A gyűjtést követő héten a kávézó újra fogadta a vendégeket, hála a gyors, és precíz munkának, amit az építőmunkások végeztek. Ah Ri újra belefeledkezett a munkába, s nem is törődött azzal a pénzzel, amit kivett a kis dobozkájából. Boldog volt, hogy hozzájárulhatott valami fantasztikus dologhoz, hiszen ez a kávézó valóban egy csoda volt a betonrengetegben - az új bútorok pedig még jobban felerősítették a varázsát. Hogy miért? Ugyan egy része megmaradt olyannak, ami mindig is volt, de nyílt mellé egy másik "hátsó" rész is, ami még több különleges bútordarabbal, s egyedi kiegészítőkkel gyarapította az amúgy is kulinárisnak számító üzletet.
- Hey Girl! - lépett be az étterembe BaekHyun, aki már nagyon régóta várta a lány válaszát, de eközben a másik fél teljesen megfeledkezett a felkérésről. - Nem hívtál fel... - vágott
- Oh, Baekhyun-ah... bocsánat! - pattant fel a székről a lány. - Akartalak hívni, de aztán...
- Minden lány így koptat le... - hajtotta le a fejét csalódottan. Annyi lány törte össze a szívét, hogy már semmi pozitívra nem tudott gondolni az ellenkező nemmel kapcsolatban - de attól függetlenül ugyan úgy próbálkozik, szóval nem lohasztja le túl sokáig az elutasítás.
- Én nem akarlak kikosarazni... - pislogott értetlenül a lány.
- Biztos? - igazítja meg fullcap-jét a fiú. - Akkor miért nem hívtál?
- Tudod, sok dolog jött össze. A Bell's leégett, és úgy volt nem nyitják meg, de aztán győjtést szerveztünk, és zenéltünk, és összejött a pénz amire szükségünk volt, csak időközben teljesen megfeledkeztem arról, hogy te számítasz a hívásomra, és...
- Nyugi! - rakta mindkét tenyerét a másik arcára. - Nem kell megfulladni, levegőt is vegyél. - mosolyog a lányra. - Akkor elfogadod az ajánlatom, és leszel a modellem?
- Hát... biztos, hogy engem akarsz? Vannak mások is...
- Nem, nem és nem! Te tökéletes vagy. - Myung Soo szájából egy "heh!" hangzott, el, de csak halkan, azonban a szemfüles Hyung Seok látta az egészet, s mindentudó szemekkel meredt barátjára, aztán összenéztek a fiatalabb lánnyal.
- Akkor elfogadom az ajánlatod, de előre szólok... - a cuki pofijú felkapta őt, s megpörgette a levegőben; Ah Ri-ból kitört egy nagy sikoly, ami végül nevetésbe ment át. - Te nem vagy normális! - mondta már saját lábán állva.
- Nem is tudod, hogy most milyen jót tettél velem... - megvillantotta ezerwattos mosolyát, s megigazította dzsekijét. - Meg tudjuk most beszélni, hogy mikor fotózlak, vagy nagyon sok dolgod van?
- Hát igazából most tényleg rengeteg a dolgom, mert... na mindegy! A lényeg, hogy, ha neked jó, akkor este felhívlak, és...
- Nem! - szakította félbe azonnal. - Ezt már egyszer eljátszottuk, és még egyszer nem hagyom, hogy megvárass! - dobbantott egyet lábával, mint egy kisgyerek. - Add ide a telefonod. - mosolyodott el megint.
Ah Ri teljes mértékben le volt nyűgözve, s nem tudott az édes srácon kívül mást nézni.
- Megcsörgettem magam. Este hívlak! - kacsintott rá, s már el is tűnt.
A lány ledobta magát a székre, s egy nagy sóhajtás kíséretében nézte, ahogy a fiú elhagyja a kávézót.
- Unnie! - lökte oldalba barátnőjét. - Szedd fel! - kacsint rá.
- Mi? Miért? Hogy érted ezt? - pirult el.
- Odáig van érted! - jött teljesen lázba a dongsaeng. - Na, Unnie! - rázogatja vállát.
