15. Fejezet

Bár Ah Ri hihetetlenül boldognak érezte magát, attól, amit Myung Soo mondott neki, akkor is hallani akarta, amikor nincs ittas állapotban, hisz a józan szavakban bátorság van - ezekben pedig csak egy egyszerű őszinteségi roham. Részegen mindenki tud nagy dolgokat mondani - akkor érnek valamit, ha elmondja ugyan azt tiszta fejjel is, ezért hát úgy tett, mintha semmi sem történt volna.
Nyugodtan fogyasztotta a reggelijét, amikor lakótársa sápadtan, elgyötört arccal, fejét fogva belépett a konyhába. Tenyerét a pultra támasztotta és lehajtott fejjel ácsorgott még egy ideig. Reménykedett benne, hogy az elviselhetetlen fájdalom elmúlik, ha ezt teszi, de a várt hatás nem következett be - csak rosszabb lett, ezért felszisszent.
A lány a szekrényhez sétált, kivett egy fájdalomcsillapítót, töltött egy pohár tejet, majd letette a pultra egyenesen a szenvedő elé.
- Ezt vedd be, és idd meg az egészet! Jobban leszel. - mosolygott rá, amitől Myung Soo-nak nagyot dobbant a szíve, s zavarban érezte magát, így ő is elmosolyodott - akaratlanul.

- Tudod... hogy jöttem haza tegnap? - nyelt egy nagyot, majd bevette a keserű gyógyszert, és lehúzta a folyadékot is.
- Mi hoztunk haza Tae Woo-val. A pultos srác hívott fel a telefonodról a randi közepén. - magyarázta a lány.
- Ááh - csalódottan terült el az asztalon, majd felnézett a vele szemben állóra.
- Figyelj csak... khm... - vakargatta zavartan a tarkóját. - Nem... nem mondtam valami furcsát tegnap este?
- Ha az furcsának számít, akkor lehet... - színlelt gondolkodást a lakótárs. - De szerintem nem volt az. Csak józanul is szeretném hallani a szádból. - ezzel kisétált, magára hagyva a döbbent fiút. Hirtelen beugrott neki egy emlékkép: "Remélem ezt józanul is hallom majd. - mosolygott rá Ah Ri. - "Mindenképp!" - húzta olyan közel magához, ahogy csak tudta.
- Oh, ne! Mit mondtam? - támasztotta ki homlokát mindkét kezével, amikor egy újabb emlékfoszlány tört elő elméje mélyéből: "Tudod ki felé szeretnék nyitni, ugye?" - Oh, ne! - fejelte le az asztalt néhányszor, de ezzel csak azt érte el, hogy még jobban fájni kezdett az eszét hordozó testrésze – ami mostanában nagyon nem funkcionált jól. – Hát, most már tudja, amit még nem akartam, hogy tudjon, de azt vajon tudja, hogy én is tudom, hogy ő mit érez? – hadarta el egy szuszra. – Mi? Ezt még én sem értettem meg, pedig én mondtam. De utálom a másnapokat! – rázta meg fejét, és úgy döntött inkább elmegy zuhanyozni, mert még mindig bűzlik a piaszagtól. Amikor végzett vidám nevetésre lépett ki a fürdőből. Közelebb sétált, és nagyon nem tetszett neki, amit látott. „Ez a ficsúr már hajnalok hajnalán itt van?” – fintorodott el.  – „Nincs más

