10. Fejezet - Mi volt ez?!

Az emberre az éjszaka magányában nehezednek rá a dolgok. Myung Soo a napi stressz emlékeitől szabadulni képtelen volt, így az álom sem jött szemére. Álmatlanul vergődött ágyában, miközben azon agyalt, hogy tennie kéne valamit; valamit, amit talán még sosem tett. Ledobta magáról takaróját, s a szekrényhez lépett - nem nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy mit vesz fel, hisz szerinte mindenben jól néz ki. Annyi volt a lényeg, hogy ne mackó nadrágban menjen.
- Éjfél. - mondta az órára pillantva,majd megfogta kulcsait, s már indult, de aztán megtorpant. - Nem gáz egyedül inni? - felsóhajtott, aztán visszament - Áh, kit érdekel! Veszek pár sört, és megiszom itthon. - kiviharzott, s belépett az első éjjelnappaliba, amit "talált"; kivett négy üveget, kifizette, s már robogott is haza.

- Te hol voltál? - lépett ki a konyhából kakaóval a kezében Ah Ri. Kissé meglepődött hiszen, amikor utoljára látta a fiút zuhanyozni ment, aztán pedig lefeküdt. Válasz helyett a másik meglengette a levegőben a szatyrot, amit a kezében tartott; az üvegek pedig csörömpölni kezdtek. - Miért vetted azokat?
- Talán, hogy megigyam? - emelte fel egyik szemöldökét az abszurd kérdés hallatán.
- Ez egy hülye kérdés volt ugye? - mivel a fiú újra felemelte szemöldökét tudta a választ, ezért se szó, se beszéd a szobájába indult, de félúton megállította lakótársa hangja.
- Nem szoktam, és nem is szeretek egyedül inni. - lépett elé. - Nem... - zavartan vakarta meg tarkóját. - Nem akarsz inni velem?
- Most csináltam meg a kakaómat, és holnap dolgoznom kell későre jár, nem biztos, hogy jó ötlet lenne.
- Egy egyszerű nem, vagy egy igen is pont elég. Nem kell megmagyaráznod, hogy miért... Ezért nem volt még pasid...mindent túlgondolsz, és egyfolytában jár a szád. - a lányt ledöbbentette ez a válasz.
- Jó! Akkor igyunk! – viharzott be a nappaliba, s ragadta meg az egyik sörösüveget, amit szépen meg is húzott. A fiú nagyon felbosszantotta.

- Az eszem megáll… ezentúl mindig fel kell, hogy bosszantsalak, ha akarok valamit? – Ah Ri még csak meg sem hallotta ezt a kétértelmű megjegyzést, mert el volt foglalva a sör keserű ízével, mivel hamar elfogyott a 4 üveg, Myung Soo elment, és hozott még, de most sokkal többet. Legalább 10 üveggel pakolt fel. Amikor már kellően ittas állapotba kerültek, végre beszélgetésbe is fogtak:

- áh… - tátotta el száját, s fancsali képet vágott. – Ez egyáltalán nem finom.

- Mi? Most iszol először sört? Milyen tinédzser voltál te? – csuklott a mondat végén a fiú; fejét a kanapé karfájára támasztotta, s úgy meredt a vele szemben ülő lányra. – Amúgy meg… már vagy hat üveggel megittál. Most jut eszedbe?

- Milyen tinédzser voltam? – fújta ki a levegőt a lány, s elterült a fotel karfáján. –  Olyan, aki sosem tehette azt amit akart. Mindig azt csináltam, amit mondtak nekem, mert… mert ez a mi családunkban így szokás… - csuklott ő is. – Attól még, hogy szörnyű az íze, jó hatással van a fájó szívemre… - mutatott az említett szervre.

- Milyen az a család?

- A családom nagyon gazdag. A felső tízezer, legfelső ezrében van benne. – magyarázta kissé szaggatottan. – Ha azt akarták, hogy hülye estélyekre járjak, én mentem, mert ezt várták el. Úgy neveltek, hogy minden szavukat kövessem.

- Hasonló a helyzetünk, de az én családom nem tartozik bele azokba a körödbe, és én a zene miatt küzdöttem velük. De küzdöttem. Nagyon is…

- Nem a köröm! – háborodott fel a lány. Szavai akadoztak, hiszen az alkohol egyre inkább fejébe szállt. – Már régóta nem.

- Hogy érted? – nehéz volt elhinni, hogy tényleg érdeklődik a lány múltja iránt, még saját magának is, nemhogy lakótársának.

