36. Fejezet

Sziasztok! nem tudom, hogy mennyien olvassátok még a blogomat, de remélem azért nem adtátok fel. Mostanában sok a dolgom, rossz a hangulatom, és nincs is ihletem ezek miatt, de most hoztam nektek egy új részt. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást, és hagyjatok kommentet is légyszíves! :)

Ági

Mondhatnánk, hogy az után a beszélgetés után, ami Myung Soo és Ah Ri között történt minden a helyére került, és mindketten tudják, hogy melyik irányba induljanak el. Azonban ez közel sem így volt.

Megvolt minden ok, amiért a múltban sem működött teljesen jól a kapcsolatuk, és ez a néhány dolog még mindig ott lebeg körülöttük. Mindketten problémásan fejezik ki érzelmeiket, nem tudják, hogy hogyan viselkedjenek egymással bizonyos szituációkban. Sőt! Ami azt illeti még talán egy kicsit kínosan is érzik magukat az ömlengős beszélgetésük után.

- Hyung Seok, mindent, amit eddig elterveztem megvalósítottam. – a barna elkísérte barátját a könyvtárba, mert szüksége volt a disszertációjához néhány forrásra. – Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek most. Nem terveztem ilyen hosszú távra. Azon is meglepődtem, hogy egyáltalán sikerült megbeszélnem vele a dolgokat. – nekidőlt a mögötte álló könyvespolcnak.

- Nézd, Hyung… tudod, hogy sok lánnyal randiztam már, amíg nem találkoztam Seo Hee-vel. Tisztában vagy vele, hogy nem is a hosszú kapcsolataimról voltam híres, ezért nem is tudtam, hogy miként kéne viselkednem vele, de… idővel minden olyan egyszerűnek tűnt. Mintha mindig is ő lett volna az, aki mellett lennem kell. Mintha az egész keresgélés, és idő, amit más lányokkal töltöttem elhalványult volna, és csak ő létezett. Idővel… - hiába mondom ezt a szót még ezerszer – minden szépen a helyére kerül, és olyan természetes lesz, mintha nem is ismertél volna mást.

- Sosem hittem volna, hogy eljön az a pillanat, amikor szerelmi tanácsokat fogok kérni tőled. – rázta meg a fejét Myung Soo.

- Azt sem hitted el, hogy egyáltalán leszel valaha szerelmes. Nem meglepő, hogy most így kételkedsz magadban. Mindig is úgy gondoltad, hogy nem érdemled meg, hogy nincs senki, aki olyan roncsot érdemel, mint te. De végül megtaláltad Ah Ri-t, aki talán még sérültebb nálad is. – rakta vissza a következő könyvet átlapozás után, mert nem volt benne semmi, amit használni tudott volna – Nem vagy magabiztos, ha ilyen dolgokról van szó. Ez a te bajod!

- Talán igazad van… - gondolkodott el a fiú.

- Eleinte ott volt az az ’Oppa’, ahogy Seo Hee emlegette, hogy is hívták?

- Tae Woo… - válaszolt a barna.

- Biztos, nem is fontos a neve. Olyan féltékeny voltál, hogy hirtelen elkezdtél akcióba lépni, és végül megkaptad a lányt, aztán jött Baekhyun. Azt hitted, hogy a vetélytársadnak sem lehet nevezni, de miután feladtad a kapcsolatodat Ah Ri-val, és önző okok miatt, kizárólag önmagadra gondolva leléptél Amerikába, jött ő és türelmesen várva, még Ah Ri képes volt beengedni a szívébe, megszerezte a lányt, és kitöltötte a helyed. Sőt! Ami azt illeti sokkal tovább is bírta, mint azt gondoltuk volna. Az érzései igaziak és őszinték voltak.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy az enyémek nem azok? – szorította össze fogsorát dühében. „Miért fényezi előttem azt a ficsúrt?”

- Nem… azt nem állítottam. – „Pedig így jött le…” – Egyszerűen… ő sokkal jobban ki tudta mutatni, ezért sokkal intenzívebbnek tűnt a kapcsolatuk. Sokkal valóságosabbnak.

