25. Fejezet - Myung Soo okai

Mivel elég nagy számban Suzy nyerte a szavazást, ő lesz az új szereplő, aki nemsokára fel is bukkan. Köszi a segítséget! :))

Myung Soo töprengve járkált fel-, és le nappalijában, ahol épp egy halomnyi fotó, jegyzet és CD hevert. És, hogy mik is voltak ezek? Minden, amit ő és Matt egy hét alatt sikeresen összegyűjtöttek Baekhyun és Ah Ri kapcsolatáról.
- Ezt nem hiszem el... - túrt bele hajába idegesen, majd felkapta a telefont, és felhívta azt a valakit, akitől az információk nagy része származott. - Miért tűnik nekem ez a srác egyre inkább tökéletesnek? - sóhajtott, amint egy kedves hang szólt bele a telefonba, s ledobta magát a kanapéra. Akaratlanul is az elötte lévő képre meredt, amin Ah Ri legszebb mosolyát lathatta meg.
 - Úgy tűnik egy kicsit el vagy keseredve, Oppa. - a hang tulajdonosa hangja alapján egyértelműen mosolygott. Miért mosolyog, amikor a fiú szenved? - Mi az, amin ennyire kibuktál?
- Én... a kép, ami a születésnapján készült. Olyan boldog azzal a nyomival...

- Mi a fene? Elbizonytalanodtál? Már nem akarod visszakapni? - hökkent meg egy pillanatra a vonal túlvégén figyelmesen hallgató fél.
- Nem! Erről szó sincs! Természetesen ezt nem fogom feladni, de... igen, elbizonytalanodtam. Van nekem jogom ehhez Seo Hee-ya? Olyan boldognak tűnik... - sóhajtott egy hatalmasat, hátát megtámasztotta a kanapé támláján és a plafont kezdte el tüzetesen vizsgálni. Talán megerősítésre várt, hogy jót tesz.
- Oppa... eddig sosem kérdeztem meg az indokaidat, mert én tényleg úgy gondolom, hogy ti ketten összetartoztok, de... ezek után már tényleg szeretném tudni. Miért hagytad ott Unnie-t olyan hirtelen?
-Azt hiszem... nem tudtam szembenézni önmagammal... vagyis, akkor kezdem az elején, mert nem fogod érteni. Szóval... a középiskolai éveimben nagyon elzüllött életet éltem. A rendőrkapitány már felhívott a szülinapomon minden évben, hogy felköszöntsön. Gondolhatod, hogy mennyire sűrűn tartózkodtam ott. Mindegy is! Ez épp, hogy a lényegtelen része a storynak.
 - Mielőtt elkezdenéd... ugye tudod, hogy ez a történet eldönti majd bennem, hogy hogyan viszonyuljak hozzád? - Seo Hee hangja túlságosan is komyolan hangzott ahhoz, hogy a fiú ne nyeljen egy nagyot, de mégis igent mondott, és folytatta a történetet. Ideje végre valakinek elmondania, mi is törtent vele valójaban azokban az években, amikre egyáltalán nem büszke.
 - El kell mondanom valakinek, mert úgy érzem ez belülről öl meg engem... - sóhajtott ismét. Könyökét térdére támasztotta, s neki kezdett a történetnek. - Szóval, úgy 17 lehettem. Az életem nagy részét bulizással, balhézással, és zenéléssel töltöttem. Abban az időben így vezettem le az anyám elvesztésének fajdalmát. Egy pénteki napon, pontosabban június 18.-án beszívtunk a haverjaimmal, és benyakaltunk egy nagy üveg vodkát. Mivel én voltam a legjózanabb, a többiek azt mondták, hogy nekem kell vezetnem. Én pedig rögtön mondtam, hogy részegen nem vezetek, akkor itt éjszakázunk. Kezdő sofőr voltam... ráadásul részeg... A legjobb haverom Niel odajött hozzám, megragadta a dzsekimet, a magasba emelt, és közölte, ha nem vezetek, előveszi a kését, és gondolkodás nélkül belém vágja. Két évvel volt idősebb nálam, és tudtam, hogy komolyan gondolja. Nem egyszer voltak ebből rendőrségi ügyei. Mivel megijedtem, fogtam magam, és beültem a kormányhoz. Niel megveregette a vállam, hogy "erről van szó Myung Soo-ya", aztán rámparancsolt, hogy indítsak, és menjünk végre haza. Hajnali kettő volt, esett az eső, az utak csúsztak, és alig lehetett látni valamit. Már akkor tudtam, hogy nem kéne itt lennem, amikor beindítottam a motort, és elkapott valami rossz érzés. Nagy levegőt vettem, és próbáltam lassan menni, az útra koncentrálni, de akkor az egyik arra az éjszakára szerzett haver, rálépett a gázra... minden olyan gyorsan történt. Kerékcsikorgás, sikolyok, aztán pedig éreztem, ahogy a kocsi nekicsapódik egy oszlopnak. Annyira fájni kezdett a fejem, hogy vegül elájultam. Mikor magamhoz tértem, apám testőrei vigyáztak rám egy kórházban, mert... Niel bátyja halálosan megfenyegetett, hogy meg fog ölni, amiért elvettem tőle az öccsét. - tartott egy kis szünetet, hogy össze tudja szedni a gondolatait. A vonal másik végén csend volt, de tudta, hogy a lány figyel rá. - Nem is értettem... mit tettem? Hogy tudtam volna elvenni tőle? Teljesen abszurd. Aztán apám bejött a kórterembe, leült a székre, és bár homályosan láttam, és szédültem is... tudtam, hogy nincs jókedvében. "Fiam, emlékszel rá, mi történt?" Még mindig hallom, ahogy ezt mondja. Akkor szólított előszőr a fiának, de bárcsak ne hívott volna így... Elmondta, hogy autóbalesetem volt, és hogy... az oszlop, aminek neki mentünk, Niel oldalába csapódott bele és, hogy mire a mentők kiértek már halott volt.
 - Te jó ég... - suttogta Seo Hee.
 - Én okoztam a halálát... de itt sajnos még nem ér véget. Ez is elég ok, hogy önsanyargatásba kezdjek, de ezután még történt egy sokkal súlyosabb dolog is... Kiengedtek a kórházból, újra járhattam iskolaba. Azt hittem, hogy ez jó lesz, de... mindenki engem hibáztatott, hirtelen a népszerű srácból egy magányos farkas lettem, aki ráadásul a saját démonjait is próbalja leküzdeni. Pszichológushoz is jártam, amit gáz bevallanni, de így volt. Aztán egyik nap... lekéstem a buszt, így várnom kellett volna fél órát még jön a következő, addig meg haza is érhetem volna akár, szóval gyalog indultam útnak. Amikor elhaladtam egy sikátor mellett, valaki berántott, és körülvett engem legalább 4 alvilági fickó és Niel bátyja... tudtam, hogy ott fogok egy büdös, koszos lyukban meghalni, de aztán valami történt... mintha egy belső erő szabadult volna fel bennem, ami nem hagyta, hogy feladjam... viszont ez azt eredményezte, hogy... aznap még valaki meghalt miattam. Az egyik maffia tag, rosszul esett, beverte a fejét, és meghalt. Két ember halála szárad a lelkemen. Bár a biróság úgy határozott, hogy önvédelem volt...mégiscsak meghalt, és az égész miattam történt. Egyszerűen a mai napig nem tudok szembenézni ezekkel a dolgokkal... még mindig úgy érzem, hogy nincs jogom a boldogsághoz, és... - nyelt egy nagyot. Megpróbalta legyűrni a könnyeit, ami nagyjából sikerült is. - Huh... Szóval, amikor Ah Rival voltam... tényleg boldognak éreztem magam... elkezdtem belülről felemészteni magam, jött a bűntudat, a depresszió és végül elmenekültem, mint valami gyáva nyúl... annyira szánalmas, amit tettem, de...