- Amikor… amikor… - csuklott nagyokat. – betöltöttem a 17-et a szüleim azt mondták, hogy két hét múlva férjhez megyek. Én?! 17 évese?! Ki volt zárva! Ha férjhez megyek az csak is szerelemből lesz! – csapott a karfára. – Ezt meg is mondtam a szüleimnek, de nem törődtek vele. Ők nem ismerték a „nem”-et. Azt mondták, ha nem megyek hozzá ahhoz a ficsúrhoz, akkor életem végégig szegénységben fogok élni. – kortyolt volna, de az üveg üres volt, ezért ledobta a földre. – Megvarratták az esküvői ruhám, és minden fontos ember megjelent az esküvőmön, de amikor ki kellett volna mondanom a „boldogító igen”-t rájöttem, hogy egyáltalán nincs szükségem a szüleim segítségére, ahhoz, hogy felnőjek. Sarkon fordultam, és rohantam, ahogy tudtam. Meg sem álltam a következő bank automatáig, és annyi pénzt vettem le a szüleim számlájáról, amennyit csak tudtam. Megkopasztottam őket, de nem érdekelt. - most először nyitottak egymás felé úgy igazán. Az alkohol mindkettőjükre jó hatással volt. - Kellett az induláshoz. Aztán munkát kerestem, és most itt vagyok egy részeg sráccal, aki mindig bunkó velem, de most valamiért érdeklődik irántam. Fogalmam sincs mi üthetett belé.

- Szerintem ez egy nagyon bátor dolog volt… - nézett rá csillogó szemekkel a fiú. - Mintha valami változott volna. Most az egyszer… gyönyörűnek és vonzónak talállak. – sóhajtott fel. előrébb dőlt, s úgy nézett a másikra. – Olyan szép a szemed…

- Nem hiszek neked! – mutatott abba az irányba, ahol Myung Soo-t sejtette, mert legalább hármat látott belőle. – Csak az alkohol beszél belőled… nem mondasz igazat!

- Honnan tudod, hogy mit gondolok? Olvasol a fejembe, vagy… - állt fel. Kissé kacsázva, de végül eljutott a lányhoz; leült vele szembe az asztalra – bár elég nehezen találta meg, hogy melyik is a valódi a három közül – majd mélyen a szemébe nézett, nem volt képes befejezni a mondatot, mert elfelejtette mit akart mondani. – Tudtad, hogy a részeg ember sosem hazudik? – hajolt egy picit közelebb. Ott, akkor valami történt a szívében. Kétszer akkorát dobbant, mit akármikor máskor, s ez egy pillanatra megijesztette őt. De ezzel nem volt egyedül; Ah Ri arca egyre vörösebbé vált azoktól a sötétbarna szemektől, melyek olyan édesen néztek rá, zavarban volt. Úgy, mint még soha. Nem látta többé bunkó szemétnek, nem utálta többé, nem gondolt semmire, egyszerűen csak hagyta, hogy magával ragadja az a fekete örvény, ami rabul ejtette félénk szívét.

Alig egy centi választotta el őket, attól az édes csóktól, amit talán már találkozásuk pillanatától kezdve szerettek volna megszerezni. Miniméterekkel kerültek egyre közelebb, s közelebb egymáshoz, s minél inkább csökkent a távolság, annál gyorsabban vert szívük. Myung Soo sosem hitte volna, hogy valaha is kiváltja belőle valaki ezt a heves érzelmet, de tévedett. Az agya már rég nem funkcionált megfelelően, hisz, ha józan lenne, biztosan nem tenné. Megtenni ezt a dolgot valószínűleg élete legfelelőtlenebb cselekedetének tudható be, de abban a pillanatban egyszerűen csak azt akarta, hogy megtörténjen.

- Mi? – pattantak fel szemei, s felült ágyában. – Mi a franc volt ez? – túr bele zavartan hajába. Jobb tenyerét hevesen dobogó szívére helyezte, s döbbenten vette tudomásul, hogy ő bizony Ah Ri-val álmodott. Nem is akármilyen álmot. Ajkaira helyezte ujjait, s csak meredt maga elé. – Ez lehetetlen…

Régebben a fiú olvasta egy könyvben, hogy a félbeszakadt vágyálmok – amik például heves szívdobogást idéznek elő alvó állapotban is – a legbelsőbb vágyainkat vetítik szemeink elé. Megijedt saját magától, ezért a fürdőbe rohant, hogy megmossa arcát; valahogy muszáj volt felébrednie. De út közben elkövetett egy hibát –bekukkantott a lány nyitott szobaajtaján, s megpillantotta őt.

„Olyan édes…” – gondolta.

- Nem, nem, nem! – suttogta, s egy kisebb pofont kevert le magának. – Ez egy hárpia! Térj észhez! Ébredj! – újabb pofonok csattantak, s ez egy kicsit segített a józan esze visszatérésében. – Ezt… Hyung Seok… életedben először fogok tanácsot kérni tőled… - sóhajtott fel, s felkapta kabátját, majd elrohant. A beszélgetés, ami közte, és barátja között folyt még inkább megrémisztette. Mi lesz így vele? Ezt nem szabad!