- Miért állítod be előttem ezt a senkit, valami istennek hozzám képest? – ezen a kijelentésen Hyung Seok csak nevetni tudott. Minden bizonnyal nagyon ellenszenves volt Baekhyun az ő hyung-jának. Vajon mi lenne, ha elmondaná neki, hogy valójában miért szakított Ah Ri-val… még kisebbnek érezné magát vetélytársa mellett. „Hogy lettem én az egyetlen, aki mindent tud ebben a sztoriban? Ez olyan nagy teher nekem…” – gondolta magában. „El kéne mondanom? Nem… még nincs itt az ideje!”

- Istennek nem Isten… de nem egy senki. – nem tudott magán segíteni, egyszerűen csak megvédte Baekhyunt. A tudással maga mögött, amit összegyűjtött… nincs más lehetősége, mint kiállni mellette. A fiú élete amúgy is elég sanyarú, nem kell még fokozni is.

- Oh, szóval az ő pártját fogod? Igazából nem is akarod, hogy a kapcsolatom rendeződjön Ah Ri-val, ugye? Ő az új legjobb barátod? – Myung Soo nem tudott mást érezni csak haragot és sértettséget. Hogy lehetséges, hogy egy lúzer kis fotóstanonc elvesz tőle mindent, amiért megküzdött? Van ennek egyáltalán értelme?

- Erről szó sincs… nem tudom, hogy miért lettél hirtelen ilyen ingerült, de van a sztorijának olyan része is, amit nem tudsz. Ez minden mondandóm, Myung Soo. – mosolygott rá. Még soha nem beszélt vele ilyen egyenesen. – Megtaláltam a könyvet, mehetünk! – de a Jégherceg meg sem mozdult. – Haragszol?

- Milyen része? – nézett komolyan Hyung Seok szemébe.

- Nem hiszem, hogy itt az ideje, hogy megtudd. Most Ah Ri-val foglalkozz. – elindult a recepciós pulthoz, hogy magáénak tudhassa a könyvet egy időre. Bár nem számított rá, de Myung Soo követni fogja őt, mégis így volt.

- Ki fogom deríteni.

- Ha elrendeződtek a dolgok, akkor majd elmondom Hyung. Ne próbáld meg kideríteni… Össze fog törni téged.

- Mi? – nem értette.

- Túl sok minden történt, amit egyelőre még nem szabad megtudnod. A legfontosabb, hogy maradj higgadt, és… ne ítélkezz sem felettem, sem Baekhyun felett. – a fiatalabb lezártnak tekintette a témát, tehát azonnal másra is váltott. „Ez mi akart lenni?” – gondolta magában a barna, és nem is igazán figyelt arra, hogy miről beszél a továbbiakban barátja. „Valami, ami össze fog törni? Mi az?”

Ah Ri a kávézóban töltött napján úgy érezte, hogy minden szép lassan visszaáll a rendes megszokott kerékvágásba. Azonban valami furcsa bizsergést érzett a mellkasában. Mintha valami nem lenne rendben. De mi?

Nem tudta megmondani, és a nap további részében pedig annyira elfoglalt volt, hogy eszébe sem jutott ezen gondolkodni.

Időközben bármilyen furcsa is, de Seo Hee rezidens pincérnőként dolgozott az üzletben, és egész jól ment neki a munka. Az ügyetlen, felelőtlen énjét nagyon úgy látszott, hogy sikerült otthon hagynia, és ez jól jött az üzletnek. Azt mondták az emberek, hogy az atmoszféra kezd megint olyan lenni, mint mikor Ahjjusi vezette az üzletet.

Ezt nagyon jó volt hallania, hiszen minden vágya az volt, hogy ez így történjen. Eleve arra sem számított, hogy a volt tulajdonos ilyen hirtelen elhatározásból fog szerzetessé válni, és minden vagyonáról lemondani Ah Ri javára. Főleg úgy, hogy a lány nem is gondolta, hogy ilyen közel állnak egymáshoz a férfivel.

