12. Fejezet - Fotozás, és valami más... talán egy randi?

Mint, ahogy minden jóban van valami rossz, úgy a nyugodt hétköznapokat is felkavarja majd valami: valami, ami csak bajt hoz mindenki fejére; leginkább, Ah Ri-jéra.

- Baekhyun-ah! – lépett be a fiú fotóstúdiójába, körbenézett, de sehol nem látott senkit, ezért leült az egyik fal mellett elhelyezett kanapéra, és várt. Várt arra, hogy végre megérkezzen a másik. – Túl korán jöttem? – nézett órájára, de be kellett ismernie, hogy bizony még késett is egy keveset. – Akkor elment volna? – nem tudta most mihez kezdjen. Felállt, és távozni készült, de ekkor toppant be a fiú mosolyogva.

- Ah Ri-yah! – futott oda hozzá, s alig tíz centire megállt tőle. – Azt hittem, hogy nem jössz, de vártalak, mert megígérted. – hajtotta le a fejét. Nem kevés rossz emléke lehet az ilyen dolgokkal kapcsolatban. – Nem baj, ha most csinálom meg a fotókat? Van egy csomó ruhám, és előrébb rakták a beadandó határidejét a sűrű programok miatt. Osztálykirándulás, meg ilyesmi… - mosolyog oldalra döntött fejjel Hyunie.

- Persze, hogy nem, de tudnod kell, hogy nem lesz könnyű dolgod, mert még sosem voltam egy fotózáson sem… sőt, ami azt illeti képeket se nagyon készítettek még rólam, mert ki nem állhatom, ha…

- Hüha… egy önbizalom hiányossal hozott össze a sors! – csapta össze tenyerét a fotós. – Talán összetörték a szíved? – csillantak meg kíváncsian szemei.

- Igazából nem… még senki nem nyitott felém, szóval eleve össze sem törhetett. – húzta el száját a lány.

- Nem volt még barátod? – sokkolt le a fiú.

- Őszintén? Nem, de már szeretnék egyet. Tudod miért? – mivel nemleges választ kapott a fiútól, folytatta. – Mert nem tudom hogy kell szeretni. Sose szerettek, ezért én sem tudom, hogy kell. Hogy miért pont neked mondom el ezt? Azért mert a legjobb barátnőmnek nem mondhatom. Rögtön szervezkedni kezdene, és attól én kikészülök.

- Miről is van szó pontosan? – ült le a számítógép elé a másik.

- Hát… nem biztos, de azt hiszem megkedveltem a lakótársam, és… bár nyitni szeretnék felé, de a szívem olyannyira zárt, hogy valószínűleg, ha ő valaha akarna valamit nagyon meg kéne küzdenie azért, hogy beengedjem, pedig mindennél jobban akarom! Érted?

- Huh. – sóhajtott fel szomorúan a fiú. – Azt hiszem valami nagy érzelmi csalódást éltél át a múltadban. De a jó hír… nekem bármikor kiöntheted a szíved, és tanácsot is adok, ha szeretnéd. Van tapasztalatom… - mosolygott; de ez a mosoly közel sem volt olyan őszinte, mint amilyennek látszott.

- Bármit?

. Persze! Ez egy barát dolga. – mondta, de belül üvöltött, hogy miért megy bele megint ilyen helyzetekbe, de már késő volt. Megtette. Hivatalosan is bezárta magát a barátság zónába. Egy olyan lány barátja lett, akiért az első pillanattól kezdve oda van. Lehet, hogy most hatalmas hibát követett el? Valószínűleg, de amikor Ah Ri megölelte őt, minden rossz gondolat kiürült a fejéből. Ezt elraktározza majd a jövőre, így talán ki fogja bírni, amíg rá nem talál arra a lányra, akit neki teremtett az ég.

- Akkor… mikor is kezdjük, és hogy fog zajlani ez a fotózás dolog? – érdeklődött a lány.

- Hát… arra gondoltam, hogy mivel lassan itt a nyár, de azért néha még kicsit hűvös az idő odakint, csinálunk néhány melegebb ruhás képet bent, és utána kimegyünk, és a napsütésben eszméletlen képeket csinálok rólad a belvárosban lévő park tava mellett! – jött teljesen lázba Baekhyun, ahogy fejében megjelent a kompozíció. – Itt bent nagyon jól néznek ki! - mutatott halántékára. - Remélem a gépen is hasonló lesz. – nevettek fel a kijelentés után. – Szóval akkor… húzd fel onnan azokat a ruhákat, amik tetszenek. Utána pedig elmondom, hogy kell állnod, és ilyesmi. – mutogatott izgatottan a srác.

A fotózás nagyon jól ment. Ahhoz képest, hogy Ah Ri kezdőnek számított hamar végeztek a benti fotózással. A kintinél pedig nagy nézőközönséget kaptak, ami furcsa mód egyiküket sem zavarta.  Zökkenőmentes, gyors munkát végeztek mindketten, miközben rengeteget nevettek.

