6. Fejezet

Ah Ri-t boldogság töltötte el, amikor odaadta Myung Soonak a kulcsokat, bár fogalma sem volt róla, hogy miért; úgy érezte valami jót tett. Azonban arra abban a pillanatban nem is gondolt, hogy fogják kibírni egymás mellett.
A kanapén ülve meredtek a másikra tanácstalanul.
- Most miért nézel így? - töri meg végre a csendet a lány. A másik ugyanis egyfolytában méregette őt, és már nem bírta tovább elviselni. Mindketten tudták, hogy nehéz lesz számukra az együttélés, hisz olyanok, mint a tűz és a víz.
- Azt mondtad, ha hazajöttem elmondod a szabályokat... - sóhajt fel a fiú. - Arra várok, hogy végre kinyisd a szád.
- Oké! - dühödik fel a lány; nem értette, hogy most miért viselkedik vele így, hiszen ő nagylelkűen felajánlotta a lakását; egy köszönöm-öt azért megérdemelt volna. - Először - mutatta fel ujját. - köszönd meg, aztán beszélünk a többiről! - rakta karba kezeit, és várakozón pillantott a vele szemben ülőre.
- Azt várod, hogy megköszönjem? Tessék itt a a köszönömöd! - emelte fel kezeit, és lökte arrébb a levegőt maga előtt tenyerével.
- Ez neked az? - rakta keresztbe karjait a lány. - Addig innen el nem megyünk még legalább hajlandóságot nem mutatsz arra, hogy tényleg hálás vagy nekem!
- Akkor itt fogunk megőszülni, mert biztos, hogy nem fogom azt mondani, hogy köszönöm! - tette ő is ugyan azt, mint újdonsült lakótársa.
- Rendben! Elfogadom, és szívesen tettem. - mosolygott rá elégedetten a másik, hisz végül is kimondta a varázsszót és ő csak erre várt; szépen behúzta a csőbe - Akkor az első napirendi pont...
- Muszáj ennyire... - keresgélte a szavakat. - ennyire okoskodnod?
- Okoskodnom? De ez csak egyszerű... mindegy! - Ah Ri úgy döntött, hogy nem fog vitába szállni; főleg nem Vele. - Szóval, először: elég hetente 20.000 wont fizetned. - Myung Soonak azon nyomban kikerekedett a szeme.
- Hogy mi?
- Vannak megtakarításaim, amit a munkanélküli időszakomra raktam félre szóval még így sincs szükségem a pénzedre; kivéve, ha olyan helyzet adódik, mert akkor biztosan felemelem a bérleti díjat.
- Omo! - utánozta a hisztis lányok hanglejtését. - Azt hiszed, hogy akkor változtatsz, amikor csak akarsz? Ez nem így működik! Ha egyszer aláírok valamit, akkor az úgy is marad. Ha 20.000-t írok alá, akkor amíg itt lakok annyit fogok fizetni. Nem vagyok olyan ügyfél, akit ki lehet használni szóval...
- Csakhogy... a tulajdonos Én vagyok! Ha úgy döntök, hogy többet kérek, mert például nehéz veled együtt élnem, akkor bizony annyit fogsz fizetni, amennyit mondok! - hajolt előrébb, és szúrós szemekkel meredt a fiúra.
- Ha ez így működne a való életben, szerinted bárki is hajlandó lenne kivenni akármilyen lakást? Ha 20.000-t írok alá, akkor annyit fizetek a végéig és kész!
- Hah. - fújta ki a levegőt a lány. - Nehéz lesz az együttélés veled... - hajtotta le fejét, s gondolataiban már egy másik megoldást keresett. - Mivel éjfél, és már fáradt vagyok azt mondom, ha fizetsz 40.000-t minden héten, akkor amíg itt laksz nem fogom megemelni az árát. - hanga tárgyilagos volt. Mivel a másik fél bólintott folytatta tovább monológját. - A szabályok pedig; egy: mindig lehajtod a WC ülőkét, nem rohangálsz meztelenül, vagy alsógatyában a lakásban. Kettő: elpakolsz magad után mindenhol! - emelte ki az utolsó szót. - Nagyon nem szeretem a kupit szóval, ha lehet, akkor erre ügyelj; akkor nem hallasz majd hisztizni. - mosolygott "édesen" a másikra. - Van még valami fontos? - gondolkodott. - Semmi nem jut eszembe, de ha majd igen, akkor megosztom veled. - felállt, és elindult a szobája felé, de útközben visszafordult. - A heti díjat legkésőbb szombaton este tizenegykor adhatod oda, ha egy perccel is később jut eszedbe... kirúglak innen! - villantak meg gonoszan szemei, majd távozott.
- Mibe keveredtem? - sóhajtott fel a jégherceg; valahol érzete, hogy ennek nem lesz jó vége. 