- Ah Ri! – húzta félre Hyung Seok a lányt. Kissé megrémült az első pillanatokban, hiszen egyelőre azt sem tudta, hogy a fiú az üzletben tartózkodik. – Bocsánat, hogy megijesztettelek, nem akarattal történt.

- Te mióta vagy itt? – pislogott kettőt.

- Most nem rég jöttem Myung Soo-val. Szeretnék beszélni mindkettőtökkel valami nagyon fontosról. – nyelt egy nagyot, ahogy körülnézett. – De nem itt! Hyung kint vár. Tudnál időt szakítani ránk? – a lány nagyot nyelt, mert hirtelen ideges lett Myung Soo nevét hallva, de végül beleegyezően bólintott. A fiú karon ragadta, és kihúzta az utcára, és most már hárman szinte síri csendben haladtak lefelé az utcán, míg meg nem álltak egy kisebb étterem előtt. – Ide bemegyünk! –jelentette ki.

- Te tudod miről van szó? – hajolt közelebb Myung Soo-hoz Ah Ri, aki látszólag valamin nagyon gondolkozott, mert megilletődött egy pillanatra a közelségétől.

- Nem. De azt mondta ketten is kellünk hozzá, hogy mindent időben el tudjon intézni. – rántotta meg a vállát. – Nagyon csinos vagy ma. – Nézett végig a lányon csodálattal. Ugyan is a mai nap folyamán ez volt az első alkalom, hogy látták egymást. Reggel a fiúnak be kellett mennie apjához a céghez, hogy munkába állhasson a következő héten. Megint.

- Köszönöm, te sem panaszkodhatsz! – pirult el. A fiún fekete öltönyt viselt ugyan ilyen színű nyakkendővel és fehér inggel. – Ez az egész nagyon érdekesnek tűnik. – A Jégherceg csak mosolygott, hisz egyetlen szót sem tudott volna kinyögni. Szinte egymáshoz öltöztek, úgy, hogy nem is találkoztak reggel, vagy megbeszélték volna.

- Passzol a ruhánk. – nyögte ki végül féloldalas mosolyal.

- Úgy fest. – Miért tűnt úgy, hogy Ah Ri sokkal lazábban kezeli a találkozást, mint ő? Miért feszélt egyáltalán? Ó, hát persze! Az miatt a furcsa beszélgetés miatt, amit Hyung Seok-kal folytatott nemrégiben.

- PALE! – kiáltott rájuk bentről a harmadik, amitől mindketten elpirultak, s gyorsan leültek a másik két üres székre. – Nagyon feszült vagyok mostanában srácok!

- Mi a baj? – akasztotta fel táskáját a szék támlájára miközben feltette a kérdést.

- Baj az nincs, csak épp… egy nagydologra határoztam el magam. – vett egy mély levegőt. – Nemrég Seo Hee és Én megismerkedtünk egymás szüleivel… és amikor ezt az időt töltöttük a szülőkkel… - kirándultunk, mert mind a négyen odáig vannak a természetért – arra gondoltam, hogy ez számomra tökéletes. Családi programokat szervezni a szerelmemmel…

- Lehetséges, hogy te most… - húzta össze szemöldökét Ah Ri.

- Szeretném, ha segítenétek megszervezni a lánykérést! – hadarta le végül egy szuszra. – Már legalább fél éve gondolkodom rajta, hogy mit is kéne csinálnom, és egy fantasztikus ötletem támadt, amit nagyon szeretném, ha segítenétek megvalósítani!

- Lánykérés? – döbbent meg Myung Soo ls Ah Ri egyszerre. Egy pillanatra az étteremben ülők rájuk szegezték a tekintetüket, néhányan mosolyogtak is, de aztán visszafordultak a saját asztalukhoz.

- Igen! – határozottabb még sosem volt

- Nem gondolod, hogy egy kicsit elsieted?