- Életem legjobb döntése volt, hogy felkértelek! – ölelte magához a lányt, olyan szorosan, ahogy csak tudta.

- Bae-baekhyun! Megfulladok! – nyöszörögte a másik.

- Oh, bocsi. – vakargatta zavartan a tarkóját. Erről a lánynak eszébe jutott, az, ahogy Myung Soo csinálta, amikor sörözni hívta őt, aztán a majdnem csók emlékébe azon nyomban bele is pirult, s végül kissé dadogva szólalt meg.

- Se-semmi baj. Remélem, jó jegyet fogsz kapni, és… és akkor végeztünk is? – minél hamarabb el akart tűnni.

- Szerintem 5-ös lesz, és igen, de arra gondoltam, hogy elmehetnénk fagyizni mielőtt külön vállnának útjaink. – rugdosta cipője orrával a port a fiú, s kissé bele is pirult a kérdésbe. Nem akarta, hogy ilyen hamar véget érjen a nap… hisz később mégis milyen indokkal hívhatná fel őt, ha nem barátkoznak össze?

- Fa-fagyizni? – a kérdésre egy bólintást kapott válaszul. „Ha randira hív mondj igent!” – harsogtak Seo Hee szavai a fejében. Megígérte a lánynak, hogy bármilyen randiféle felkérésre igent fog mondani, de most, hogy a helyzet valóban fenn áll, valahogy bűntudata támadt. Lehet, hogy lakótársa miatt? Nem! – Rendben! – Lehet, hogy most hibát követett el, és olyan jelzést adott barátjának, amilyet nem akart, de a drágalátos Jéghercegtől sem akart függeni. Olyan közömbös volt vele a fürdőszobás jelenet után, mintha nem is ő akarta volna megcsókolni… furcsa volt!

- Tényleg?! – kapta fel a fejét a fotós, hisz nagyon meglepődött a válaszon; azt hitte Ah Ri fejvesztve fog elrohanni, miután végeztek, de nem, és ez boldogsággal töltötte el. „IGENT MONDOTT!” – harsogtak fejében ezek a szavak, s legszívesebben kiugrott volna a bőrében, egészen addig még rá nem jött, hogy valószínűleg baráti meghívásnak gondolta, ezért mondott igent – ez egy kicsit elszomorította. – Akkor

menjünk kedves barátném! – karolt bele a lányba, és már húzta is maga után. Nevetve haladtak a kis erdei ösvényeken, míg végül rá nem akadtak a fagyisstandra.  – Itt van a város legfinomabb fagyija! Higgy nekem! Törzsvendég vagyok. – győzködte a lányt, de természetesen teljesen feleslegesen, hisz ő is tökéletesen jól ismerte ezt a fagyi árust. Mindig itt esznek Seo Hee-vel, ha megkívánják.

- Tudom! Én a csokis fagyiját imádom. – szúrta a meggyőző kampány mondatai közé, ezeket a szavakat. Baekhyun azonnal elhallgatott.

- Ismered? – képedt el a fiú, de aztán mosolyogva vette tudomásul, hogy ez legalább közös bennük. – Akkor ezentúl mindig idejövünk fagyizni rendben? – „Ez most egy utalás volt?” – suhant át a lány agyán eme gondolat.

- Rendben! – pacsiztak le egymással. Megrendelték a fagylaltot, leülte egy közeli padra, és beszélgetni kezdtek - mindenről, ami csak eszükbe jutott. Sablonos témáktól kezdve, egészen a mély, néha nagyon is fájdalmas témákig. Olyan gyorsan rohant az idő, hogy észre sem vették, hogy már szinte teljesen eltűnt a nap az égboltról. – Lassan mennem kell Baekhyun-ah. – állt fel a lány, s új barátjára mosolygott.

- Igen, tudom. – biggyeszti le ajkait a másik. – De olyan jól éreztem magam veled… rég volt már ilyen. – igazította meg magán pólóját. – Mivel úriember volnék, nem hagyhatom, hogy egy védtelen hölgy mászkáljon egyedül a félhomályban, tehát hazakísérhetem kisasszony? – nyújtotta karját, s a lány boldogan karolt bele.

- Még szép! Nem akadályozhatom meg, hogy úriemberként viselkedjen! – kacsintott a fiúra, s elindultak Ah Ri otthona felé.

Baekhyun még az ajtójáig is felkísérte a nagy társasházban.

- Nagyon jól éreztem magam, és… remélem megismételjük. – mosolygott rá a fiú.

- Lehet róla szó. – bólogatott a lány.

- Örülök, hogy barátok lettünk. Akkor majd hívlak! – ölelte meg, de mielőtt elrohant volna egy gyors puszit nyomott a döbbent lány arcára. Kissé sokkos állapotban lépte át lakása küszöbét. Azonban a valódi sokk még csak akkor következett be, mikor meglátta ki ül a kanapéján. Ez a boldog nap, hogy érhet ilyen csúfos véget?