21. Fejezet

Hevesen dobogó szív, görcs a gyomorban, nyugtalan percek. Ezek jelzik, hogy valami fontos előtt állunk.

Ah Ri amióta csak felszállt a repülőre úgy érzi valami nincs rendben. Semmi rosszra nem szeretett volna gondolni, de az alatt a 19 óra alatt már tényleg minden az eszébe jutott. Attól kezdve, hogy törlik a gépet, addig még végül lezuhan, de még sem ez volt a legrosszabb forgatókönyv, ami csak történhetett vele. De még várnia kellett a katasztrófa robbanásásig...

- Figyelj csak, szívem! – kulcsolta össze ujjaikat Baekhyun. – Egy nagyon pöpec kis apartmant béreltem ki erre a három hónapra. – mosolygott rá, amint beléptek a lépcsőházba. Bőröndjeikkel megmászták a négy emeletet – Baekhyun hősiesen cipelte mindkettőt egészen a harmadikig, de aztán le kellett ülnie, mert nagyon nehezek voltak a csomagok. – Milyen pasi vagyok én? Még a negyedikre se tudom felcipelni ezeket?

- Milyen pasi vagy? – ült le mellé a lány mosolyogva. – Hát az enyém! Ennél több nem is kell. – nyomott egy nagy bátorító puszit a csalódott fiúnak, aki ettől szinte új erőre kapott, s felcipelte a holmikat még egy emeletet.

- Ez az! Igazi férfi vagyok! – bokszolt a levegőbe diadalittasan a fotós. „Hát persze, hogy az vagy!” –mosolygott saját gondolatán a lány, s lenyomta a kilincset; belépett a helyiségbe és a szája tátva maradt a látványtól. A modern keveredett az antik stílussal pont, ahogy azt Ah Ri szerette.

- Ezt meg…

- Az egyik fotós körbenézett pár helyen, és én ezt választottam, mert tudtam, hogy imádnád. – hagyta az ajtóban a bőröndöket, és ő is barátnője mellé sétált.

- Mennyi az a pár? Ugye nem sok? – kapta szája elé kezét.

- Öhm… hát, csak pár. – ezzel lezártak is tekintették a témát, hisz Ah Ri tudta, hogy valószínűleg rengeteg apartmanról, és lakásról van szó. Biztosan az idegeire ment barátja a fotós munkatársának a folytonos nemleges válaszokkal. - Akkor… nem vagy éhes? – lengette meg kulcsait a lány szeme előtt.

- De! Menjünk! – csillantak meg szemei, és már rohant is az ajtó felé. – Mindig is akartam igazi amerikai palacsintát enni! – ugrált le lépcsőfokonként, akár egy kisgyerek.

- Hát ez nagyon fincsi! – ízlelgette nagy mosollyal arcán az íncsiklandozó falatokat. – Már csak ezért is megérte ide jönni!

- Csak ezért? Azért nem, hogy velem töltsd az egész nyarat? – durcizott be azonnal Baekhyun, amin Ah Ri jót kuncogott.

- Az természetes! Miért kéne mondanom? Szeretek veled lenni. – simított végig karján, s látta, ahogy ujjbegyei után libabőrös lesz, s ettől ismét mosolyognia kellett. Ilyen erős érzelmeket kiváltani valakiből egy év után is… nagyon boldoggá tudja tenni az embert.

- Ne-nem kell mondanod… - nevetett zavartan Baekhyun, és kissé el is pirult. Mintha még soha nem feküdtek volna le egymással… - Maradj távol tőlem! – mutatott rá a lányra. – A munkára kell koncentrálnom holnaptól egy hétig! –tette karba kezeit.

- Kész vagy? – húzta fel egyik szemöldökét a lány, s hátradőlt a székén. – Úgy sem fogod kibírni… - féloldalas mosollyal ajándékozta meg barátját, akit ettől kirázott a hideg.