- Elsietni? Akkor sietném el, ha az első nap megkértem volna a kezét. Majdnem három éve vagyunk együtt, és nem hiszem, hogy ez valaha is másképp lesz a jövőben. Vele akarom leélni az életem, Hyung. Ha le akarsz beszélni róla, akkor felejtsd el! – rázta a fejét makacsul.

- Én segítek. – mosolyodott el Ah Ri boldogan. – Minden egyes pillanatban, amikor látlak titeket, arra gondolok, hogy a ti szerelmeteket a Mennyben rendelték el. Nincs is kétség afelől, hogy ezt támogatni tudom. Mindkettőtöknek botrányos múltja van párkapcsolatot illetően, hogy összetartoztok. – harapott bele az egyik pizza-szeletbe, amit épp most hozott ki a pincér. Annyi ideig álltak volna kint egymást fürkészve, hogy Hyung Seok közben rendelt is? Megdöbbentő.

- Én is segítek. – egyezett bele egy sóhajjal Myung Soo. – Szóval mi az ötleted?

Nagyon is érdekelte a dolog, hiszen, amíg ezt közösen kell csinálnia Ah Ri-val vele lehet. Mi lehetne a probléma?

- Szóval arra gondoltam… - kezdett bele a magyarázatba.

- Ez elég jól hangzik… - bólogatott Ah Ri. Az ötlet lenyűgözte őt, nem is kétséges, az arcára volt írva. – Mikor kezdünk?

- Holnap reggel nyolckor! Nem szabad, hogy megsejtse, mindent titokban kell csinálnunk. Okay?

- OKAY! – az asztal fölé emelték kezüket. – HWAITING! – kiáltották a magasba. Érdekes hét elé néznek.

35. Fejezet - Kínos pillanatok, és nagy igazságok!

Van egy nagyon igaz mondás az édesanyjától, ami most Myung Soo agyába hasított, ahogy „régi-új” szobájában Ah Ri vállát átkarolva feküdt az ágyban.

„Vannak idők, amikor túl gyorsan akarsz mászni, s ilyenkor zuhansz a legmélyebbre” – hogy is felejthette el ezt? Hisz ez tanította meg rá, hogy legyen türelmes.

De miért van az, hogy amikor a felépített személyiségére gondol, és arra, hogy Ah Ri mit hoz ki belőle, valahogy mindig megdőlnek az elméletei. Valahogy mindig máshogy cselekszik, mint ahogy azt máskor szokta. Sokkal őrültebb, érzelmesebb, ragaszkodóbb, veszélyesebb, és szenvedélyesebb, mint előtte bármikor.

Amikor találkozott a múltjában más lányokkal, nem érzett semmi mást, csakhogy a szíve egyre fagyosabb és fagyosabb lesz, de aztán egyetlen érintés Ah Ri-tól és márel is veszett. Mégis hogy tudná kijelenteni, hogy tud enélkül élni, amikor életet ad neki? Amikor ő az egyetlen, aki tényleg érezteti vele, hogy az életet megéri élni – még a sok fájdalom mellett, amit egymásnak okoztak ezek alatt az évek alatt, mégis úgy gondolja, hogy a lány mellett a helye.

Csak éppen hogy fogja ezt a hibát helyrehozni? Hisz most találkoztak egymással először Amerika óta, és mi az első, ami történik? Hagyja, hogy a vágyak eluralkodjanak rajta, és ráadásul az egész szituáció még számára is úgy jön le – nem még ha elmondja Hyung Seok-nak – hogy kihasználta a lány szomorúságát.

Egyértelmű, hogy erre nemet kellett volna mondania, gentlemannek kellett volna lennie, és miután már összebarátkoztak… De persze volt olyan ostoba, hogy ez az aprócska kis gondolat kicsusszant az elemzett adatok közül mielőtt jobban belemerültek volna az aktusba.

Nem mintha olyan sokat mérlegelt volna, miután Ah Ri szinte könyörgött neki azokkal a hatalmas mogyoró szemekkel, hogy tegyék meg.

