2. Fejezet

Ébresztő. Fülsiketítően kezdett el csörögni az éjjeliszekrényen magányosan ácsorgó ébresztőóra, ezzel sikeresen felriasztva édes álmaiból az ágyban fekvő nőszemélyt.

- Tudom, hogy mennem kell. – mormogta a takaró alatt Ah Ri. Egyáltalán nem akart bemenni a kávézóba dolgozni ma, ugyanis péntek volt. Pénteken pedig a szokottnál is többen szoktak lenni – bár a tegnapi napot nem múlhatja felül semmi. Akkor volt a legnagyobb a forgalom, méghozzá az eső miatt. – Tegnap. – ült fel ágyában. – Ááh! – kétségbeesett sikoly hagyta el száját, s visszadőlt ágyába, fejére húzta a takarót. Megpróbálta lenyugtatni hevesen dobogó szívét. Sikertelenül. Eszébe jutottak a szavak, amiket az ismeretlen mondott neki, amikor elhaladt az asztala mellett. – „Holnap ugyan itt ugyan akkor!” – mondta ki hangosan is a szavakat, amik már szinte az elméjébe vésődtek. – „De lehetőleg te szolgálj ki.” – figurázta ki az elhangzott szavakat. – Miért csinálta ezt? – kisebb hiszti roham tört rá, miközben aznap már harmadszorra is ülő helyzetbe tornázta magát. Haját borzolva sikoltott egyet. Dühösen rántotta le magáról a takarót, és a fürdőszobába trappolt. – Ah Ri-yah… el kell hogy keserítselek. Ma a szokottnál is szörnyűbben nézel ki. – mondta saját tükörképének. Szeme alatt fekete karikák voltak, haját pedig menthetetlenül elfeküdte.

Visszaemlékezett a tegnap estére. Tekintete dühösen villant rá, az egyik vízvezetékre. Átkozta az egész vízművet, amiért éjfélkor tartottak ellenőrzést a lakásában. Első gondolata az volt, hogy ki akarják rabolni, ezért nem is akarta beengedni a késői zaklatókat, de végül a szomszéd Ahjumma biztosította őt, hogy nem betörőkkel van dolga. Hajnali kettőre ki is ürült a lakása, s mint kiderült: semmi probléma nincs a csövekkel. Miért lenne? Alig három hónapja kellett kicseréltetnie az egész csőhálózatot, mert eltört az egyik. Ettől a gondolattól pedig fájni kezdett a feje. A „Dream’s” címkéjű nagy duncos üvegre gondolt, amiből kivette a pénzt. Ezért kell még tovább dolgoznia.

Szokásos reggeli teendői után – fogmosás, smink, ruha kiválasztás – a konyhába sétált. Kinyitotta a hűtőt, s kivett belőle két tojást. A gázt begyújtotta, az olajjal meglocsolt serpenyőt pedig a láng fölé rakta. Ásított kettőt, füle mögé tűrte kósza tincseit, s beleütötte a tojásokat a forró olajba. Alig egy perc múlva finom tojásrántotta illat járta be az egész helyiséget. A narancslevet poharába töltötte, s komótosan megreggelizett. Mivel utálta a kávét, ezért nem is volt szüksége rá, hogy igyon, ahhoz, hogy fel tudjon ébredni.

Táskáját felkapta a székről, cipőjét felhúzta, s már ment is a kávézóba. Mivel ma reggel dolgozott – szerencsére nem kell délután bent lennie, így talán elkerülheti azt az idegent – neki kellett kinyitni. Előkészített mindent, amit csak kellet, és megfordította az ajtón lógó táblát. Alig telt bele fél óra, s máris szinte minden asztalnál ült valaki. Sok törzsvendégük járt ide reggelizni minden nap. Ilyenkor Ah Ri mindig arra gondolt, hogy a légkör az, ami ide vonzza az embereket. Szeretnek itt lenni. Remélte, hogy saját üzletébe is hasonlóan lesz, de ezt nagyon nehéz elérni, ráadásul sok köze van a tulajdonoshoz is.