- ÁH! Ne csináld! – simogatta karjait, miközben összekuporodott a széken. – Meg fogok őrülni… - rázta fejét miközben a „megőrülök” szót hajtogatta, mintha szellemet látott volna. Ezeken a cselekedeteken Ah Ri mindig is jót nevetett, hisz tudta, hogy barátja nem húzza sokáig, mert annak ellenére, hogy bizonyos dolgokban nagyon is türelmes szokott lenni, abban, hogy vele töltsön egy kis időt egyáltalán nem. Ez mindenhogy értendő. A lány olyan könnyen lázba tudja hozni őt, mintha cukorkát adna egy gyereknek, aki már évek óta nem volt édesség közelében.  Viszont azt is tudja, hogy bár nehezen áll ellen neki, ha fotózásról van szó, akkor teljesen ki tud kapcsolni, és csak arra fókuszálni. Ezért is volt büszke rá annyira. Senkit sem látott még, aki ennyire komolyan vette volna a dolgát. „Még Myung… ne! Nem gondolhatsz rá! Különben is… ő utálta a munkáját!” – megrázta a fejét, mert nem hitte el, hogy így a semmiből eszébe jutott a Jégherceg. Nem is sejtette, hogy a gondolataiban szereplő alak épp öltönyben, nyakkendőt igazgatva rohant el mellette egyenesen a munkahelyére, ahonnan már elkésett.

- Mennünk kéne! Még be kell ugranom az ideiglenes stúdiómba… tudod ki lesz a modellem a nyáron? – Baekhyun annyira belemerült a magyarázatba, hogy észre sem vette merrefelé tartanak, csak akkor amikor már késő volt. A focipálya közepén állva érezték meg a locsolóból áradó hideg víz nem épp kellemes hatásait. Ah Ri felsikoltott, Baekhyun pedig felkapta őt, és rohanni kezdett vele a park felé, ahol már nem kell hideg-zuhanyt venniük.

Mivel L.A-ben mindig süt a nap, nem volt miért aggódniuk, folytatják útjukat vizes hajjal, és nedves ruhákkal, természetesen a nemrég történteken nevetve. Ha ez nem lett volna elég a fiú még egyszer félre is nyelte az üdítőjét, amitől kis híján megfulladt.

- Ez egy nagyon eseménydús két hét volt! –léptek be egy kisebb kávézóba, azonban arcáról lehervadt a mosoly, amikor megérezte a helyiségben terjengő illatokat.

- Mi a baj? – aggodalmaskodott rögtön barátja, aki nem értette mi történt hirtelen.

- Olyan az illata, mint az én kávézómnak… - hajtotta le fejét kissé szomorúan. Kezdett honvágya lenni, hiányzott neki Seo Hee, és Hyung Seok is – hiába akart távol maradni attól a fiútól, mert ő Myung Soo legjobb barátja annyira elragadó a személyisége, hogy nem tudta nem megkedvelni. –Hah, el sem hiszem, hogy már két hete itt vagyunk! – huppant le az egyik ablak melletti asztalhoz.

- Ugye? Olyan gyorsan repül az idő. Képzeld… az egyik fotós haverom…

- Oh, most már a haverod? – emelgette szemöldökét Ah Ri bohókásan.

- Igen, az! – mosolyodott el a fiú. – Azt mondta, hogy ma fellépnek a haverjai az egyik bárban, és elmehetnénk. Azt mondta, hogy nagyon szép vagy, és mindenki előtt kérkednem kéne veled.

- És te kérkedni fogsz? – hökkent meg egy kicsit a másik.

- Nem! Miért akarnám, hogy ők is beléd szeressenek? Akkor sok vetélytársam lenne! De viszont tudom, hogy szereted az ilyeneket, úgyhogy elmehetünk, ha gondolod. – A lány nem hitt a fülének. Hogy tarthatja mindig azt szem előtt, hogy ő mit akar? Miért nem azt mondja, hogy „Én akarok menni, légyszi menjünk!”

- Baekhyun-ah… miért nem gondolsz néha magadra is?

- Ezt, hogy érted?

- Mindig az én érdekeimet nézed. Azt, hogy én mit szeretek, nekem mi tetszik, mit nem akarok… miért nem azt nézed egyszer, hogy te mit akarsz?