- Mindenki követ el hibákat, ugye? – suttogta a mellette fekvő lány fülébe, aki most kicsit megráncolta a szemöldökét, és még jobban hozzábújt, egyértelmű jelzést adva ezzel a fiúnak, hogy még közel sem szeretne felkelni.

A tudatalatti egy nagyon kényes dolog – furcsa jelzéseket ad, furcsa tettekre késztet, és még csak bűntudatot sem érezted veled. persze ez csak a tudatalatti éned. A többi csak akkor lép működésbe, amikor más ösztönszerűen cselekedtél, és már elkésett. Miért csak később jön a bűntudat?

Órák teltek el, és Myung Soo agya teljesen kikapcsolt. Már nem akart figyelni a nemtetsző jelekre a testében, nem akart azon gondolkodni, hogy mi lesz, ha a lány – akit nyugodt szívvel hívhat élete szerelmének – felébred. Egyszerűen csak hallgatta a nyugodt szuszogást, és figyelte, ahogy az álom hatására az arcizmok néha-néha megremegnek. Mit fog tenni, amikor felébred Ah Ri? Alvást színlel, és vár mit tesz a lány először.

Ah Ri a napsugarak zavaró fényére ébredt fel, ami majd kisütötte a szemét. nem gondolkodott sokat, arcát a mellette fekvő nyakához szorította, hogy kissé legyen ideje a szemének magához térnie. Valamilyen furcsa oknál fogva nagyon nyugodtak, kiegyensúlyozottnak érezte magát.

Egészen addig még el nem gondolkodott azon, hogy vajon ki a fene az, aki mellette fekszik, mivel egyértelműen nem lehet Baekhyun, aki nemrég szakított vele. de akkor ki?

Újra kinyitotta szemét, és ezúttal meg is erőltette annyira, hogy a szeme hozzászokjon a fényhez. tehát tökéletes lett a rálátása Myung Soo békésen szundikáló arcára. Valamilyen furcsa oknál fogva a nyugodtság, és a béke nem hagyta magára. Halvány, de annál boldogabb mosoly kúszott ajkaira miközben kisimította a Jégherceg arcából a rakoncátlan barna tincseket.

Közelebb bújt és tenyerét a fiú mellkasára helyezte így érezhette, hogy milyen gyorsan ver most a szíve. Játszhatta volna a naivat, de semmi kedve nem volt hozzá – abból már rég kinőtt, elvégre sosem volt az a tipikus emberi fajta.

- Myung Soo. – szólította meg halkan, rekedtes hangja megremegtette az említett füleit. „Persze, hogy ébren vagy…” – Nyugodtan nyisd ki a szemed… nem foglak leszúrni, vagy kiabálni, vagy kiakadni.

- Kínosnak érzem ezt az egész szituációt.- fújta ki a levegőt a fiú. – Nem akartam, hogy ez így történjen.

- Én sem, de mit tehetnénk? A szívünk általában előbb cselekszik, mint az ahogy az agyunk gondolkodni kezdene. – felült, és gyorsan öltözködni kezdett.

- Eddig annyira ellenszenves voltál, most pedig… - nyitotta végre ki nagy csoki-barna szemeit, s meredt egyenesen a másik hasonló íriszeibe.

- Sokan szúrnak, amikor félnek. – harapott rá Ah Ri az alsó ajkára.

- Félnek? Mitől féltél?

- Tőled! – emelte meg hangját miközben közelebb hajolt, hogy nyomatékosítsa állítását.

- Miért kellett volna ilyet tenned? Sosem bántottalak. – pislogott értetlenségét kifejezve, s ülő helyzetbe tornázta magát. Körülnézett most először, amióta csak ébren van, s „régi-új” szobáját vélte felismerni. „Hogy lehet, hogy még mindig az én illatom van itt?”

- Érzelmileg nagyon is Myung Soo… - csak ennyit mondott, és kisétált a szobából. Nem hitte el, hogy tényleg lefeküdt ex-barátjával.

Ahogy az emlékek elő-elő törtek az elmúlt estéről csak elpirulni és mosolyogni tudott. Az éjszaka olyan szenvedélyes volt, hogy azon is meglepődött, hogy egyáltalán nagy részben belőle áradt a vágy. De nem mintha a barnát félteni kellett volna. „Azt hiszem erre az estére mindketten két évet vártunk.”