- Nem is tetszem neki... beképzelted.
- Rendben, akkor kössünk egyességet! - túlságosan is ismerős volt számára ez a mondat, hisz saját maga mondta barátnőjének; tehát semmi jó nem sülhet ki a dologból.
- Milyen egyességet? - kérdezett rá kissé bizonytalanul.
- Nyújtsd a kezed, és elmondom. - mivel túlságosan is kíváncsi volt a feltéterekre, remegve ugyan, de belecsúsztatta tenyerét Seo Hee-jéba. - Szóval Ah Ri-yah, azt mondod nem jössz be neki ugye? - igenlegesen bólintott; a két másik jelenlévő pedig - még a Jégherceg is - érdeklődve figyelte az eseményeket. - Az első alkalommal, amikor randira fog hívni, vagy csal felhozza a "kedvellek" témát... te igent mondasz!
- Ki van zárva! - rántotta volna el kezét, ha a másik hagyja.
- Á-á! - rázta a másik a fejét. - Én is bele mentem a tiédbe, most te is kénytelen vagy az enyémbe.
- Miért lenne nekem feltétlenül muszáj? - háborodott fel a lány. - Különben is... lejárt a szünetem. Nem érek rá ilyen...
- Mert ilyen egy barátság. - Seo Hee ajkaira ördögi mosoly kúszott, hisz látta, hogy barátnője egyértelműen megadni készül magát. - Amúgy meg... mitől félsz? Ha nem hív randira, akkor is jól jársz, és ha igen, akkor meg duplán, mert egy ilyen cuki srác nem terem minden bokron. csak mondj igent!
- Miért ilyen jó a beszélőkéd, ha? Ez egyáltalán nem fair, még csak esélyem sincs tiltakozni, mert...
- Én vagyok az erősebb jellem? - döntötte oldalra fejét. - Nem hinném, hogy így lenne, egyszerűen elzárkózol olyan dolgok elől, amibe én gondolkodás nélkül bele megyek.
- Ezért csesznek ki veled mindig a pasik, mert MINDENBE gondolkodás nélkül belemész! - vágta oda a szavakat Ah Ri.
- Oh, ebből mi lesz? - súgta csak magának Hyung Seok.
- A valóság koránt sem ilyen egyszerű. Ha egy kicsit is belelátnál a fejembe tudnád, hogy mit miért teszek, de téged ez egyáltalán nem érdekel! Csak a hibákat látod, a miérteket sosem!
- Most álljunk le ebben a beszélgetésben, mert valamelyikünk egyértelműen meg fog sértődni! - tartotta maga elé kezeit az idősebb lány.
- Lányok! Ne csináljátok már... - próbálta a békebírót játszani a fiú, de a két veszekedő meg sem hallotta, amit mondott.
- Lehet, hogy hibát hibára halmozok, de sosem bánom meg amit teszek! Tudod miért? Mert legalább nem élek olyan szánalmasan begyöpösödött életet mint te! Elzárkózva akármilyen érzelemtől, ami csak elém kerül.
- Tudod, hogy miért teszem amit teszek, és... ez egyáltalán nem ér! Ezeket nem használhatod fel egy ilyen vitába.
- Oh, ugyan! Veszekedhetnénk arról, is, hogy nekem mennyi minden megvan az életemben, amit neked hiányolnod kell, de sosem hozom fel... tudod miért? Mert eleget kaptál az élettől... erre te... tudod mit? Most inkább elmegyek, és kiszellőztetem a fejem, mert olyat mondok, ami talán örökre véget vetne a barátságunknak. - Seo Hee megfogta a cuccait, és kiviharzott a kávézóból, a másik lány pedig ugyan ezt tette csak az üzlet személyzeti részébe ment, mielőtt bárki bármit kérdezne tőle.
- Mi a... Hyung! Tennünk kell valamit...
- Miért avatkozol bele mindenki dolgába? Majd megoldják saját maguk. - válaszolt a kelleténél ingerültebben. A veszekedés alatt eszébe jutottak a délelőtt történtek.