- Ez egyszerű… mert én boldoggá akarlak tenni téged! – vakargatta halántékát zavartan. – Legalább a közelében lehess annak a boldogságnak, amit te adsz nekem.

- Én nagyon boldog vagyok, nem kell folyton…

- Te vagy a legszebb ajándék, amit valaha kaptam, és… lehet, hogy egyszer majd azt mondod, hogy… nem akarod tovább folytatni, bár ebbe még bele se mertem gondolni. Akkor arra az időre szeretnék emlékezni, amikor mosolyogni látlak… és ha azt csináljuk, amit te szeretsz, akkor mindig mosolyogsz.

- Ha fotózni látlak, akkor is mosolygom. Ha focizol, akkor is… mert azokat a dolgokat is szeretem, amiket te csinálsz… nem kell mindig engem tartanod szem előtt. – szólalt meg kedvesen, majd megfogta barátja kézfejét. – Ha nem akarsz menni, mert fáradt vagy… mond nyugodtan!

- Nem. Menni akarok! – rázta a fejét, mint egy kisgyerek.

- Akkor menjünk! – nyújtotta tenyerét a magasba, amibe a bociszemű bele is csapott.

Myung Soo és Matt fáradtan sétált egymás mellett a forgalmas utcán.

- Milyen élet ez? – sóhajtott fel a Jégherceg. – Az életkedvemet is elveszi ez a sok unalmas meeting… - lazította ki nyakkendőjét, majd újra zsebre vágta kezét, s az égre emelte tekintetét.

- Tudom miről beszélsz… hah, annyira jó, hogy a bandával el tudunk szabadulni egy kicsit a hétköznapokból. Már tuti bekattantam volna. Áh, nézd már! Milyen dögös az az ázsiai csaj… nem szeded fel? – mutatott az utca túloldalára a gitáros.

- Hol? – kutatott a tömegben, s amikor tekintete végre megakadt a célponton, szíve hatalmasat dobbant, s úgy érezte a világ megszűnt körülötte, ő pedig csak lebeg a semmibe. Döbbent tekintetét látva Matt azonnal rá is kérdezett, hogy mi a baja. – Ah Ri… - nyögte ki végre a nevet, amit az a furcsa szorító érzés a torkában eddig nem hagyott kimondani.

- Mi? Hol?- Azonban Myung Soo már agyban teljesen máshol járt. Matthez vágta a táskáját, és átrohant az úton. Az sem érdekelte, hogy épp csúcsforgalom van, mert mindenki megy haza a munkából, ő csak rohant. Rohant egy olyan ábránd után, amit talán nem is látott jól, de nem érdekelte. Meg kell győződnie róla, hogy tévedett, de mi lesz, ha nem? Mi lesz, ha még is Ah Ri az? Akkor mit kéne tennie? Szíve eszeveszett dobogása tudat alatt küldte neki az információkat: utol kell érnie, mert ő az, aki után két éve vágyódik, akit még nem sikerült kivernie a fejéből, és nem is akarja.

- Az ott nem Myung Soo? – sétált oda Brian, az egyik munkatársa. - De miért rohant át az úton?

- Ah Ri? Ezt mondta. Ő lenne az a lány? – gondolkodott hangosan Matt. – Áh, utolérte!

Myung Soo megragadta az előtte sétáló lány csuklóját, és maga felé fordította. A hirtelen jött lendülettől a kávé kiesett a kezéből, ő maga pedig a fiú mellkasának csapódott. Annyira kellemetlen lett volna ez a szituáció, ha nem a megfelelő személlyel történik, de amint tekintetük találkozott pontosan tudták, hogy kivel állnak szemben.

- Myung Soo… - suttogta Ah Ri; tekintetét a gyönyörű fekete szemekbe fúrta, s szíve dupla ritmussal kezdett el verni.

- Ah Ri! – nem érdekelte, hogy ő volt az, aki elment, nem érdekelte, hogy megbántotta a lány, nem érdekelte, hogy magára hagyta, hallgatott a szívére, és olyan szorosan ölelte magához, mint még soha. – Hiányoztál! - kúszott mosoly az arcára.