Fogmosás közben egész idő alatt azon kattogott az agya, hogy hogyan úszhatná meg a kérdéseket, amit majd Myung Soo fel fog tenni neki, de az igazat megvallva arra a következtetésre jutott, hogyha hamarabb túl van rajta, akkor kisebb sérülésekkel fogja megúszni – ha ez egyáltalán lehetséges.

Felhúzta a kényelmes ruháját, ami furcsa mód teljesen feketének bizonyult, és kisétált a fürdőszobából. Nagyon jól tudta, hogy hol találja majd a fiút, hiszen mindig a reggeli volt neki az első. Ha nem tömte tele a hasát, akkor nem is ment sehová.

- Remélem nem baj, hogy felhasználok pár dolgot a hűtőből.

- Ez mindig is így volt… miért zavarna? – mosolygott, aztán végigmérte a fiút. Csak egy melegítő rövidnadrág és egy trikó volt rajta. A reggeli kócos hajával pedig a látvány maga volt egy isteni jelenség; mintha azt harsogná számára: gyere és harapj belém.

Erre a perverz gondolatra azonban fülig pirult. Myung Soo pedig zsebre tett kézzel mérte végig.

- Igen, így volt. – dőlt neki a mosogatónak, miközben tekintetét Ah Ri-ról a készülő rántottára függesztette. – De a dolgok megváltoztak mostanra, és ezt te is tudod.

- Tényleg ilyen korán el akarod kezdeni ezt a beszélgetést? – hajtotta le a fejét zavartan. Nem akart belemenni ebbe az egészbe, de előbb utóbb úgy is túl kell esniük rajta.

- Tudom, hogy idősebb vagyok nálad egy évvel, de ez még nem jelenti azt, hogy érettebb is. Nagyon jól tudod, hogy ezen túl fogunk esni, csak húzni akarod az időt. De minek? Két évünk volt rá, hogy húzzuk.

- És az mégis kinek a hibája? – nézett bele szúrósan a csoki-barna szemekbe. Most már aztán tényleg nincs visszaút.

- Egyértelmű, hogy az enyém. Ezt nagyon jól tudom, de volt rá két évem, hogy végig gondoljam, és nagyon hamar rájöttem, hogy egy idióta voltam. Nem minden sarkon találni egy irányításmániás, kissé őrült, sérült személyiséget, aki még el is visel engem.

- Tessék? Én nem vagyok ilyen! Ha nagy része igaz is, akkor a sérült az biztos, hogy nem! – úgy beszélt, mint egy durcás kisgyerek, amitől a fiúnak mosoly kúszott ajkaira.

- Az a személy akit most leírtam, te vagy Ah Ri. Próbálhatod tagadni, próbálhatod elfedni, de ez vagy te. Egy sérült ember. Valaki, aki fél attól, hogy egyedül van, de attól is,  hogy be kell engednie valakit a szívébe. A magány irányítja az életedet, akárcsak az enyémet. Nagyon szépen sikerült elrejtened Baek Hyun elöl, hisz nem is tudta, hogy valójában mennyire egyedül vagy mellette, de én láttam. Ott van a szemedben az az aprócska kis szokta, amit minden reggel látok, amikor tükörbe nézek; amit csak az láthat, aki ugyan olyan, mint te. Sajnálom, de nekem nem tudsz hazudni… ismerlek téged.

- Elnézést, de mégis mikor sikerült megismerned? Abban az egy hónapban? Ugyan kérlek!

- Az irónia nem vezet előnyhöz. Főleg nem ebben. Előtte heteket töltöttünk együtt. Több időm volt, mint egy hónap. Legalább kettő. – mosolyodott el gúnyosan. – De nem az idő a lényeg… hanem az érzés. Már az első megnyilvánulásodtól kezdve, olyan érzésem volt, mintha már ismerlek; mintha már mindent tudnék…

- Ugyan kérlek! Nem egy dorama főszereplői vagyunk Myung Soo, és én sem vagyok már annyira naiv, hogy ezt elhiggyem. – hangja nyugodt volt, de a mély jelentése annál inkább hasogatta a fiú szívét.