Myung Soo besétált új szobájába, hogy körülnézzen. Holmiját ledobta a szoba közepén, s körbejárta az egész helyiséget  Kinyitogatta a fiókokat, benézett a szekrénybe, megtapogatta az ágyat - mivel tökéletesnek ítélte a puhaságát, ledobta magát, s egy sóhaj kíséretében a plafont kezdte el fixírozni  Valami oknál fogva szíve nyugtalan volt, s nem tudta miért. Talán érzete a változást, ami következni fog? Lehet, hisz nem egyszer fordult elő, hogy előre érzékelte azokat.

Hogy kissé megnyugodjon úgy döntött lezuhanyzik, de aztán eszébe jutott, hogy körbe sem vezette őt a lakásban, tehát fogalma sincs merre van.
- Milyen idióta... - rázta meg fejét. - de a szükség nagy úr... - sóhajtott egyet, majd benyitott az első ajtón, ami elé került. Hát nem találta el, mert az egy gardrób-szerűség volt. - Minek kell ennek ennyi ruha? És miért rakja őket külön szobába? - kerekedtek el szemei, de kérdéseire választ nem remélt, mert annyira nem érdekelte; amúgy is, ki válaszolt volna neki? Senki, mert egyedül volt. A következő ajtó már szerencsére a megfelelő volt. Ledobta ruháit, s beállt a zuhany alá, addig áztatta magát, még végül le nem nyugodott - bár fogalma sem volt mitől ideges.

Másnap reggel se szó se beszéd távoztak a lakásból; mindketten mentek a saját dolgukra, Ah Ri állás után kutatni Myung Soo pedig apja cégéhez dolgozni. 
A fiú marketinggel foglalkozott, de gyűlölte minden percét; jobban szeretett volna egy olyan munkát, ahol kiélheti kreativitását, és szabad kezet adnak neki, hisz szerette a szabadságot. Most viszont egy irodában ücsörög egész nap papírokat töltögetve egy öltönyben - amit úgyszintén gyűlölt. Ha megkérdeznék ilyennek képzelte-e el a jövőjét határozottan nem-et mondana. Fiatalabb korában az álmainak élt, táncolt, gitározott és koncerteket adott - híres akart lenni - azonban, amint befejezte a gimit apja megparancsolta neki, hogy egyetemre kell mennie, majd a cégüknél dolgoznia. Ellenkezni sem tudott, hiszen apja akarata túl erős volt neki - bár rengeteget lázadott, és próbált szabadulni a kalickából, de rájött, hogy lehetetlen, ezért inkább beletörődött. Most 21 évesen pályakezdőként belefeszül a munkába, s apjának soha semmi sem jó, amit csinál - pedig mennyivel jobban érezné magát, ha legalább egyszer megdicsérné, vagy azt mondaná "jó úton haladsz!"; de semmi. Szenved a munkától, a családjától, és most még egy hisztis lányt is el kell viselnie.
- Mit tettem, hogy ezzel büntet az ég? - hasalt el az asztalon egy hatalmas sóhaj kíséretében.
- Myung Soo Oppa! - ront be az ajtón asszisztense  aki amióta csak itt dolgozik - fél éve - belé van esve, de persze a fiúnak még a szőr is feláll a hátán már attól, ha kinyitja a száját, és beszélni kezd. - Az apád azt mondta, menj az irodájába! - nevetett fel "édesen". Ettől Myung Soo-nak kedve támadt leugrani egy hídról.
- Nálad még az a csaj is jobb... - mormogta orra alatt csak úgy magának.
- Mit mondtál Oppa? - lépett közelebb, s végigsimított felettese karján. A fiút kirázta a hideg, de nem épp a jó értelemben; undorodott az agyonplasztikázott lánytól, s ezt nem is rejtette véka alá.
- Nem fontos, de ha lehet legközelebb ne érj hozzám. - lépett az ajtóhoz. - Nem vagy az esetem, sőt egyenesen undorodom tőled, ha lehet kímélj meg az ehhez hasonló élményektől, és keress neked való pasit. - söpört végig saját karján, az asszisztens pedig alig egy másodperc múlva sírva rohant ki az irodából. - Mit akarsz? - nyitott be apja irodájába kopogás nélkül; gyerek kora óta rossz viszonyt ápolt szülőjével.
- A kopogás hol marad? - a férfi fel sem nézett a kezében tartott papírról.
- Nincs kedvem. - dobta le magát a kanapéra a fiú. - Mit akarsz?
- Tudod, mivel most nagyon elfoglalt vagyok elnézem neked ezt a stílust. - hangja érdektelen volt, szinte nem is figyelt. - Hallottam, hogy lebontják az épületet, ahol laksz. Költözz haza. - mondta tárgyilagosan fiára nézve.
- Inkább laknék az utcán, minthogy haza költözzek... - állt fel a kakapéról. - Amúgy is találtam már másik lakást. - rántja meg vállát - Csak ezt akartad? - szólt vissza az ajtóból; képtelen volt tovább elviselni apját.
- Miért vagy ilyen makacs? - csapott az asztalra a másik. - Állást adtam neked, és most segíteni is akarok! Miért nem vagy hajlandó elfogadni? - a mondandója végére már az egész folyosó tőle zengett.
- Kértem, hogy kényszeríts bele ebbe a munkába? Nem! Kértem a segítségedet? Nem! - hangja hűvös volt, és kimért. - Nincs szükségem rá, ahogy rád se! - ezzel távozott az irodából, sőt az egész épületből. Semmi kedve nem volt dolgozni, s mivel úgy sem rúgják ki... miért maradjon?