- Jó reggelt Ajhussi! – sétál oda mosolyogva a középkorú férfihez, aki mindig brióst és kávét rendelt. – A szokásosat?

- Igen kedveském. – mosolygott rá az úr is. – Ma nagyon csinos vagy. – Mivel minden alkalommal megdicséri őt, a lány csak mosolyogva bólint, és megköszöni a bókot, majd leadta a rendelést. Ez ment egész délelőtt, mindaddig, míg az ajtó fölé akasztott kis csengő nem jelezte, hogy új vendég érkezett.

Nyakkendő, ing, csíkos mellény, feszülős nadrág, fekete haj, édes pofi. Egy igazi vérbeli játékos volt. Azonban a mögötte belépő fiú, jobban felkeltette a lány érdeklődését. Pontosabban megfagyott ereiben a vér.

Valami furcsa megmagyarázhatatlan oknál fogva ugyanis ma reggel Myung Soo úgy érezte, ha délután jönne, elszalasztana valamit, és végül igaza lett. Amikor megpillantotta a sokkos állapotban lévő lányt, mosoly szökött ajkaira – pedig általában nem szokta ezt tenni.

- Hová üljünk? – hallotta meg Ah Ri ezt a sorsdöntő kérdést. Imádkozni kezdett, hogy ne az ő asztalai közül válasszon, valamit az ismerős idegen, de sajnos nem volt szerencséje. Az asztal, ahol tegnap ült éppen akkor szabadult fel. Sunyi mosoly kúszott a másik ajkaira, s ledobta magát a lánnyal szemben lévő székre. Myung Soo-nak nehezére esett volna beismerni, hogy nagyon is élvezi a helyzetet, de mégis így volt. Akaratlanul is felfelé görbültek ajkai.

- Hyung! Ha így mosolyogsz nem lesz esélyem a lányoknál, akik mindig körülötted legyeskednek! – bosszankodik a PlayBoy. Persze ez teljesen hidegen hagyta barátját. – Milyen itt a kiszolgálás? Nincs pincér? – néz körbe.

- De van. Csak húsz felé kell figyelnem, ezért bocsánatot kérek. – lépett oda nyugodtságot tükrözve a pincérlány, de persze belül tombolt. Nem értette, hogy miért kell neki mindenképpen találkoznia ezzel a valakivel. Meghajolt, hogy még inkább bizonyítsa mennyire „sajnálja.” – Mit hozhatok nektek? – mosolygott rájuk, amivel nagyon meglepte Myung Soo-t. Hiszen nagyon jól tudta, hogy a lány a háta közepére sem kívánja ezt az egészet. De mégis mosolygott. Miért?

- Olyan ragyogó a mosolyod, hogy kedvem támad mindenből rendelni. – sóhajt fel.

- Hyung Seok! Kávézni jöttünk, nem csajozni. – hyungja hangja fagyosabb volt, mint az Antarktisz, de már hozzászokott, hogy mindig így beszél vele. – Mocha Chino, és egy tojásrántotta, mert éhes vagyok.

- Ez nem büfé. – nézett fel jegyzettömbjéből Ah Ri, s így folytatta. – Ha tojásrántottát akarsz, menj máshová. – sikerült elérnie, hogy hangja közömbös legyen, s még az sem billentette ki, hogy egyenesen az idegen fagyos tekintetébe meredt.

- Már értem miért jöttünk pont ide… - szúrta közbe a másik fiú két „köhintés” között. – Pont a jégherceg… hm. – morogta magában.

- Ah Ri-yah! – lépett a lány mellé főnöke. – Miért beszélsz így a vendégekkel?

- Csak azt mondtam, hogy itt nincs tojásrántotta, szóval, ha feltétlenül azt akar enni, akkor talán… - magyarázta a férfinek.

- Én nem ezt hallottam. – sóhajt fel Myung Soo, és könyökét az asztalra rakva kitámasztotta fejét. – Nagyon lekezelő volt. Még sosem tapasztaltam ilyet.