- A bizalom megtört… ezt akarod mondani igaz? – húzta el a száját. – A legtöbb, amit tenni tudok, hogy elmondom újra és újra, aztán pedig bebizonyítom, hogy igaz.

- Mit? – a tény, hogy a Jégherceg elindult felé kicsit meghökkentette, ezért megpróbált felállni, de a mozdulat felénél már a fülébe suttogta a szavakat.

- Mindennél, és mindenkinél jobban szeretlek! – Ah Ri tekintetét a csoki-barnába mélyesztette, s megint előjött az a furcsa érzés a gyomrában, amely Baek-nél sosem; térde remegni kezdett, s megakadt a torkán a szó.

- Ne! Ezt ne! – tért magához néhány másodperc után, ami egy örökkévalóságnak tűnt. – Ezt nem akarom hallani, mert hazugság! – gyűltek könnyek a szemébe.

- Ezt értetted alatta? A félelem alatt? Hogy ez egy hazugság?

- Nem! – állt fel, így odébb tudta lökni a pizsamás Myung Soot, így egy kis levegőhöz juthatott.

- Akkor mit? – ragadt meg a csuklóját, hisz már majdnem elrohant a válaszok elöl. – Én mindig őszinte vagyok veled Ah Ri, az első perctől hogy újra találkoztunk, de te hárítasz, és/vagy kitérsz a válaszok elől. Hallani akarom az okokat. Az igaziakat! – hazudhatta volna, hogy nem fáj neki ez az egész, de a tény, hogy a lány nem őszinte és nem is akar az lenni vele, amikor ő mindent megtesz, hogy rendbe hozza a hibáit… maga volt a pokol számára.

- Az igaziakat? Hah! – Ah Ri hangulata egy pillanat alatt változott át sértettből fölényesre és szúrósra. Valamiért ez a személyisége is megdobogtatta a másik szívét. Egyszerűen csak mindent szeretett benne. – Tudod mi az igazság? Az, hogy már attól remegni kezd a térdem, s görbe szorul a gyomrom, ha csak meglátlak az utca túloldalán. Mégis, hogyan tudnám megvédeni így a büszkeségem? Veled szemben tehetetlen vagyok, és ez olyan mintha lemondanék a saját életemről! Minden pillanatban, amit veled töltök egyre gyengébb leszek, és egyre közelebb leszek hozzá, hogy feladjam Myung Soo! Egyre közelebb löksz az igazsághoz!

- Mi az? – lépett közelebb a lányhoz, s maga felé fordította. A szemébe akart nézni, amikor kimondja; látni akarta a változást.

- Hogy sosem utáltalak, és sosem foglak. Hogy mindig is… - de elhallgatott.

- Ah Ri… muszáj hallanom! Mond ki! – fogta könyörgőre, amikor úgy látszott már nem lesz folytatás. – Ha most kimondod, nem fogom feladni. Újra elérem, hogy bízz bennem! Csak mond ki! – gyűltek könnyek a szemébe. Egész életében elfojtotta az érzelmeit, hogy senki se láthassa, de amikor a lányról van szó – természetesen ahogy az a regényekben is meg van írva – minden hiába. Elveszik, mint egy bárány a mezőn.

- Mindig is… - nyelt egy nagyot. Itt a vége, ugye? Nincs más választása, hisz a fiú már úgy is tudja. – Szerettelek. – Ah Ri olyan reakciót kapott, amire a legkevésbé sem számított

.- Köszönöm. – sóhajtotta Myung Soo miközben megölelte a lányt. – Minden olyan lesz, mint régen… mindent rendbe fogok hozni. – bújt hozzá még szorosabban.

- Azt hiszed, hogy ez csak egy emberes meló? – fonta a fiú dereka köré karjait. Visszaölelt.