11. fejezet. - Zavar

Egy hét telt el azóta, hogy Myung Soo lakótársával álmodott, de eddig sikerült olyannyira elkerülnie a lányt, hogy csak maximum tíz percekre találkoztak, de aztán jött a hétvége. Az a bizonyos két nap, amikor egyikőjük sem dolgozik – a fiú alapból nem, mert apja épp felfüggesztette a munkavégzés alól.

De, hogy miért kerülte? Azt még ő maga sem tudta. Valahogy zavarban érezte magát már csak akkor, ha arra gondolt, hogy beszélnie kell Ah Ri-hoz, mintha bűnt követett volna el ellene. Azonban, ami elkerülhetetlen volt, az bizony az is marad. Nem tudta kivitelezni, hogy a hétvége folyamán ne találkozzanak.

- Lehet, hogy Hyung Seok-nál kéne töltenem a hétvégét? – állt be a zuhany alá. Nagyot sóhajtott, ahogy az első forró cseppek végigfolytak hátán. Tenyerét a hideg csempének támasztotta, s jó nagyokat lélegzett be az életet jelentő oxigénből. Ettől mindig megnyugodott, s tisztán kezdte el látni a dolgokat. „Nem kerülhetem örökké! Ez csak egy hülye álom volt. Még csak meg sem történt!” – gondolta. Pontosan tudta, hogy abszurd dolgot művel. Egy álomban majdnem elcsattant csók miatt kerülte a lányt, pedig a másik nem is tud róla… - Szánalmas. – túrt bele vizes hajába, s megrázta nedves tincseit, miután kiszállt a zuhany alól. Derekára csavarta a törölközőjét, s kinyitotta az ajtót; egy döbbent Ah Ri-val találta szembe magát, aki elég feltűnően mérte végig őt. A lány beleharapott alsó ajkaiba, hisz lakótársa nagyon szexi volt abban a törölközőben, de amint végiggondolta tettét, fülig vörösödött, és a kezében tartott pohár a földön tört darabokra, a narancslé pedig szétterült a földön.

- Oh! – zavarában elkezdte felszedni a földről az üvegszilánkokat egészen addig még a fiú rá nem szólt:

- Hozok egy seprűt! Hozzá ne merj nyúlni, amíg vissza nem érek! – a Jégherceg törölközőstül rohant a konyhába a kis seprűért, amit véletlenül pillantott meg egyik nap, amikor édesség után kutatott. Visszafelé még gyorsan berohant szobájába is, és felvette fekete köntösét, és egy alsót.

Ah Ri még mindig ugyanabban a pózban guggolt, ahogy a fiú rászólt. Annyira sokkos állapotban volt a szemet gyönyörködtető látvány miatt, hogy képtelen volt kiverni fejéből a fiú izmos felsőtestét – amitől természetesen újra elpirult. Mire magához tért a fiú elkezdte felsöpörni a törött darabkákat.  „Ennél sablonosabb már nem is lehetne…” – hasított bele a gondolat a lányba. – „Félmeztelenül kijön a fürdőszobából, vizes hajjal, dögös felsőtesttel, akár egy álom pasi, aztán összetörik a pohár, majd segít eltakarítani… akár egy melodrama.”

- Ha legközelebb hasonló bénaságokat akarsz elkövetni, remélem nem leszek itt, mert utálom a hős lovagot játszani! – persze a fiú hazudott. Nagyon is tetszett neki a helyzet, bár ezt sosem vallotta volna be, ahogy nagyon sok mindent sem ezen kívül. Például azt, hogy lakótársa volt az egyetlen, akiért valaha ilyet tett. – A törődés nem az én műfajom. – állt fel, s hagyta ott a másikat.  – Huh. – fújta ki magát ágyán ülve. – Ez nagyon… kellemes volt. – vakargatja mosollyal arcán tarkóját. – Akkor miért nem tudtam hozzá kedvesebb lenni? Myung Soo-yah, hogy lehetsz ekkora balfék? Így sosem fog megkedvelni! – terült el ágyán, ám, ahogy kimondta ezeket a súlyos szavakat újra felült, s értetlenül meredt maga elé – De miért akarom, hogy megkedveljen? Áh, - vágta hanyatt magát ismét. – Erről beszélt Hyung Seok? – fordult oldalra. – Kikészülök! Várjunk csak! – ült fel ismét. – Ki kéne derítenem, hogy azok a dolgok, amiket az álmomban mondott valósak-e… De hogyan? Áh! – dőlt el ismét, s ütött egyet a takarójába.

- Myung Soo. – hallott meg egy halk kopogást, majd valaki be is lépett hozzá. – Gondoltam szólok, hogy elmegyek. – mosolygott rá a lány, ez most egy valódi, őszinte gesztus volt, amit nem mindenki érdemelt ki. De vajon a fiú, hogy érdemelte ezt ki? Talán a reggel történtekkel? Ki tudja!