 - Oppa, úgy gondolom, hogy te egy nagyon önző ember vagy! -Ez volt az, amire a Jégherceg számított. Tudta magáról, hogy az, de most szüksége is volt arra, hogy valaki az arcába dörgölje, és utálja úgy, ahogy ő gyűlöli saját magát. Azonban a folytatás nagyon is meglepte. - Viszont úgy gondolom, hogy amit tettél nem a te hibád. Mindkettő baleset volt, ettől nem leszel rosszabb ember, csak épp van valami a múltadban, amit nem tudsz hová tenni. Nézd, Ah Ri... ezt nem nekem kéne elmondanom, de... 17 évesen, annyira depressziós volt, hogy... nem egyszer próbált véget vetni az életének. Elvesztette a nagymamájat, ő volt az egyetlen ember, aki tényleg szerette őt. Nem tudta feldolgozni. Saját magát bántotta, aztán az egyik nap felkelt, azt mondtam hogy nem akar tovább így élni, megmondta a szüleinek, hogy többet nem csinálja azt, amit akarnak, és nem hajlandó tovább ott élni velük egy olyan környezetben, ahol érzi, hogy megvetik, amiért sosem tudna olyan lenni, amilyet ők akarnak. Fogta a cuccát, és életében előszőr hozta meg a saját döntését. Az emberek képesek továbblépni, ha akarnak, Oppa! Mindenki képes felállni... de te meg sem próbáltad, eddig egyszerűen elmenekültél, mint egy gyáva nyúl. Ez tesz téged igazán szánalmassá, tudod?