Apja szokás szerint behívta az irodájába, mert megint nem volt valamivel elégedett - a fiú már meg sem lepődött ezen, hisz mindig ezt csinálja. Soha semmi nem jó neki, és nem is féli ezt elmondani egyetlen szem fiának, aki mindennél jobban gyűlöli a férfit.
- Park Myung Soo - ő volt az egyetlen ember a világon, aki mindig teljes nevén szólította. - Miért nem csináltad meg rendesen ezt a prezentációt? El tudnád nekem magyarázni, hogy mégis miért kell szégyent hoznod rám az egész vezetőség előtt a szerencsétlen előadásaiddal?- Szerencsétlen előadás? Te is ott voltál azon a megbeszélésen, mert az ügyfelünk imádta a bemutatómat, és egyedül csak neked van mindig problémád azzal, amit csinálok! - a fiú tényleg minden erejével azon volt, hogy nyugodt maradjon, de annyi megaláztatást viselt már el az egész cég előtt, hogy mostanra már teljesen elege lett az egészből.
- Csak nekem? - háborodott fel a férfi. - Van fogalmad egyáltalán mit mondanak a munkatársaid a hátad mögött? "Felelőtlen kölyök", "Éretlen senki", "Hogy kaphatta meg ezt a munkát?", "Az apja nem normális, hogy felvette". - sorolta.
- És gondolom, neked egyedül csak a légútólsóval van bajod, mert nem érdekel a többi. - köpte oda a szavakat a fiatalabb. - Amúgy... az egyik kérdés engem is érdekelne, csak épp átfogalmazva; miért kényszerítettél bele ebbe az idióta munkába, amit ki nem állhatok? Amikor zenéltem...
- Amikor zenéltél?! Folyton a rendőrségről szedtelek össze, mint valami bűnözőt!
- Egyszer sem kérdezted meg miért vittek be! Nem is érdekelt a rohadt életbe! Akkor is csak a szánalmas hírneveddel foglalkoztál, ahogy most is! ANYA IS EZ MIATT HALT MEG! - Myung Soo belerúgott a mellette ácsorgó bőrfotelbe, ami nagyot csattant a szemben lévő falon, amiről nagy csörömpöléssel esett le a méregdrága festmény keretestül. A fiú felállt, s távozni készült az irodából, de mielőtt kinyithatta volna az ajtót egy rakat biztonsági-őr rohant be azon.
- Minden rendben Uram? - kérdezte az egyik szúrós szemeket meresztve a "bűnösre".
- Igen. Gondolkozz el azon, amit most mondtál, és tettél fiam. Majd hívlak, ha szükségem lesz a jelentéktelennek mondható, hasztalan munkádra.
Nagy hangerővel csapta be a lakás ajtaját; annyira ideges volt, hogy akárkit képes lett volna a puszta kezével megfojtani, viszont, amikor meglátta a kisírt szemű Ah Ri-t valahogy minden haragja elszállt.
- Történt valami? - kérdezte meg szipogva a lány.
- Ezt én is kérdezhetném... nem én bőgök kanapén ülve, mint egy óvódás. - dobta le magát lakótársa mellé; fogalma sem volt róla, hogy miért tette, egyszerűen ezt érezte helyesnek. A másik szomorúságát látva képtelen volt saját magával foglalkozni, nem akarta sírni látni.
- Tényleg ennyire gáz vagyok? - törölte meg orrát egy zsepivel.
- Hát jelen pillanatban nagyon szánalmasan festesz, hogy őszinte legyek, de alapjában véve ismerek nálad rosszabbat is.
- Akkor ez most nálad egy bóknak számít? Mert, ha igen, akkor azt hiszem meg kell köszönnöm. - nevetett fel a lány - De ez egyáltalán nem biztos, mert egyszerre mondtál jót is, és rosszat is... Az volt? - törölte ki szemeiből az utolsó könnycseppjeit, s kíváncsian fürkészte a fiút. A másik viszont nem válaszolt; apró mosoly kúszott ajkaira, s elhagyta a nappalit.A szobájába érve nekitámasztotta hátát az ajtónak, nagyon sóhajtott, s kicsúszott száján egy aprócska kis kérdés:
- Vajon az volt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése