Ráadásul, hagyod, hogy Myung Soo behálózzon engem a szemed láttára! Miért nem
mész oda, és húzol be neki egyet, mint egy igazi férfi? Miért nem tudsz egy
kicsit féltékeny lenni? Te így éled az életed? Hagyod, hogy a dolgok úgy
essenek, ahogy puffanjanak! Ez a legidegesítőbb dolog, amit valaha
tapasztaltam! Egy kicsit sem félsz attól, hogy fogom magam, és azt mondom:
bocs, de Myung Soo-t választom? – a fiú csak hallgatott, míg a lány egyre
idegesebb, és idegesebb lett. A mondandója végén már remegett az idegtől, ami
elárasztotta a testét, és még egy hangszínnel magasabbra emelte a hangját. –
Válaszolj!
- Én… -
próbálta összeszedni a gondolatait, de annyira sokkban volt, hogy minden egyes
érve amellett, hogy együtt kéne maradniuk kiszállt a fejéből, és be kellett
ismernie, barátnőjének igaza van. Soha nem vette észre, hogy ilyen dolgokat
művelt volna. Ilyen rossz lenne? – Én… tudom, hogy egyszer majd el kell engednem
téged. – azonban nem folytatta tovább. Hogy is mondhatta volna el a titkot,
amit egész életében őrizgetett, és csak néhány ember tud róla? Nem tehette meg;
nem akarta, hogy sajnálják; nem akarta, hogy Ah Ri rosszul érezze magát e
miatt. Ha kell lemond róla, de nem fogja hagyni, hogy szomorú legyen miatta.
- Mi? –
döbbent le a lány.
- Az életemben
van egy olyan tényező, ami felett nem tudok csak úgy elsétálni, és bármikor megváltoztathat
mindent, ez irányítja az életemet, és... nem én. Ha le kell mondanom rólad,
akkor le fogok mondani, de addig… addig kérlek, engedd meg, hogy teljes
szívemből szeresselek, és vigyázhassak rád, amíg csak tudok.
- Baekhyun…
ez most mi? Miért mondod ezeket? – nem válaszolt a neki szánt kérdésre.
Felállt, s Ah Ri-hoz sétált; szorosan átölelte őt, s a fülébe súgta:
-
Megpróbálok a lehető legjobb lenni hozzád. Sajnálom, ha eddig megbántottalak,
és azt is, hogy Suzy megcsókolt, de… Te vagy a legjobb dolog az életemben, amit
kaphattam. Kérlek, ne hagyj egyedül.
Hogy tudna erre
bárki is nemet mondani? Hogy tudna ennek bárki is ellen állni?
- Megígérem.
Akármi miatt is… nem értem száz százalékosan, de… rendben. – szorította magához
barátját. Ah Ri rossz embernek érezte magát. Miért vágott ilyeneket a fejéhez?
Igazából nem is tudta pontosan, hogy mi miatt nem tudja Baek irányítani az
életét, de biztos, volt benne, hogy valami nagyon komoly dologról van szó.
Azonban bármennyire is kíváncsi volt rá, tudta, hogy soha nem fog többet rákérdezni.
Nem tűnt olyan dolognak, amit el szeretett volna mondani neki, ezért ezt
tiszteletben fogja tartani.
- Baekhyun…
menjünk haza. – motyogta a másik vállába. – Nem akarok tovább itt maradni.