választásom…” – sóhajtott fel, s szép lassan odasomfordált a lány mögé, és karjait köré fonva megölelte őt. – Remélem, emlékszel mit mondtam… Mostantól kezdem! – suttogta a fülébe, majd tovább állt magára hagyva a fancsali képet vágó Tae Woo-t, és a döbbent, pirospozsgás arcú „áldozatot.”
Myung Soo diadalittasan terült el ágyán, és egy tüdejéből kiszakadt egy nagy boldog sóhaj. Megoldotta! Nem kell újra kimondani, de mégis érezteti, hogy komolyan gondolta. „Egy zseni vagyok!” – tért vissza egy pillanatra egoista énje, de aztán meg is rázta fejét, mert ezt azoknál a lányoknál szokta mondani, akiket sikerül becsalogatnia az ágyába, de itt most már a helyzet, szóval más szlogen is kell. „De mi? Ehhez már annyira hozzászoktam!” – ült fel ágyán, és gondolkodni kezdett; ennél nagyobb ostobaságon még soha életében nem agyalhatott, de most mégis ezt teszi. – „Csak simán azt mondom siker, és kész! Nem kell túlbonyolítani…” – kopogás zavarta meg a nagyvonalú elmélkedésben.
- Myung Soo-yah… elmegyünk sétálni Oppával. – nyitott be a szobába a lány. – Nemsokára jövünk.
- Várj! – lépett mögé szélsebesen, majd karjaiba zárta őt. – Most az egyszer hagyom érvényesülni a srácot, aki el akar venni tőlem, de… holnap elmegyünk csak ketten valahová, rendben?
- Most randira hívtál? – fordította oldalra fejét, így egyenesen felnézett a fiúra.
- Azt hiszem, hogy erre a válasz: igen! – mosolyodott el elégedetten; már csak, akkor lehetne boldogabb, ha a másik is hasonlóképpen válaszol.
- Rendben. Akkor holnap… randizunk! – sütötte le szemeit a lány, és kissé el is pirult a hirtelen jött felkérést hallva.
- Akkor ne felejts el valamit a mai nap… - fordította maga felé. – Holnaptól… - de ne fejezte be a mondatot; helyette puszit nyomott a lány homlokára, aki irulva-pirulva fordult el, és ment vissza barátjához.
Ah Ri tényleg megpróbálta magát jól érezni Tae Woo-val, de a tény, hogy holnap randizni fog lakótársával annyira lekötötte, hogy felét meg sem hallotta annak, amit a mellette sétáló mondott neki.
- Héj… - lépett elé kedvesen Tae Woo, és megfogta kezét. – Ma nagyon másfelé jársz. Valami baj van? – a fiú érezte, hogy nem akarja tudni a választ, de azért feltette ezt a kérdést; de amit ez megtörtént azt kívánta, bárcsak ne tette volna.
- Öhm… Oppa… - húzta ki a fiú szorításából a kézfejét. – Annyira boldog lettem volna, ha fél évvel ezelőtt jelensz meg ezzel az ajánlattal, de… most már ismerem Myung Soo-t. – tűrte egyik tincsét a füle mögé zavartan; annyira nem akarta senki szívét összetörni, de nem lehet mindenkivel egyszerre. – Ő… nem tűnik jó srácnak, sőt egyenesen egy jégkockának ítéltem meg az elején, aki nagyon bunkó, önző, és még ráadásul a lányokkal is csak szórakozik, de… fogalmam sincs mikor történt, vagy hogyan, de… beleszerettem Oppa, és… ráadásul úgy, hogy az égvilágon semmit sem tett, csak néha megmutatta a valódi énjét. Azt az énjét, amibe végül… teljesen belezúgtam. – fújta ki a levegőt miután ezt elhadarta.

- Fél évvel ezelőtt is jönni akartam… sőt, ez alatt a négy év alatt minden egyes nap jönni akartam, és csak te jártál a fejemben. Te pedig közben élted az életed, és szerelmes lettél? – Ah Ri bólintott. Furcsának találta, hogy a fiú egyáltalán nem volt dühös, pedig épp most kosarazzák ki; inkább csalódott volt, mint ingerült. – Megértem… de én annyira szeretlek, hogy olyan ajánlatot teszek most neked, ami lehet, hogy nekem fog fájni a legjobban. – sóhajtott fel. – Ha bármikor kétségeid vannak afelől, hogy ahhoz a sráchoz tartozol… akkor a szívem nyitva áll előtted, és… bármikor hozzám jöhetsz! – amit befejezte a mondatot beszállt a kocsiba, és elhajtott. Ah Ri életében először törte darabokra valaki szívét, és olyan szinten volt bűntudata, hogy leguggolt a földre és sírni kezdett. Nem maga miatt, hanem Tae Woo miatt. Itt lenne vége a sok éven át tartó barátságuknak? Ennyi volt? Talán még  nincs minden veszve, de most a fiúnak időre van szüksége. Jó sok időre.