19. Fejezet

Még egy évvel később...

Ki hinné, hogy pont az hiányolja a másikat jobban, s képtelen továbblépni, aki eddig mindig csak egy éjszakára fogadta el egy lány közeledését? A gyakorlatilag eddig érzelmi sivárságba szenvedő Myung Soo a poklok poklát élte meg az Amerikában töltött két év alatt. Minden apró dolog Ah Ri-ra emlékeztette őt, s rájött, hogy elkövette élete legnagyobb hibáját, amikor otthagyta a őt. Hisz abban az egy hónapban boldog volt.

- Emlékszem, egyik nap azt mondtam neki, lehet, hogy a jövőben ő lesz a családom, és aztán a következő pillatanban leléptem. – dőlt el a kanapén egy nagy sóhajjal. Egyre többször fordult elő, hogy maga alatt volt, de Matt mindig mellette állt, és meghallgatta őt, hisz szerette volna megismerni barátja múltját. – Még mindig ő az egyetlen, akivel el tudom képzelni a jövőm. Bocs, hogy összetörtem a húgod szívét, de kellett egy kis idő, hogy erre rájöjjek.

- Nem baj, majd kiheveri. Jövő héten már másik pasi karjaiba bújik, nem kell aggódnod miatta. A helyedben én saját magam miatt aggódnék… - emelte fel söröskorsóját a srác. – Egyre többször vagy depis, egy lányra sem nézel, és folyton róla beszélsz. Szerinted ez rendben van?

- Dehogy van rendben! Azt hittem, hogy könnyebb lesz. Megbirkóztam a múltammal, és a jövőmmel is. Akkor a jelenemmel miért nem tudok? –túrt bele hajába idegesen.

- Talán azért, mert az „Ah Ri fejezetet” még nem zártad le. Nem akarod őt elengedni, és ezt te is pontosan tudod. – rakta barátja vállára kezét a kékszemű gitáros. – A kérdés csak annyi… mi a fészkes fenét keresel még itt?

- Nem mehetek vissza! Nem tudnék a szemébe nézni. – hajtotta le fejét. Úgy érezte Mattben igazi barátra lelt, bár nem azért jött az Államokba. Amikor elmennek egy-egy úgymond „kanbulira” mindig eszébe jut, hogy milyen jó lenne, ha Hyung Seok is velük lehetne; akkor sokkal jobban érezné magát. Hiányzott neki a lüke barátja.

- Nem mehetsz? Ki tiltotta meg? – emelte meg szemöldökét hitetlenül a másik. – Az apád azt mondta, hogy bármikor áthelyeztetheted magad Koreába, és az a Hyung… Hyung valaki is biztos szívesen látna! Ha ennyire haza akarsz menni öreg, akkor menj! Senki nem tart vissza. – mosolygott rá bátorítóan, bár tudta, hogy ez úgy sem fog használni, amíg barátja össze nem szedi magát, és a maradék bátorságát. – Légy férfi! Kockáztass! – felállt, és magára hagyta Myung Soo-t a kétségeivel; időt ad neki a gondolkodásra, de egyet már biztosan eldöntött. Az viszont meglepetés lesz a koreai fiú számára.

-------------*-------------

Két alak sürgött-forgott a kis lakásban. Ha nem igyekeznek, könnyen lekéshetik a programjukat. A fotósfiú legjelentőségteljesebb napja volt ez, amióta csak betette a lábát az egyetemre.

- Szerinted eljönnek? – állt meg a nappali közepén a fiú. – Küldtem nekik meghívót… szerinted ott lesznek?

- Biztosan ott lesznek! – igazította meg a kissé csálén álló nyakkendőt.

- Sose támogatták a fotós álmaimat. Mi lesz, ha nem jönnek? Rajtad kívül nincs más, akit meghívtam volna… Nincsenek barátaim sem.

- Héj, nehogy leépítsd itt nekem magad! Ez egy boldog nap, és neked boldognak kell lenned! Én végig ott leszek veled. – mosolygott fel a srácra, aki azonnal levedlette szomorkás arcát.

- Diplomaosztó! – futotta körbe talárjában a lakást Ah Ri-val a karjaiban. – Annyira boldog vagyok, hogy velem jössz! Megmutatlak mindenkinek!