- Ez igaz Ah Ri? – vetette szúrós pillantását a lányra. A főnök imádta a lányt, de ha a vendégekről volt szó nem ismert határt, s ezt a másik fél is tudta.

- Ez nem teljesen… - próbálta menteni a menthetőt, de az Ahjussi nem hagyta.

- Ha a vendég tojásrántottát akar, akkor te mész és szerzel neki tojásrántottát! – emelte fel egy kicsit a hangját. Nem szeretett kiabálni, de most úgy érezte muszáj. A jégherceg pedig mosolyát ökle mögé rejtette. – Jobbat tudok! Irány a konyhába, és csinálj te magad. – ezzel elviharzott.

- De… - a lány gyilkos pillantásokkal ajándékozta meg a fiút, aki nagyon jól mulatott a történteken. Hátat fordított a személynek, akit ebben a pillanatban a világon a legjobban utált, és beviharzott a konyhába. Még hallotta, ahogy utána kiáltja, hogy narancslével szokta fogyasztani. – Narancslével szokta fogyasztani! – bosszankodott. – Mi a frászt képzel ez magáról? – ahogy a tojást a serpenyő széléhez ütötte az félbe tört, és belecsúszott a forró olajba. – Mr. Jegesnek készítem a tojásrántottát! Nincs is tojásrántotta az étlapon! Miért kell ezt csinálnom? Ch. – dühösen kavargatta a tojást, míg végül szép aranysárgára nem sült. – Aishh! – csapta le a fakanalat miután egy tányérba kotorta a kész ételt. Fogott egy nagyobb poharat, és narancslevet öntött bele. Szinte forrt a dühtől. Felkapta a tányért, és kivitte az asztalhoz. Olyan erővel vágta le a fiú elé, hogy néhány darabka kiszállt a tányérból. A pohárral is ugyan ezt tette. – Fogyassza egészséggel! – szűrte ki fogai között, majd elviharzott az asztaltól. Hyung Seok ez idő alatt jót nevetett a helyzeten.

Egy óra elteltével, még mindig ugyan ott ücsörgött a két fiú. Időközönként rendeltek kávét, vagy valami ennivalót, de nem mozdultak el. Hogy miért? Mert Hyung Seok nem akart menni. Nem tudta miért, csak egyszerűen ott kellett maradnia, és kész.

Ah Ri egyre hosszabbakat pislogott. A pultnál ült, s úgy érezte mindjárt elnyomja az álom. Az idegen átható pillantását is sikerült kizárnia egy idő után, így most már teljesen semlegesítette hatását – ami azt jelenti, hogy nem tudja felbosszantani. Gyerekkorában is mindig ezt a módszert alkalmazta a nem kívánatos embereknél, és azóta már tökélyre fejlesztette ezt a képességét – mivel már akkor is nagyon hatásos volt, most duplán annyira. Néha-néha viszont a fiúra nézett, hogy észrevegye magát, de hatástalannak bizonyult. Ugyan úgy folytatta tovább.

Annak érdekében, hogy ne aludjon el, elkezdte megtervezni a délutánját. Elhatározta, hogy ma felporszívóz, és kitakarít otthon, aztán este megnéz egy filmet. Valamilyen öldöklős akció filmre gondolt.

- Unnie! – rohant be az ajtón nagy hanggal Seo Hee. – Gyere velem vásárolni~ - visította, majd rávetette magát barátnőjére. A lány még időben meg tudta fogni a pult szélét, így nem borult le a székről.

- Nem tudsz normálisan viselkedni? – hámozta le magáról a karokat, amik majd megfojtották.

- Unnie! – vágott durci fejet a dongsaeng. – Ne legyél ilyen gonosz. – két másod perc múlva pedig már mosolyogva folytatta. – Akkor? Jössz velem?

- Nem terveztem semmit délutánra… - hazudta, hiszen tudta, hogy barátnője csak akkor megy el vásárolni, ha valami bántja. Lelkizős délután elé nézett. Ennyit a filmezésről.