- Hyung! - hallotta meg a kiáltást; ezt a hangot ezer közül is felismerné. - Mi a helyzet?
- Hyung Seok! - halvány mosoly kúszott ajkaira. Barátja mindig tudta, hogy mikor kell érkezni; valahogy ráérzett, ha az embereknek szüksége volt rá. - Nem az egyetemen kéne lenned?
- De, csak ellógtam, mert unalmas volt az óra... - sóhajtott fel. - Épp hozzád indultam, de miért vagy itt? Nem dolgoznod kéne? 
- Összevesztem apámmal, szóval eljöttem. - rántotta meg vállát.
- Megint? - Myung Soo bólintott - Most épp min?
- Csak a szokásos. - nézett az ég felé.
- És milyen volt az első nap?
- Most miért kellett eszembe juttatnod? - terült el a park füvében, ahol épp ücsörögtek. - Az a csaj egyszerűen... - s mesélésbe kezdett.


- Ah Ri-yah! - ugrott barátnője nyakába Seo Hee. - Miért jöttél elém? - s már indult is útjára.
- Hát, mert... - de a mondatot nem tudta befejezni, mert nekiütközött valaminek. Felnézett, s csak egy édes mosolyt látott. Tekintetét feljebb emelte, s megpillantott egy gyönyörű barna szempárt, amik aggódva meredtek rá.
- Minae! [Biane] - szólalt meg a fiú édes rekedtes hangon, amitől Ah Ri térdei remegni kezdtek. - Jól vagy?
- Gwaenchana! [kenchana] - bólintott, s nehezen bár kibontakozott a fiú izmos karjai közül.
- Meg adod a számod?
- Wae? [ba] - döbbent le a fiú nyitottságán.
- Fotósnak tanulok, és épp modellt keresek... te tökéletes lennél... - vakargatta zavartan tarkóját az idegen. - BaekHyun vagyok, és... lennél a modellem? - teljesen belepirult a mondat végébe.
- Ez komoly? - kerekedtek el a lány szemei, de mivel a fiú bólintott előkapta telefonját, és a másiknak nyújtotta. - Ah Ri vagyok... és még meggondolom. - mosolyodott el. Baek Hyun boldogan kapta ki kezéből a készüléket, s pötyögte be a számát, majd megcsörgette saját magát, s elmentette a lány elérhetőségét.
- Majd hívj fel kérlek! Szerdáig eldöntheted. - ezzel elrohant.
- Szerdáig? - lepődött meg Seo Hee. - De hát csütörtök van! - nevette el magát. - Hagyott időt a gondolkodásra az biztos!

Miután a két lány tovább lépett a történteken, és megettek egy-egy sütit a közeli cukrászdában Ah Ri hazament. Mivel elfáradt a folytonos járkálásban - küldetése sikertelenül záródott - beállt a zuhany alá. Mivel azt hitte egyedül van a lakásban kisétált egy szál törölközőben, azonban... két másodperc múlva arca elnyúlt, szeme pedig kikerekedett a döbbenettől. Myung Soo sem reagált másképp; a törölközős lány látványa akkora meglepetést okozott számára, mint már régóta semmi.
- Áh! - sikoltott fel a lány, s a szobájába futott. - Ez nehezebb lesz, mint gondoltam... - fújta ki a levegőt, miközben tenyerét szorosan szívére nyomta.
- Ez vicces lesz! - nevette el magát a fiú.