- Tudom, hogy így van, akkor gondolom a továbbiakban, nem számíthatok a segítségedre...
- Eddig! - hangsúlyozta ki. - De az, ahogy megpróbálsz Ah Riért küzdeni, valahogy lenyűgöz engem.
- Akkor...
- Teljes mértékben amondó vagyok, hogy nektek együtt kell lennetek. Oké! Nem mondom, hogy Baekhyun nem teszi őt boldoggá, de a csillogás a szemében sosem lesz ugyan olyan, mint amikor veled volt. Tudom, hogy még mindig kedvel téged, és hidd el, ez nem fog elmúlni. Bár jelen esetben sokal fontosabbnak tartja Baekhyun-t, de ez nem lesz mindig így... Ha valakik összetartoznak, azok úgy is újra egymásra találnak...
- Hogy érted? Ugye ez nem valami Hyunk Seok-os hülyeség? - emelte fel egyik szemöldökét, és újra elterült a kanapén.
- Most mond azt, hogy nem igaz! - Nevetett fel a lány. - Mégis mekora az esélye, hogy elutazik az USA-ba, és pont abba a városba ahol te is vagy? - mivel időközben elfáradt a keze kihangosította a telefont. - Aztán... találkoztok az utcán! Most mond nekem, hogy ez nem a végzet!
- Ha így mondod, tényleg furcsa egy kicsit, de valószínűleg, csak a hangod miatt! - nevetett egy aprót Myung Soo, majd olyat mondott, amit egyáltalán nem gondolt volna. - Sose hittem volna, hogy ezt mondom, de... jóbarát vagy.
- Köszönöm. Te pedig nem vagy olyan rossz, mint amilyennek hiszed magad.


A beszélgetés végeztével a fiú csenben meredt maga elé, mert egyszerűen nem tudta elhinni, hogy képes volt megnyílni valakinek. Ráadásul az a valaki, nem is olyan ember volt, akiről feltételezte volna, hogy alkalmas lesz a lelki bajai meghallgatására. Seo Hee-t mindig is egy hisztis, felelőtlen lánynak tartotta. Persze pasi volt, látta, hogy jól néz ki, de egyáltalan nem olyan lány volt, akivel el tudott volna képzelni egy ilyen beszélgetést. Az elmélkedésből csengője fülsiketítő hangja rantotta ki.
- Le kell cserélnem ezt a vackot... - rázta a fejét.- Ki az ilyenkor? - ugyan is már elég későre járt az idő.
- Haver, nyisd már ki! - kezdte el dörömbőlni a bejárati ajtót Matt. - Megtudtam, hol laknak!
Ez volt az a pillanat, amikor a Jégherceg minden nyugodságát eldobva, lerohant az ajtóhoz vezető lépcsőn, és úgy tépte fel azt, mintha az élete múlott volna rajta. - Hol? - szögezte a kérdést azonnal barátjának.
- Ohoho! -emelte fel karját Matt. - Be sem hívsz? Milyen barát vagy te? Tudod mennyi munkám volt nekem ebben?
- Jó-Jó, bocs! Gyere! - Annyira izgatottá vált, hogy szinte úgy tuszkolta be a gitárost a nappaliba, és nyomta le a kanapéra. Leült vele szemben az asztalra, miután lesöpört onnan egy halomnyi képet. -Mond már! - csapott térdeire türelmetlenül.
- Oké, látom nagyon be vagy zsongva! - Mosolyodott el. - Nem húzom tovább az agyad, mert látom, hogy mennyire kíváncsi vagy rá. Szóval, itt a cím! - nyújtotta át a kis papírfecnit, amire felkörmölte a pontos címet.
 - Ez egy nagyon gazdag környék... hogy volt ennek a nyominak...
- Nézd, fogalmam sincs, de... ott laknak! És mit derítettem ki még neked?
- Mit? -kezdte el ujjait jártatni az asztallapon, de Matt nem válaszolt. - Ne már ember! Mond már! - simított végig ingerülten arcán.

- Azt is, hogy pontosan mikor van otthon EGYEDÜL Ah Ri, és hogy mikor szokott elmenni otthonról, úgyszint egyedül. Na? Ki a legjobb kém a világon? Hát én! - feszítette be izmait - Akkor? Nem indulsz?
- Most? - ijedt meg egy pillanatra Myung Soo. - Hogy lehetne most? Este van!
- És? Baekhyun most nincs otthon. Bár várhatsz holnap is... vidékre utazott, hogy fotózhasson. Ah Ri pedig nem akart menni.
- Akkor holnap reggel megyek!
- Meg kell végre beszélnetek ezt az egészet... normálisan. Adok pár tanácsot mielőtt lelépnék... - csapta össze tenyerét a kék-szemű. - Próbáld meg nem felhúzni magad, ne hagyd még csak szóhoz sem jutni, addig amíg el nem mondtad azt, amit akartál, aztán csókold meg, és minden rendbe jön.
- Ilyen hülye tanácsot is rég hallottam... emlékesztetsz valakire, ugye tudod?
- Nem, de ez jelen pillanatban nem is érdekel. Figyelj, ha hagyod, hogy megszólaljon, annak csak az lesz a vége, hogy nem mondod el, amit akarsz, összevesztek és te megint önmarcangolásba kezdesz, ő pedig Baekhyunhoz fog rohanni.
- Azt nem akarom...

Matt lelépett, a Jégherceg pedig magába zuhant úgy, mint a telefonbeszélgetés előtt. Ilyenkor mindig honvágya támadt, s az idő múlásával egyre nagyobb hullámban tör rá. - Holnap találkozunk, Ah Ri! - mosollyal az arcán aludt el, annak ellenére, hogy nem remélt túl sokat a holnapi naptól. "Lesz, ami lesz, a fő, hogy megpróbálom..."