- Kérkedni akarsz velem? – cukkolta a lány.

- Még szép! – döntötte rá a kanapéra barátnőjét. – Nekem van a legszebb barátnőm a világon. – csókolta meg Ah Ri-t. Már épp belelendültek volna, amikor a lány eltolta magától, s azt mondta:

- Mennünk kell… - kuncogott Baekhyun fülébe. – El fogsz késni.

- Ha öt percet kések az még nem a világ vége. – nézett bele az alatta fekvő lány szemeibe, amik csillogtak a boldogságtól; mintha a sajátját látta volna. Olyan tökéletes volt a pillanat, hogy nem akart véget vetni neki, de mégis eltávolodott.  – Jó, akkor menjünk! – vágta be a szokásos durci pofiját, amit Ah Ri annyira imádott. Séta közben a fiúnak ismét megeredt a nyelve; nem mintha nem beszélt volna így is eleget. – El tudod képzelni, hogy senki nem hitte el, hogy egy és fél éve vagy a barátnőm?

- Hát… lehet, hogy túl sok jót mondtál rólam, és azt hitték kitaláltál. – nevetett fel saját viccén a lány, ám barátja egyáltalán nem volt elragadtatva a hallottaktól. Bosszút forralva maradt le egy kicsit tőle, hagyta, hogy előre menjen, majd utána futott, és derekánál fogva megragadta, a magasba emelte, majd forogni kezdett vele, mintha egy körhintán lennének. Ah Ri először sikoltott, majd végül csak nevetett, egészen addig még észre nem vették, hogy az összes egyetemista, akik a diplomájukra várnak, őket nézi. A két fiatal megigazította ruháját, majd nevetésüket visszatartva „osontak” a nekik kijelölt helyre.

Amint helyet foglaltak egymáshoz bújva nevetgéltek a cikis pillanaton.

- Néha ilyen is kell. – suttogta Ah Ri a vele szemben ülő fülébe, aki mosolyogva bólogatott. Minden csoporttársa döbbenten vette tudomásul, hogy bizony talált magának valakit a „Forever Alone” becenevet viselő csoporttársuk. Ráadásul nem is akármilyet!

- Elfelejtettem megdicsérni a ruhád. De csak mert teljesen elvarázsoltál. Olyan vagy, mint egy angyal. – Baekhyun nem nagyon szokott nyálas dolgokat mondani – ő inkább az aranyos, cuki bókok mellett tenné le a voksát -, de most muszáj volt ezt mondania. Ennél gyönyörűbbnek még soha nem látta barátnőjét. A lány pedig fehér ruhája alját igazgatva, kissé pirulva köszönte meg az imént elhangzottakat.

Ilyennek képzelem Ah Ri ruháját.

Amikor kimondták Baekhyun nevét ő nagy mosollyal az arcán sétált ki a bizonyítványáért, megköszönte, majd visszament a közönség soraiba, hogy megölelje Ah Ri-t. Ezzel is próbálta leplezni fájdalmát. Hiába küldött meghívót szüleinek, ők még sem jöttek el.

- Ne szomorkodj! – ölelte magához a csalódott fiút. Annyira szerette volna, hogy a szülei eljöjjenek, és támogassák őt ezen a jelentőségteljes napon, de ők nem voltak ott.

- Jól esett volna… - nyelt egy nagyot. Nem volt olyan ember, aki el tudta volna fojtani érzelmeit, de megpróbált erős maradni; nem akarta, hogy az őt ölelő sírni lássa; az teljesen haza vágta volna a férfi szerepét a kapcsolatban.

- Tudom. – húzta közel magához az „angyal”. – Nyugodtan add ki magadból. Nem attól férfi valaki, hogy nem sír. – suttogta a fülébe, de sejtette, hogy feleslegesen. Baekhyun akkor fogja kiadni magából a fájdalmát, amikor ő nem lesz ott. Vagyis ezt hitte… egészen addig még meg nem érezte a nyakán végigfolyó forró könnycseppeket. Ha lehetett még szorosabban ölelte át szerelmét; így próbálta enyhíteni a csalódottságát.