- Hová? – érdeklődött a fiú, ami meglepte a másikat. „Az álom is így kezdődött.” – hasított a jégherceg tudatába.

- Oh, csak találkozom Seo Hee-vel, és elmegyek megbeszélni Baek Hyun-nal a részleteket a fotózással kapcsolatban… - tűrte zavartan füle mögé egyik tincsét.

- Akkor ez eltart egy darabig ugye? – a lány bólintott. – Akkor… este találkozunk, érezd jól magad! – mosolyodott el halványan. „Mi a fenének mondtam ezt? Mi van velem? Te jó ég!” – borzolta össze haját zavarában. „Ennek nem lesz jó vége…” – rázta meg fejét.

- Unnie! – ugrott nyakába szokásos módon Seo Hee. – Olyan régen nem találkoztunk már! Úgy hiányoztál!

- Nem kell hazudnod. – mosolygott rá – ez már csak ilyen mosolygós nap -, s annak ellenére, hogy amikor utolsó alkalommal találkoztak, összevesztek, úgy beszélgettek, mintha mi sem történt volna. Kölcsönösen megbocsátottak a másiknak. – Tudom, hogy Hyung Seok tökéletesen lefoglal téged. – kortyolt bele jeges italába.

- Ez igaz. – pirult el a dongsaeng. – Unnie, igazad volt! Ezentúl minden tanácsod megfogadom! Annyira boldog vagyok, mint még soha!  Ő olyan édes velem, mindig bókol, és rá sem néz más lányra. – tartotta fel kezeit összekulcsolva, s szinte leolvadt a székéről. – Még az is cuki volt, ahogy megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. Hihetetlen, hogy ez történik velem! Tudtad, hogy van egy tetkó a mellkasán? El sem hittem, amikor levette a pólóját. Azt hittem hallucinálok, de… - itt kicsit megakadt a mondatában, mert minden gondolat kiült barátnője arcára. – Nem feküdtünk le Unnie! Szóval… ott volt az a tetoválás, és akkor elmesélte, hogy ő milyen elzüllött volt még fiatal korában. Annyira, de annyira, de annyira boldog vagyok, hogy egymásra találtunk! – mondta el ezeket szinte egy szuszra. – Mutassam meg a tetkóját? Van róla képem! – meg sem várta a másik válaszát, már mutatta is.

- Miért néz ki mindkettő ilyen jól? – mondta halkan Ah Ri, de nem eléggé ahhoz, hogy baránője ne hallja meg.

- Ki a másik? – lepődött meg. – Csak nem…? Unnie! – húzta el az utolsó betűt.

- Nem az amire gondolsz! – pirult el. – Csak épp a fürdő előtt mentem el, amikor kijött egy szál törölközőben, még szép, hogy végignéztem rajta! Nőből vagyok, vagy mi a szösz, és… oh, te jó ég! Azok a kockák… - szája elé kapta tenyerét, ahogy rájött mit mondott.

- Oho! Neked bejön! – csapott az asztalra.

- Ez nem igaz! – tiltakozott azonnal a lány, de felesleges volt.

- Nem hiszem el, hogy tetszik neked valaki! Eddig egyetlen srácra sem néztél rá. Unnie! El kell mondanod neki! – ragadta meg karjait, amitől kis híján szívrohamot kapott.

- Ne beszélj butaságokat. Myung Soo egyáltalán nem az esetem. – rántotta ki kezét a dongsaeng szorításából.

- Igen? Akkor ki a Te eseted? Ha? – hajolt bele a lány arcába. „Na, most légy okos Ah Ri-yah…” – gondolta magában.

- Bae-Beakhyun. – nyögte ki végül, az egyetlen srác nevét, akit ismert a két fiún, és a munkatársain kívül. A lány legbelül szorítást érzett a mellkasában; úgy érezte most valami rosszat tett pedig nem is füllentett akkorát, hisz a fotós srác tényleg nagyon jól nézett ki, és akár a valódi esete is lehetett volna. De sajnos Myung Soo-val énekelték azt a szerelmes dalt, s ő is ölelte át oly szorosan álmaiban.

- Tényleg?! – lepődött meg a barátnő. – Unnie! Akkor alakíts azon a fotózáson, és bolondítsd teljesen magadba! – csapta össze tenyerét Seo Hee. – Nem mintha sok mindent kéne tenned, mert nagyon bejössz annak a fiúnak…

- Oh, most, hogy mondod… mennem is kell arra a megbeszélésre! – állt fel a lány. De a mai nap során már másodszorra hazudott egyetlen, és igaz barátnőjének, hisz még legalább egy óra volt a találkozóig. Bűntudata támadt, de jobbnak érezte, ha Seo Hee semmit sem tud arról, mit érez legbelül. Az csak mindent megkavarna, mert Ah Ri képtelen szeretni valakit. Ahhoz túlságosan is zárt a szíve. Senki sem tudhat róla, még neki is el kell felejtenie azt, amire ma döbbent rá. A fiú pedig utálja, szóval vele nem lesz gondja.