- Annyira gáz, hogy sírok előtted… mindenki előtt. – motyogta síros hangon.

- Szerintem nem gáz. – mondta halkan. – Tudom, hogy mennyire fáj, és örülök, hogy nem bújtál el ezzel előlem. Büszke vagyok rád, amiért megcsináltad, és amikor híres divatfotós leszel, majd ők is belátják, hogy nem álmodtál hiába. – simított végig a barna tincseken.

- Így gondolod? – húzódott el Ah Ri-tól, hogy a szemébe tudjon nézni. Vörös, könnyes tekintete találkozott a nagy, bátorítóan csillogó barna tekintettel, ami erőt adott neki. A fiú megragadta barátnője karját, és megindult a kijárat felé. Valami olyat készült elmondani, ami már nagyon rég kikívánkozott belőle, de még soha nem merte megosztani a lánnyal.

Egy eldugott kis lugas alatt álltak meg, maga felé fordította a fehérruhást, aki kicsit értetlenül meredt rá, de nem zavarta.

- Tudod, ez a kis lugas nagyon fontos számomra. – kezdett bele a mesélésbe a diplomás. – Mindig egyedül voltam az egyetem falain belül. Nem voltak barátaim, és a lányok is kerültek, mert nem volt jó hírem. Azt pletykálták, hogy drogozok. – vágott durci fejet. - Na mindegy is! Nem foglalkoztam ezekkel az alaptalan szóbeszédekkel. Azokat a magányos perceket mindig itt töltöttem. Itt ültem, amikor rádöbbentem, hogy beléd zúgtam. Ugyan itt ültem, azon a padon – mutatott a mellettük ácsorgó fehér padra, amit már kissé megviselt az idő vasfoga. – amikor felhívtál, hogy szakítottatok azzal a jeges sráccal, és pont itt határoztam el, hogy… hogy aznap, amikor először csókoltalak meg a lakásodon, meg fogom tenni, bármi is történjék, mert nem bírtam tovább csak a barátod lenni. – Ah Ri figyelmesen hallgatta a történetet, miközben a fiú füle mögé tűrte egyik kósza tincsét. – Itt dolgoztam fel a tényt, hogy a barátnőm lettél, és… itt is döntöttem el, hogy Los Angelesben töltöm a nyarat, inspirációt gyűjtve, új dolgokat tanulva. – itt a lány tekintete ijedten villant meg. „Elmegy? Ő is? Ne!” –

kiáltott fel gondolatban. – De, amint ezt eldöntöttem arra is rájöttem, hogy valószínűleg nem bírnám ki nélküled. Szóval… lehet, hogy hirtelen fog érni ez a kérdés, de… - vett nagy levegőt, majd gyorsan elhadarta. – elutaznál velem három hónapra Amerikába?

- Tessék? – pislogott nagyokat a lány. – A kávézót nem hagyhatom itt… én…

- Ah Ri, én nagyon szeretlek téged, és belehalnék, ha nem jönnél velem. – hajtotta le fejét csalódottan, hisz már sejtette mi lesz a válasz.

- Én még sosem jártam Los Angelesben. Mindent el kell kezdeni egyszer! – nevetett fel boldogan, amint hozzábújt barátjához. A fülébe suttogva tett pontot a romantikusra sikerült pillanatra. – Én is szeretlek, Baekhyun-ah! – nyomott egy hatalmas puszit az arcára, majd felpattant, és a kijárat felé sétált. A másik mellé futott, és boldogan kulcsolta össze ujjaikat. Nagy kő esett le a szívéről, és hogy Ah Ri kimondta azt a nagyon fontos szót, még inkább feldobta. Tudta, hogy barátnője nem olyan ember, aki csak úgy kijelent ilyen dolgokat. Egy és fél év után most hallotta először – pedig már azt hitte ezentúl meg kell elégednie az „én is” válasszal. Közösen léptek egyet előre…

De vajon ez a boldogság meddig fog tartani? Hisz Los Angeles olyan eseményeket tartogat számukra, amik bélyeget nyomhatnak az egész kapcsolatukra. Túl fogják élni, ha összefutnak Myung Soo-val?

Nemsokára kiderül…